Ezt olvasta már?

0

Jó szezont zárt a Kaposvári VK

Idősebb Berta József edzővel kiválóan hajrázott a Kaposvári VK OB I.-es vízilabda-csapata és megszerezte a kilencedik helyet.


hirdetés

A kilencedik helyen végzett a Vízilabda OB I.-ben a Kaposvári VK csapata. Az idény közben edzőváltáson átesett csapat – Szécsi Zoltánt idősebb Berta József váltotta – kiváló hajrát produkált.

Azt kérdeztük olvasóinktól elégedettek-e a Kaposvári VK szezonjával. A szavazók közel fele (49 százaléka) elégedett volt a cxsapat teljesítményével, szerintük ebben a szezonban ennyi volt. A voksolok 28 százaléka szerint az edzőváltás nagyon jót tett az együttesnek, míg olvasóink 23 százaléka szerint ezzel a játékoskerettel előrébb kellett volna végeznie a Kaposvári KV-nak.

Időközben összeállt a Kaposvári VK kerete a következő bajnoki szezonra. A junior világbajnoki bronzérmes Ifjabb Berta József – egy évnyi kitérő után – hazatér Miskolcról, s a nagycsapattal együtt készül az OB I.-es tűzkeresztségen már átesett Németh Botond és Németh Levente.

Palotás Sámuel ugyanakkor a szomszédvár Pécsen folytatja, s bejelentette a visszavonulását a 40 éves Varga Zsolt. Ő a kaposvári utánpótlásban fog dolgozni, s ha szükség lenne rá, akkor a bajnokikon is beszáll.

forrás: sonline.hu







0

hírek innen, onnan

Medencevégű fekvés és magzatfordítás

Közvetlenül születés előtt a legtöbb baba fejjel lefelé néző helyzetben van az anyaméhben. Előfordul azonban, hogy a fenék vagy a láb...

Sokkoló dolog történt a család házában: a 8 éves kisfiút az ördög szállta meg

Az apja szerint a gyerek úgy viselkedik, mint egy démon.

Tudtad, hogy már születésünk előtt is nagy felfedezéseket teszünk?

A terhesség 20-21. hete az önfeledt felfedezés ideje. A pici elkezdi érzékelni a körülötte lévő világot, úgyhogy ilyenkor érdemes...

Ennyi mindent rejt a magzatmáz

A bőr körülbelül a 19. héten kezd egy magzatmáz nevű anyagot termelni, amely a bőr által kiválasztott olajokból, elhalt sejtekből,...

Hiába tűntek el teljesen, megtaláltuk a mélyszegénységben élő magyarokat

Magyarországon meghaladja az uniós átlagot a szegénységben vagy társadalmi kirekesztésben élők aránya (25,6%, ami 2 millió 465 ezer...

Nemierőszak-botrány: Ronaldo excsaja is megmondta a magáét

Nereida Gallardo szerint a sztárfocista talpig úriember, aki a légynek sem tudna ártani. Ha kell, a bíróságon is kiáll mellette.

Őrület, mit vitt véghez a 16 éves fiú

Josep Selee egy igazi legendát győzött le.

Miért nem Rubik Ernőé a Rubik kocka joga?

Rubik Ernő kockája alighanem az a magyar termék, ami a világon leginkább elterjedt. 350 millió darabot adtak el belőle. De vajon a magyar...

Kirúgták az európai élcsapat mesterét

Már az utódját is megnevezték.

A moszkvai Bolsoj szólistái lépnek fel Magyarországon

A gálaműsort 2019. január 8-án a debreceni Kölcsey Központban, 9-én a budapesti Erkel Színházban tekintheti meg a közönség.

Megrendülve jelentette be a család: elhunyt a színésznő

A színésznő mellett ott volt családja az utolsó óráiban.

0

Sport

Véget ért a Barcelona, a Bayern München és a Real Madrid dominanciája?

Legalábbis olvadni látszik az a fölény, ami az utóbbi egy évtizedet jellemezte.

Neymar már megint Barcelonába ment

A Barcelona elnökét meg is kérdezték, hogy visszatér-e.

Brazil barátja is követheti Cristiano Ronaldót a Juventushoz

Kérdés, meddig bírja elviselni a Real Madrid vergődését.

Fucsovics még sosem járt ilyen magasságban a világranglistán

Egy helyet javított, ami elég is volt az új egyéni rekordhoz.

Räikkönen: A szurkolók talán még boldogabbak is, mint én

Öt tényező, melynek köszönhetően Kimi Räikkönen öt év után újra futamot nyert a Forma 1-ben.

Képernyőn Fucsovics és az Arsenal is - sportmenü

Mintha nem is hétfő lenne, olyan gazdag a kínálat sportközvetítésekben.

Ezt mondta Räikkönen a csapatrádióban

Látszólag nem volt nagyon feldobva a futamgyőzelemtől, ám a csapatának adott válaszából nem ez tűnik ki.

Húsz év után szakít Sarapovával legnagyobb támogatója

A doppingbotrány betett az orosz teniszezőnek, bár a rivális sportszergyártó már ugrásra kész.

