K&H: a számlanyitók is megkezdték a költözést
minden harmadik bankszámlát online nyitottak
A bankszámlanyitások jelentős része az online térbe költözött. A K&H-nál a harmadik negyedévben az összes bankszámlanyitás 33 százaléka digitálisan, a mobilapplikáción keresztül történt - közölte a pénzintézet. Idén szeptemberben egyébként összesen 467 ezer, mobilbankot használó ügyfele volt a K&H-nak, azaz ennyien használták rendszeresen az alkalmazást.
A K&H-nál összesen több mint 20 ezer bankszámlát nyitottak az ügyfelek július eleje és szeptember vége között - vagyis a harmadik negyedév során -, ami 4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
ezresével nyílnak az online számlák
A szóban forgó időszakra jutó bankszámlanyitások harmada digitális úton, a mobilbanki applikáción keresztül történt. Ez egyben azt is jelenti, hogy fokozódott az igény az online nyitásokra.
“Február közepe óta érhető el az online bankszámlanyitás applikáció, amely nagyon népszerűnek bizonyul. Június végéig, négy és fél hónap alatt közel 6 ezer online számlanyitás történt meg. A harmadik negyedévben - azaz három hónap alatt - pedig már inkább a 7 ezerhez voltunk közelebb” - mondta Árva András, a K&H lakossági szegmens marketing vezetője. Hozzátette: “Az online számlanyitásokra vonatkozó adatok meghaladják a terveinket, az év eleji indulástól október végéig több mint 18 ezer számla rajtolt el az online csatornán keresztül.”
több 100 ezres tábor
Az online számlanyitás sikere is hozzájárul a mobilbankot aktívan használó, jelenleg 467 ezres tábor bővüléséhez.
Számuk pedig a digitalizáció térnyerése és az egyre bővülő szolgáltatási paletta miatt várhatóan növekedni fog a jövőben is. A K&H mobilbankján keresztül ugyanis a számlanyitás mellett többek között személyi kölcsönt is lehet igényelni, de a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás megkötésére is használható az alkalmazás.
hírek innen, onnan
Fiának dicsekedett 18. mellműtétje eredményével a brit modell: a srác megrémült a látványtól
Katie Price fia, Junior Andre egyáltalán nem volt elragadtatva, amikor édesanyja megmutatta új melleit, miután – a feltételezések szerint...
Orbán a Blikknek: Ha tehetném, szívesen dolgoznék a futballakadémián
A kormányfő beszélt a jachtozásról is.
Személyiségteszt: melyik állat lennél? A választásod többet elárul rólad, mint gondolnád
Ez a személyiségteszt megmutatja, milyen tulajdonságok állhatnak hozzád közel. Válassz egy állatot, és fedezd fel, mit árul el rólad!
Derült égből villámcsapás: elhagyta gyermeke apját a népszerű magyar énekesnő
Zátonyra futott a kapcsolat.
Berlinben gázolásos támadást hajtott végre a Pride-on egy iszlamista hátterű férfi
A gázolásnak halálos áldozata is van.
Meglepő, mire képes a rost: nemcsak a gyomrodnak tesz jót, az agyad is hálás lesz érte
A rost nemcsak az emésztést támogatja: a kutatások szerint az agy egészségére, a memóriára, a hangulatra és a szellemi teljesítményre...
Hiába a kánikula: fürdőzési tilalmat rendeltek el a Velencei-tó három népszerű strandján
Újabb strandokat kellett lezárni a Velencei-tónál a vízminőség romlása miatt. Az Enterococcus baktérium megemelkedett jelenléte arra...
Véget ér a titkolózás: Nyilvánosságra hozzák a kórházi fertőzési adatokat
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte...
Mint a horrorfilmekben: Látatlanban vett egy olcsó házat, három holttestet talált benne
Egy connecticuti férfi kiváló üzletnek gondolta az árverésen, látatlanban megvásárolt családi házat, ám amikor először belépett az...
A haragház: őrült bosszút ált testvérén egy építkezéssel az átvert telektulajdonos fivér
Bejrút egyik tengerparti negyedében, a világítótorony közelében áll egy épület, amely első pillantásra inkább tűnik optikai...
Hamarabb érkezik a pénz a családokhoz – itt vannak a pontos dátumok a támogatásokról
Változik a családtámogatások utalási rendje a nyári hónapokban. A Magyar Államkincstár az augusztusi ellátásokat a tanévkezdés miatt a...
Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene
Sokunk életében eljön az a pont, amikor már nemcsak automatikusan levesszük a nekünk tetsző terméket a polcról, hanem megfordítjuk a...
Sport
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Cucurella torzonborz frizurájának szívet melengető, megható sztorija van
A nagyhajú bekknek az önbizalma sem kicsi.
Bulvár
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.
Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter
A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


