Ezt olvasta már?


Jótékonysági megyebál lesz a siófoki Azúr Hotelben

A somogyi megyecímer adományozásának 520. évfordulója tiszteletére szervezett ünnepi hét fontos állomása lesz a siófoki jótékonysági megyebál, amit az Azúr Hotelben rendeznek január 13.-án szombaton.

Az ünnepi hét díjazottai között két siófoki kötődésű személy is akadt, valamint beválasztották Örökségünk-Somogyország kincsei közé a Siófoki Női Kart.

Marcaliban kezdődött Somogy megye legnagyobb ünnepe, a megyecímer adományozás évfordulóján, január 6-án. Az ünnepi beszédeket követően került sor az elismerő címek átadására.

A Somogy Megyei Közgyűlés azon személyek és kollektívák elismerésére, akik kiemelkedő tevékenységükkel a megye fejlődését szolgálták, illetve munkájukkal kimagasló érdemeket szereztek, elismeréseket alapított. A díjazottak között két siófoki kötődésű is akadt.

Somogy Polgáraiért Díjat kapott Bartha Béla, Siófok vezető lelkésze, aki Kárpátalján született, és aki a sorkatonai szolgálata után jutott arra az elhatározásra, hogy református lelkészként szeretne élni. A sárospataki Református Teológiai Akadémia elvégzését követően 2002-2007 között, mint kaposvári beosztott lelkipásztor, és mint bárdudvarnoki helyettes lelkész végezte szolgálatait, két évig kisegítő tábori lelkész volt. Tíz esztendeje Siófok vezető lelkésze. A gyülekezet lelki megerősítése mellett hivatásában kiemelt szerepet kap a hitélet fellendítése a Balaton nyári fővárosában, valamint a fiatalok pasztorálása.

Somogy Polgáraiért Díjban részesült posztumusz Dr. Huszárné Dr. Bodor Tünde, a Somogy Megyei Kormányhivatal Siófoki Járási Hivatalának egykori vezetője is. Kaposváron született; óvodapedagógus, majd tanítói oklevele mellé szociális szakigazgatás-szervező szakképzettséget, 2006-ban jogász diplomát szerzett. 1990-től a Gyivinél nevelőszülői felügyelőként dolgozott, de volt szociális szervező, később szakértői csoportvezető is. 1997-től a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatalban folytatta pályáját. Magas színvonalú munkájára tekintettel 2013-ban kinevezték a siófoki Járási Hivatal vezetőjévé. Minden köztisztviselőnek, kormány-tisztviselőnek példát mutatva, fáradhatatlanul végezte munkáját, mellyel köztiszteletet vívott ki magának. Egész életpályája során elkötelezetten, kikezdhetetlen munkabírással és alapossággal dolgozott Somogyországért. 2017. május 8-án, 48 éves korában hosszan tartó súlyos betegség következtében hunyt el.

A Megyehét programsorozata Kaposváron folytatódott, amelynek része volt az újraszerkesztett Somogyország című kötet bemutatása, valamint kihirdették a Négy Évszak Somogyországban fotópályázat eredményét.

Újabb kincsekkel bővült a Somogy Megyei Értéktár. “Értékmentő és hagyományápoló tevékenységével a Somogy Megyei Önkormányzat egy évtizeddel megelőzte a hungarikum-törvényt” – hangsúlyozta Bíró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke.

Újabb három díjazottal gyarapodott az Örökségünk-Somogyország kincsével kitüntettek immár 92 tagból álló listája. Az egyik a Siófoki Női Kar lett. Az 1971-ben alakult siófoki kórus sok sikert aratva arany minősítést és fesztiválkórus rangot nyert már.

A megyehét utolsó nagy rendezvényét, a hagyományos megyebált január 13-án a siófoki Hotel Azúrban tartják, amelynek bevételét az idén is nemes célokra fordítja a Somogy megyei önkormányzat.

A somogyi megyehét január 15. hétfőn zárul a megyeháza előtti zászlólevonással Kaposváron.

 

Forrás: hirbalaton.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Jó, ha tudod, mielőtt külföldre költözöl: 6 dolog, ami mindenhol nagyon más, mint Magyarországon

Külföldre költözni sokak számára valami varázslatos dolog. Új város, izgalmas lehetőségek, nemzetközi barátságok és egy teljesen...

Azonnali bejelentés Romániából – román F-16-os vadászgépek lőttek le két drónt a Fekete-tenger felett

A román légierő F-16-os vadászgépei két feltételezhetően orosz drónt semmisítettek meg a fekete-tengeri felségvizek felett.

Felfüggeszti budapesti járatait egy légitársaság

A kínai Hainan légitársaság novemberben több európai és közel-keleti járatának közlekedését szünetelteti vagy ritkítja Sencsenből,...

Újra együtt tűnt fel Varga Judit és Windisch László — nem akárhol készült a fotó

Közös meccsen bukkant fel a páros a határ túloldalán Varga Judit volt igazságügyi miniszter és...

Hetente cseréled az ágyneműt? Nem biztos, hogy jól csinálod

Nem feltétlenül kell mindenkinek hétnaponta ágyneműt cserélnie, a mosás hőfoka viszont kulcsfontosságú lehet a poratkák elleni...

Drón robbanhatott Litvánia légterében, a lakóknak óvóhelyekre kellett vonulniuk

Az ukránok szerint az esetet az okozhatta, hogy az orosz elektronikai hadviselés eltérítette a drónokat az eredeti útvonalukról.

Sorra kapja a szexuális ajánlatokat Sipos Orsi, Az Árulók sztárja: „Ők speciális módon szeretnének szeretni”

Tavaly már feltűnt az RTL képernyőjén, de az idei őszi műsorok egyik főszereplője lett a csatornán Sipos Orsi. A stand-upost először a...

Bíróság elé állt Anna hercegnő, bűnösnek vallotta magát a királyi család tagja: súlyos bírságot kapott

Anna hercegnő, II. Erzsébet királynő egyetlen lánya, a brit királyi család egyik legmeghatározóbb tagja, akit határozott személyisége,...

Megsemmisítették a sóskuti dél-koreai akkugyár környezethasználati engedélyét

Ez nem jelent még végleges bezárást, de a gyárnak oda kell tennie magát, ha új engedélyt szeretne.

A Debrecen ellen sem szakadt meg a ZTE szörnyű idegenbeli formája

Vendégként legutóbb februárban nyertek bajnoki mérkőzést a zalaiak.

„A miniszterelnök a tájékozódás helyett a migránsozást választotta” – Jámbor András keményen bírálta Magyar Pétert

A Szikra Mozgalom alapítója szerint a politikai vezetők elfedik a valóságot, amikor pusztán migrációs kérdésként kezelik a...

Jövő hét elején még marad a nyugodt idő, de a hosszú hétvége csapadékosnak ígérkezik

A nemzeti ünnepen nagy valószínűséggel elő kell venni az esernyőt.

0

Sport

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni

A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival

Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel

A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik elmarad a forradalmi béremelés – Megkongatták a vészharangot a munkáltatók.

A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.

0