Ezt olvasta már?

0

Izgalmas órák következnek az Európai Parlamentben

Orbán szerint előre megírták az ítéletet

Nemcsak Juncker beszéde miatt lesz érdekes a ma és holnap zajtó európai parlamenti ülés, mert Magyarországgal is kiemelten fognak foglalkozni az EP-képviselők.

Nyolc hónappal a 2019 májusában tartandó európai választások előtt a képviselők áttekintik a Juncker-Bizottság eddigi eredményeit.
A szerda délelőtti ülésszakon első felszólalóként az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker mondja el negyedik és egyben utolsó, az Európai Unió helyzetéről szóló évértékelő beszédét.

Juncker várhatóan a tíz, a Bizottság által kiemeltként kezelt területen értékeli a testület teljesítményét, és bemutatja a választásokig tervezett vállalásait.
Felszólalását követően a politikai csoportok képviselői teszik mérlegre a Bizottság munkáját, és számolnak be arról, hogy álláspontjuk szerint mit kellene még a testületnek elérnie 2019 májusáig.

7. cikkely rejtélye
Az Európai Parlament kedden Orbán Viktor miniszterelnök jelentlétében vitatja meg a magyarországi jogállamiság helyzetét, mielőtt szerdán eldönti, hogy lépnie kell-e az Uniónak az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata miatt.
A magyar miniszterelnök a vita elején szólal fel, mindösszesen hét perc erejéig.

A Parlament állampolgári jogi bizottsága szerint ez a kockázat fennáll, ezért a szakbizottság javasolja a tagállamoknak az uniós szerződés 7. cikk (1) bekezdése szerinti eljárás elindítását. Az eljárás az Unió értékeit – többek között a demokrácia és a jogállamiság meglétét és az emberi jogok tiszteletben tartását – fenyegető veszély fennállta esetén indítható el.
A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által összeállított javaslat elfogadásához, majd a tagállamokat tömörítő Tanács elé juttatásához a képviselők abszolút többségének, azaz 376 képviselőnek a szavazatára, valamint a leadott szavazatok kétharmadára együtt van szükség.
Most fordulna elő először, hogy a Parlament kezdeményezi a 7. cikk aktiválását tekintettel a jogállamiság, a demokrácia, és az alapjogok súlyos megsértésének veszélyére egy tagállamban.

A Parlament aggályai leginkább az alábbi területekre fókuszálnak:

az alkotmányos és a választási rendszer működése,
az igazságszolgáltatás függetlensége,
korrupció és összeférhetetlenség,
a magánélet védelme és az adatvédelem,
a véleménynyilvánítás szabadsága,
a tudományos élet szabadsága,
vallásszabadság,
egyesülési szabadság,
az egyenlő bánásmódhoz való jog,
a kisebbségekhez tartozó személyek, köztük a romák és a zsidók jogai,
a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai, és
szociális jogok.

Judith Sargentini holland zöldpárti jelentéstevő kijelentette: „Súlyos helyzettel állunk szemben, azonnal lépnünk kell. Az Unióban kiállunk a magyar polgárok jogaiért és az uniós értékekért. Csak romlott a helyzet azóta, hogy időt adtunk a magyar kormánynak. Ezért lép közbe a Parlament.”

A következő lépések
A tanácsi döntésre irányuló javaslatról szeptemberben szavaz a plenáris ülés. Elfogadásához a képviselők abszolút többségére, azaz 376 szavazatra, valamint a leadott szavazatok kétharmadára van szükség.

Háttér
Az állampolgári jogi bizottságot 2017 májusában kérte fel a Parlament a magyarországi helyzet áttekintésére olyan szempontból, hogy vajon szükség van-e az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke (1) bekezdésének aktiválására. A 2017 májusi állásfoglalásban a Parlament kijelentette, hogy a magyarországi helyzet okot ad az eljárás megindítására, amelynek eredményeképpen szankciókat fogadhatnak el Magyarország ellen. Ezek között például az ország tanácsi szavazójogának ideiglenes felfüggesztése szerepel.
A mostani lenne az első alkalom, hogy a Parlament kezdeményezi a 7-es cikk szerinti eljárás elindítását a jogállamiság, a demokrácia, és az alapjogok súlyos tagállami megsértésének egyértelmű kockázata miatt.

Orbán szerint előre megírták az ítéletet
Mindenesetre a magyar miniszterelnök már előre közölte, hogy ő kész megvédeni a magyar embereket és Magyaországot.

A plenárisi ülés, magyar tolmácsolásban ide kattinta kvethető. Orbán Viktor ma 15 órakor szólal fel, majd jön a vita.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezerötszáz üzletet fosztottak ki a francia zavargók

Több százmillió eurós anyagi kárról tud a francia Kereskedők és Forgalmazók Szövetsége.

Mozgósíthatja a hadseregét Egyiptom: készek harcba szállni a húszi lázadókkal

Az egyiptomi elnök vasárnap minden "szükséges és lehetséges" támogatást megígért Szaúd-Arábiának a jemeni húszi lázadókkal szembeni...

Ezek lehetnek a gyerekkori rák tünetei: szülőként érdemes tudni róluk

Egy brit család története arra figyelmeztet, szülőként fontos tudni, milyen tünetei lehetnek a gyermekkori daganatok kezdeti stádiumának.

Orbán Viktor: „Rám vadásznak”

Orbán Viktor a Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat. A...

Megdicsérte a Ferrarit, mégis tűzoltásba kellett kezdenie a Red Bull sikerkovácsának

Az egykori csapatfőnök vezetésével az istálló nyolc egyéni és hat konstruktőri vb-címet szerzett az F1-ben.

Sírva nevetős emojival reagált a „miniszterelnö kúr” poénra Magyar Péter a Facebookon

A miniszterelnök saját bejegyzése alatt bontakozott ki a szokatlan szóváltás egy szándékosan félregépelt megszólítás nyomán. A...

Veszélyben a mohácsi komp működése, de van jó hír is

A személyszállítást abban az esetben is meg fogja oldani Mohács és Újmohács között a révhajózási társaság, ha a Duna rekordalacsony...

Gelencsér Timi Barack kutya sikersztorijáról: „Érzem a követőbázisom erejét”

Gelencsér Timi már Licsi kutyájának társaságában is szerepelt a Glamour címlapján, jelenleg Füge kutyusával osztja meg mindennapjait. Az...

Megváltozom, tehát vagyok

Kortárs művészek figyelmeztetnek, hogy mindennapi rutinjaink árnyékában a radikális változás nem puszta opció, hanem túlélésünk...

Kisebb tűzeset történt a Trafóban előadás közben

A vasárnap esti előadást így is megtartják.

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...