Ezt olvasta már?


Kaposvári hajszárítók Uruguayban

A kaposvári hajszárítót Uruguayban használhatják, a nagyatádi gépipari berendezést Lengyelországba szállítják, s nagy durranásnak ígérkezik a kínai piac az egyik nagy somogyi húsipari vállalatnak.

Új év, új piacok, busás dollár és euró bevétellel kecsegtető üzletek: a helyi cégek 2018-ban igyekeznek tovább bővíteni a külpiaci részesedésüket.

– Időnként távoli országokból is befut egy-egy megrendelés, így 2018-ban Argentína, Urugay és Chilén kívül várhatóan az Egyesült Arab Emirátusokba is exportálunk – hangsúlyozta Fábián Balázs, a Kaposvári Videoton ügyvezető igazgatója. – Általában szépségápolási termékekre kapunk megrendelést. A hajszárító és a fényepillátor mellett arcmasszírozót kérnek a kereskedők, s feltétlenül folytatjuk a mexikói kapcsolatunkat is.

– Egy autóipari társaságnak a segélyhívó berendezésekhez szükséges akkumulátorcsomagot készítjük: 2018 lesz az első teljes üzleti évünk – tette hozzá. – A nagyon távoli országokba bizonyos szállítmányokat nem repülővel küldjük el, hanem hajóval. Az akkumulátor esetében a biztonsági előírások miatt egyszerűbb, igaz, a szokásosnál jóval tovább tart, amíg megérkezik az áru. A Kaposvári Videoton termékeinek 95 százalékát exportáljuk, döntő részét azonban 2018-ban is Nyugat-Európába.

Kocsis Pétertől, a nagyatádi Büttner Kft. kereskedelmi vezetőjétől tudjuk: elsődleges célpiacuk Németország, de Ausztria, Hollandia, Csehország, Románia, Dánia, Belgium, Svájc és Luxemburg mellett Franciaországba és havi rendszerességgel Kanadába is szállítanak. Az idén úgy tervezik, hogy a tavaly második félévben megszerzett ukrán piaci jelenlétünket tovább erősítik. Szerszámlapokat és egyéb szerszám alkatrészeket szállít a 4,7 milliárd forint forgalmú dél-somogyi

A dán kapcsolaton túl még Svédországban és Finnországban lehetnek esélyeik. A 250 dolgozót foglalkoztató vállalat vezetői abban bíznak, hogy áttörést érnek el a szlovák és lengyel célpiacon is. Kocsis Péter rámutatott: a tervek végrehajtásához elsősorban a gyártáshatékonyságot kívánják növelni a modern kori gyártástechnológiai trendeknek – ipar 4.0 – megfelelően.

Húsbavágó export

– Az idén az export eladásaink további növelését tervezzük – hangsúlyozta Barakka Larisza, a kaposvári Kométa export igazgatója. A 2018-as tervek közül kiemelkedik a kínai export beindítása, ahová első lépésként húst szállítanak majd, de abban bíznak, hogy hamarosan feldolgozott készítmények kivitelére is lehetőségük nyílik. A cég munkatársa kitért rá: a Kométa ismét sikeres évet zárt. Forgalmuk meghaladta a 42 milliárd forintot, s 2018-ra további növekedést terveznek, s folytatják a fejlesztéseket is.

A vállalat export értékesítése évről évre nő, mára több mint 40 országban kaphatóak a Kométa termékei. Barakka Larisza a legjelentősebb célpiacnak Olaszországot és Németországot nevezte, s Japán felé is jelentős az értékesítés.

 

Forrás: sonline.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

A mobilja miatt szenvedett balesetet, elképesztő, mit tett utána

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a baleset okozását követően a sértettnek nem nyújtottak segítséget,...

Súlyos ráfutásos baleset az M1-esen: 8 gyermek megsérült, mentőhelikopter is ment a helyszínre

Nyolc gyermek sérült meg egy balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, miután egy kisbusz kamionnak ütközött Budapest...

Eltűnt a pilótafülke: autonóm drónanyahajóként is működhet az Airbus legnépszerűbb helikoptere

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon bemutatta a H145m típusú helikopter pilóta nélküli változatát, amely az U145 nevet...

Erre az 5 dologra figyelj, ha visszamész dolgozni fizetés nélküli szabadságról

Érdemes még a visszatérés előtt áttekinteni, milyen jogaink és lehetőségeink vannak.

Vizsgálatok a májgyulladás szűréséhez és diagnosztizálásához

A szakmai ajánlások ma már májgyulladást okozó vírusfertőzések pontos azonosítását, a májfibrózis korai diagnosztizálását és a...

Befutott a hivatalos figyelmeztetés, komoly lehűlés és kiterjedt csapadékzóna éri el hazánkat

Viharos északnyugati szél és heves cellák: itt kell a legrosszabbra készülni az éjszaka.

A muskátlinál is ellenállóbb a mályvarózsa, még öntözni is alig kell

Sokan nem hallottak még a mályvarózsáról, ami a muskátlik mellett is remekül érzi magát.

Korrupt a korrupcióellenes hatóság elnöke is? – Newscast

Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke ellen vádat emeltek – pár nappal azután, hogy ő magát a NER egyik áldozatának mondta egy...

Meglepő fordulat: Így alakul az időjárás a hét második felében.

A következő három napban hazánkban változékony, záporos időre számíthatunk, helyenként erős széllel és jelentős...

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk...

Ritka kulturális éjszaka Szentendrén: látványos programokkal készülnek a szervezők

Sokszínű program, köztük tárlatvezetések, kiállításmegnyitó, zene és fényinstalláció várja az érdeklődőket a múzeumok...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

0