Ezt olvasta már?

0

Jelentős ökoturisztikai fejlesztések indultak el a Mecsekben és a Dráva mentén

2018-19 folyamán a Mecsekben és a Dráva mentén több jelentős fejlesztés valósul meg, melyek a térség turisztikai kínálatának fejlődését közvetlenül vagy közvetve elősegítik.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság az Interreg V-A Hungary-Croatia Co-operation Programme 2014-2020 pályázat „A természeti és kulturális Örökség védelme és fejlesztése ill. megőrzése” befektetési prioritás során belül jelentős fejlesztéseket valósít meg horvátországi partner szervezetekkel együttműködve, három fő helyszínen.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság felújítja az Abaligeten található Denevérmúzeum épületét és annak közvetlen környezetét. Az épület korszerűsítése mellett megújul a jelenlegi, denevérek világát bemutató szakmai kiállítás. Megvalósul a jakab-hegyi pálos kolostor romjainak állagmegóvása víztaszító, vízzáró anyagok felhasználásával konzerválják a meglévő falmaradványokat, elősegítve Magyarország e különleges régészeti, műemléki és turisztikai értékének hosszú távú fennmaradását. A Szaporcán működő Ős-Dráva Látogatóközpontban a kerékpáros- és vízi turizmushoz köthető infrastruktúrát fejleszti a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság: a fejlesztések a kerékpárok, kenuk/kajakok könnyebb tárolását, illetve a Fekete-vízi kenutúrák biztonságosabb és egyszerűbb lebonyolítását teszik lehetővé. A fejlesztések során fontos szempont, hogy minden korosztály számára látogatóbarát infrastruktúra épüljön ki. Emellett a látogatóközpontba a környezeti nevelést szolgáló eszközöket is beszerzünk. A projektpartnerekkel együttműködve szabadtéri művészeti (land art) alkotások épülnek.

A projekt keretében több kiadvány is el fog készülni, magyar, horvát, angol nyelven, bemutatva a természeti értékeket, a megújult szolgáltatásokat és az újonnan létrejött land art alkotásokat. Elkészül egy képeslap-sorozat Dráva menti régi receptekkel. Az új turisztikai lehetőségekről tájékoztató kiadványok, kerékpárturisztikai térképek és szórólapok készülnek.

Az új fejlesztéseket négy tanulmányút keretében mutatjuk be a különböző célcsoportok (utazási irodák, pedagógusok) számára.

A beruházások teljes költsége (DDNPI): 648.632,68 €

A megvalósítás tervezett befejezése: 2019.07.30.

Pályázat azonosító: Green Baranja HUHR/1601/2.1.2/0016







0
0
0

hírek innen, onnan

Trump válaszcsapást rendelt el Iránban, légvédelmi létesítményeket támadtak az amerikaiak

„A bevetés arányos válasz az indok nélküli iráni agresszióra” – közölték az amerikaiak, miután a napokban lezuhant egy katonai...

Undorító, milyen képpel támadják Trumpot

Hamisítványnak bizonyult az a kép, amelyen Donald Trump és Jeffrey Epstein látható egy fürdőházszerű helyszínen, miközben egy fiatal...

Megdöbbentő adat: a magyarok kétharmada szed táplálékkiegészítőt

A magyar lakosság közel 70 %-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második fogyasztó betegségmegelőzés céljából. A...

Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon

Idén tavaszra megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon: az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében "oldalaznak", a vevők...

Tisza: a rendőrség komoly figyelmeztetést adott ki

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak. Az idei kedvező...

A 2000-es évek imádott magyar énekesnője volt: 44 évesen a rászorulóknak gyűjt ételt

Mohamed Fatima beállt a segítők sorába, és rászorulóknak gyűjt ételt.

Kevésnek tartják a béremelést: demonstrációra készülnek a Deutsche Telekom magyar leányvállalatánál

Demonstrációt tartanak szerdán reggel a Deutsche Telekom magyarországi leányvállalata, a Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. dolgozói, mert...

Nem voltak színészek, nem volt kamera – mégis fesztiválra jutott az AI-film: mi lesz a kreatív munkahelyekkel?

A londoni Ash Koosha szinte teljesen egyedül, mesterséges intelligencia segítségével készítette el a „Dreams of Violets” című filmet,...

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott...

A mobilja miatt szenvedett balesetet, elképesztő, mit tett utána

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a baleset okozását követően a sértettnek nem nyújtottak segítséget,...

Súlyos ráfutásos baleset az M1-esen: 8 gyermek megsérült, mentőhelikopter is ment a helyszínre

Nyolc gyermek sérült meg egy balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, miután egy kisbusz kamionnak ütközött Budapest...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

0