Jó úton a feljutáshoz a Kaposvár
Kaposvár - Az NB III Nyugati csoportjának 19. fordulója megkezdődött.
Tovább tartja remek formáját a Kaposvár, amely az NB III Nyugati csoportjának 19. fordulójában a tabella hatodik helyén álló Pápát győzte le hazai pályán.
A Kaposvár Andorka Péter révén már az első félidőben előnybe került, így a második gól után hiába szépített a Pápa, egyenlítenie végül nem sikerült.
A hazaiak előnye három pont a tabellán, az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Érd szombaton a III. kerülethez látogat.
NB III, Nyugati csoport
Kaposvári Rákóczi FC - Pápai Perutz FC 2-1 (1-0)
G: Andorka P. (43.), Szakály A. (63.), ill. Szabó Zs. (66.)
Firrés: nb3.hu
hírek innen, onnan
Drogot fogyasztott a házaspár, tragédia lett a vége
A felek drogot fogyasztottak, majd összetűzésbe keveredtek.
Miért nem tudsz megnyugodni, még akkor sem, amikor pihensz?
Sokan számolnak be arról a furcsa, zavarba ejtő élményről, hogy amikor végre lenne idejük pihenni, de a testük nem követi a...
„Kezdd a napot a legnagyobb feladattal.” Időgazdálkodás elfoglalt anyáknak
Néha úgy érzed, mindent megteszel, egész nap tepersz, leülni sincs időd és mégsem tudod befejezni a napi teendőidet? Akkor ideje...
Fogcsikorgatós győzelem Hollandia ellen a férfi vízilabda-Eb-n
A második negyedben ellépett a magyar csapat, a szívós hollandok azonban egyenlítettek, a hajrára azonban elfogytak.
A TikTok állami ellenőrzésű médiává nyilvánította az Origót, a Mandinert és egy sor kormánypárti lapot
A TikTok arra kéri a felhasználóit, hogy mérlegeljék, hogy a megjelölt fiókok kormányzati szempontokat képviselnek-e.
Jogellenesen rúgták ki a Pázmány Lmbtq-kérdésekkel foglalkozó oktatóját – A bíróság elsőfokú ítélete szerint
Megnyerte a Pázmánnyal szemben indított pert az egyetem kirúgott oktatója, Bognár Bulcsu. Az ítélet szerint hátrányos...
Szánkó nélkül is csúszik a hó: megoldások a spájzból
Zsák, tepsi, polifoam vagy akár egy úszógumi is megmentheti a havas napot, amikor a boltok polcairól már elfogytak a szánkók.
Hasít az euró: Ázsiában is van, aki rákapott
Egy ázsiai nagyhatalom egyre többet kereskedik euróban.
Megfenyegette az Újpestet a magyargyűlölő román klubtulajdonos
A román FCSB szerint az Újpest nem hajlandó kiadni André Duarte papírjait, emiatt pedig a FIFA-hoz fordulhatnak.
Ursula von der Leyen átverte Európát?. Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok
Továbbra is súlyos kockázatokat lát az EU–Mercosur szabadkereskedelmi megállapodásban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki...
Van most barátnője? Képtelen a saját koncertjein csajozni Belano
Nehéz gyerekkoráról, szülei korai haláláról és embert próbáló munkáiról mesélt Belano, de azért könnyedebb témák is szóba...
Baleset bénítja Budapest közlekedését, több villamos is leállt
Bénult a közlekedés a XI. kerület egyik legforgalmasabb szakaszán: baleset történt a Móricz Zsigmond körtérnél, ami miatt több...
Sport
Alig érkezett meg új klubjához, súlyos büntetéssel nézhet szembe Varga Barnabás
Eldurrant az AEK Athén elnökének agya?
Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott
Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.
Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában
Az elnök begurult az AEK-nál.
Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát
Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.
A magyar labdarúgó-válogatott Eb-hőse szerződést bont, és feljelenti csapatát – sajtóhír
A klub a fizetési felszólítás határidejére sem rendezte adósságát.
Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó
A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.
69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak
Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.
Újabb testvérpár esett ki a Liu fivérek után, de így is folytatódhat a magyar sikersorozat
Az olimpia előtt nem minden rivális fekszik rá az Eb-re.
Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr
A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.
A Fradi az 5,8 milliárdra emelt ajánlatot is visszautasította Tóth Alexért
A Premier League-gárda pedig ezen felül még bónuszokat is fizethetett volna.
Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke
Elképzelhető, hogy Álvaro Arbeloa nem sokáig lesz a Real Madrid vezetőedzője.
Bulvár
Ez Orbán Viktor mesterterve, ezzel végleg mattot adhat a Fidesz a Tiszának
Orbán Viktor végig ezt tervezhette.
Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra
A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.
Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ
Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.
Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
Az ikerpár és bátyjuk ellen Kate Whiteman után számos nő tett feljelentést, hogy bedrogozták, megerőszakolták őket.
Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja
Most már kölcsönösen vádolják egymást külföldi ingatlan birtoklásával.
Kincsvadászok: ezt találták egy pasaréti lakás garázsában, mindenki ledöbbent, amikor előkerült
A Kincsvadászokból már megtanultuk, hogy érdemes átnézni a pincéket, garázsokat.
Ekcéma, pikkelysömör és egyéb bőr-betegségek: A bőrgyógyász szerint erre érdemes figyelni télen
Még jobban megnehezíti a krónikus bőrbetegséggel élők mindennapjait a cudar idő. A bőrgyógyász most elmondja, mire érdemes figyelni.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz
Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós uta
Nem találod ki: ezért ülnek a légiutas-kísérők a kezükön repülés közben
Ha utaztál már repülővel, bizonyára megfigyelted, hogy felszálláskor és leszálláskor a légiutas-kísérők mindig a kezükön ülnek – ennek pedig komoly oka van.
Ezért április 12-én lesz a választás, ez el is döntötte, hogy Tisza vagy a Fidesz nyer-e, váratlan dolgot mondott a szakértő
Bár a naptár több lehetőséget is kínált, a választott időpont mögött felsejlik egy tudatos politikai stratégia.
Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
Nagy Ervin feleségébe az utcán kötöttek bele.
Cseh Laci hosszú, őszülő hajjal és szakállal: felismerhetetlen a friss fotón
Cseh Lacira alig lehet ráismerni Instagramra feltöltött, friss fotóján.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


