Ezt olvasta már?


Ivanka Trump felszámolja divatcégét, hogy a fehér házi munkára összpontosítson

Felszámolja a nevét viselő divatcéget Ivanka Trump, Donald Trump amerikai elnök lánya, hogy a Fehér Házban végzendő munkájára összpontosítson. Ezt maga Ivanka Trump jelentette be kedden kiadott közleményében.

A cég napi teendőinek irányítását Ivanka Trump már tavaly átadta, nem sokkal azt követően, hogy apja tanácsadója lett a Fehér Házban.

"A Washingtonban töltött 17 hónap után még nem tudom, mikor térek vissza, ha egyáltalán visszatérek az üzleti életbe, de azt tudom, hogy a közeljövőben a figyelmemet a Washingtonban végzendő munkára összpontosítom" - fogalmazott Ivanka Trump a közleményben.

Vállalatának szóvivője bejelentette: licencszerződést nem újítanak meg, de a meglévők a szériák kifutásáig még érvényben maradnak.

A 11 évvel ezelőtt alapított vállalat középáras női ruhákat, cipőket, kiegészítőket, bizsukat, divatcikkeket gyárt, az előállítás legnagyobb részét Kínában végezteti. A cég nyeresége Donald Trump megválasztása óta jelentősen csökkent: civil szervezetek ugyanis bojkottot hirdettek az Ivanka Trump-márka ellen, és neves nagy áruházak, köztük például a Nordstrom, a Neiman Marcus vagy a Sears is levették kivették kínálatukból a Trump-termékeket. Az áruházláncolatok azzal érveltek: a döntés nem politikai volt, a kereslet esett vissza drámaian.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

AI segítségével azonosították, hogy ki volt a fotón szereplő náci gyilkos

Mesterséges intelligencia segítségével azonosították a berdicsivi mészárlásról készült fotón szereplő náci gyilkost. Az áldozatról...

A fogínyvérzés a szívbetegség első jele is lehet

Sokan hajlamosak félvállról venni a fogmosás közben jelentkező enyhe ínyvérzést, pedig a szakértők szerint ez a tünet jóval komolyabb...

Itt az új Facebook-film – A botrányokat dolgozza fel a The Social Reckoning című mozifilm

Folytatódik a 2010-es kultikus sikerfilm, A közösségi háló: Aaron Sorkin új alkotása, a The Social Reckoning („Közösségi...

Tőzsdére készül a német DeepL mesterséges intelligencia startup

A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a kölni DeepL mesterséges intelligencia startup cég fontolgatja tőzsdei bevezetését jövőre...

Együtt az idősekért - az időskori magány ellen fog össze az OTP Nyugdíjpénztár és az Önkéntes Központ Alapítvány

Az Idősek Világnapja alkalmat ad arra, hogy kifejezzük megbecsülésünket az idősebb generációk iránt, és felhívjuk a figyelmet arra,...

Dráma az esküvő előtt: Lajsz András szemébe mondták a hírt az orvosok, majd betolták a műtőbe

Nem adja könnyen a sors a koktélkirály boldogságát! Lajsz András a Borsnak árulta el, hogy egy nappal az esküvője előtt ismét egy...

Egy 70 éves nagymama férje egy 46 esztendős férfi, akit a Facebookon ismert meg

Egy 70 éves brit nagymama, Karen Aghzzaf és 46 esztendős marokkói férje, Brahim immár nyolc éve házasok, ám a házaspár még mindig nem...

Itt a Bowers & Wilkins eddigi legjobb hangzású fejhallgatója

A brit hangtechnikai óriás saját bevallása szerint a Px8 S2 szebben szó, mint eddig bármelyik modelljük.

Karrier-tippek Z generációnak: 5 online közösség, ahol választ kapsz minden kérdésedre

Ha a karrieredről van szó, valószínűleg te sem mindig a hivatalos tanácsadókhoz fordulsz, hanem inkább azok véleményére vagy kíváncsi,...

Nagy István: a baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat

A baromfiágazat az egyik legnagyobb perspektívájú és legversenyképesebb állattenyésztő ágazat Magyarországon - jelentette ki az...

Orosz gazdasági fordulat: történelmi mélyponton a munkanélküliség, élénkül a kiskereskedelem

Oroszországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom éves bővülése, miközben történelmi mélypontra csökkent havi összevetésben a...

Az Apple fülhallgató fenekestől felforgatja a nyelvtanulást – Így fordít beszéd szöveget

Az Apple fülhallgató az idei bemutatón nemcsak hogy elvitte a show-t az új iPhone elől, de olyan funkcióval érkezik, amit eddig csak...

0

Sport

Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának

A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.

Az UEFA lesújthat a Genk–Fradi meccsen, rettegő családokról írnak a belgák

Két éve már volt balhé az FTC belgiumi mérkőzésén, az UEFA akkor feltételes büntetést szabott ki, ami most aktiválódhat.

Robbie Keane kérését megtagadták a sportszerűtlen belgák, a Genk fenyegeti a Fradit

A Ferencváros ma este a Genk ellen folytatja szereplését az Európa-ligában, az UEFA is készenlétben.

Modric csapattársa sokkot kapott: Nem tudom, hogyan csinálja, 40 éves…

Adrien Rabiot, a francia középpályás dicsérő szavakkal illette Luka Modricot, miután a Milan 2–1-re legyőzte a Napolit a San Siróban rendezett rangadón.

Így áll a Bajnokok Ligája tabellája jelenleg, óriási meglepetés van készülőben

A Fradit kiejtő Qarabag megdöbbenti a Bajnokok Ligája mezőnyét.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Barcelona 81 éves rekordot döntött meg a Paris Saint-Germain elleni vereség ellenére

Annak ellenére, hogy kikapott a Paris Saint-Germaintől, a Barcelona megdöntött egy hihetetlen, 81 éve fennálló rekordot.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Guardiola inkább befogta a száját, de Haaland bűnösnek kiáltotta ki a társát

Kétszer is vezetett a Monaco otthonában a City, ám végül csak 2-2-es döntetlenre futotta a manchesterieknek.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

Bulvár

Vajúdó nők legviccesebb mondatai – Szülésznők mesélnek

A szülés csodálatos, de fájdalmas élmény, amely sokszor egészen váratlan dolgokat hoz ki a kismamákból. Szülésznők mesélnek arról, miket hallanak a vajúdó nők szájából.

Kimondta a nemet a legerősebbeknek – most távozik a Magyar Nemzeti Bank alelnöke

Kandrács Csaba elhagyja a jegybank kötelékét, de előtte még nyíltan beszélt mindenről.

Köldökzsinór Program: 107 000 forint jár a gyermekednek, ha van magyar igazolványa – így működik

A Köldökzsinór Program keretében 107 000 forintos anyasági támogatás járhat minden külföldön született gyermek után.

Rendkívüli, amit elloptak a románok Magyarországról, tömegével vitték ki az országból

Szinte hihetetlen, de több ezer értékes tárgyat vittek ki Magyarországról, ráadásul nem is titokban: tömegével szerelték le és pakolták össze.

Ezért fontos Kínának Magyarország, sokkolta az üzeletembert, amit hallott a kínaiaktól

A magyar közönséget megdöbbentette, milyen szempontok alapján értékelik hazánkat Kínában.

0