Edzésen hisztizett Sergio Ramos, saját csapattársát rugdosta

Dühből rúgta telibe a labdával egyik fiatal csapattársát. Kétszer is.

Megvan a Real Madrid új edzője?

A spanyolok tényként közölték nem csak Julen Lopetegui menesztését, hanem az új edző kilétét is.

Ronaldo először szólalt meg a nemi erőszak vádja óta

Végül mindig kiderül az igazság, mondta a portugál.

A Real Madrid jegeli a tartalékok között remeklő brazil csodatinit

Pedig lehet, hogy ő segíthetne Julen Lopetegui szenvedő csapatának.

Bulvár

Lőttek Orbán kétkulacsos politikájának - történelmi bejelentés jött

Trump bejelentése megváltoztatja hazánk stratégiai környezetét és alaposan leszűkíti a magyar miniszterelnök kétkulacsos biztonságpolitikai játszmájának mozgásterét. Washingtont és Moszkvát is idegesíti, hogy Peking egyre növekvő nukleáris arzenálja éppen az INF egyezmény hatálya alá tartozó 5005500 kilométeres hatótávolságú rakétákra koncentrálódik. Káncz Csaba jegyzete.

Óriási baki a TV2-n

Kiderült, miért nem tudott időben elindulni a Sztárban Sztár élő show-ja.

3 szupererős gyógynövény magas vérnyomás és szívbetegség ellen: Szabó Gyuri bácsi csak ezt ajánlja

A gyógynövények segítenek csökkenteni a vérnyomást, illetve megelőzni a szívbetegségeket.

Eltüntették a sivatagban lezuhant UFO nyomait, de hibáztak

Rejtélyes dolog rejtőzik a nevadai sivatagban. Egy lelkes amatőr kutató Google Maps böngészése közben figyelt fel a nem mindennapi alakzatra, ami aligha a véletlen műve, és nem is a földművelésé. De akkor mi okozhatta?

Három tonnát bír a híd, de azért ráhajtott a kamionnal, látni kell a végét

Nagy észlény lehet a sofőr, ha azt hitte, viccből tették ki a táblát.

A végbélnyílás titkai

A végbélnyílás többnyire tabutéma, és ha szó is esik róla, akkor is többnyire erotikus vonatkozásban, nem egészséges működéséről vagy higiéniájáról.

Megtiltotta az iskola a rövidnadrág viselését: a diákok zseniálisan reagáltak

Veled is előfordult már, hogy - szándékosan - félreértelmeztél egy szabályt?

Elzavarták otthonról Kulcsár Edinát, nem tudja, mitévő legyen

Tanácstalan az egykori szépségkirálynő: Kulcsár Edina a rajongói segítségét kérte.

Csepregi Éva kitálalt - Megbánta, hogy plasztikáztatott

"Olyan érzésem lett, mintha befogták volna a szememet" - mesélte az énekesnő.

Darabokban került elő a két éve eltűnt rendőr holtteste

Őrizetbe vették vasárnap este egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte a férjét, majd a holttestét feldarabolta.

blogmorzsák

Vajon alakulhatott volna másképp is az ország sorsa?

Október 23-ához közeledve sokan elgondolkodunk azon, hogy mi lett volna, ha...

Egy hétköznapi angliai magyar hős halálára

Kakas István élete a bizonyíték arra, hogy a legreménytelenebb helyzetben is lehet embernek maradni.

„5 dolog amit a koraszülött intenzíven tanultam“

„Amikor a fiam intenzív osztályra került, fogalmam sem volt hogy fogjuk ezt túlélni.“

Te eszel elég zöldséget minden nap? Megmondjuk, mennyi lenne az ideális

A rák kockázata is csökkenthető, ha erre oda­figyelünk. Egyébként nem is nehéz ennyit enni.

Egyre nő a tiltakozási hullám a bírói körökben Handó ámokfutása nyomán

Soha nem látott ellenállást váltott ki az Országos Bírói Tanács legutóbbi megpuccsolt, elcsalt póttagválasztása.

Ezek felesleges vagyonok, sőt, kifejezetten kártékonyak

Mind az országnak, mind nekik maguknak. Számukra nem is vagyongyűjtés már, hanem szenvedélybetegség.

NaHát, de sötét lett! Lámpa? Az nincs

Jó hangulatú ötven kilométeres teljesítménytúra a Börzsönyben, igazi, tízpontos bénázásokkal.

Vicces bűnügyi esetek, vígjátékokba illő fordulatokkal

Nem mindennapi lebukások és történetek.

Egy, csak egy leány

Amikor négy játékos van kiállítva egy kézilabdameccsen, majd az edző is piros lapot kap, nem sokan maradnak a pályán.

Hogyan lehet jobb a vécé a vonatokon?

A kérdés nem csak a MÁV esetében érdekes, igaz, máshol választ is adtak rá. Nem is akármilyet.

Ez maradt az egykor népszerű termálvízű tóból

A nyaralók, a tündérrózsás tó, a hullámfürdő, a volt idősek otthona - mindegyik halott. Ez Püspökfürdő.

0