Ezt olvasta már?

0

Ismét csak forralás után iható a csapvíz Siófok Kiliti városrészében

Ismét csak forralás után fogyasztható a vezetékes ivóvíz Siófok Kiliti városrészében, mert a vízben ismét baktériumszennyezettséget mutattak ki - közölte a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. szerdán az MTI-vel, hozzátéve: a szakemberek fertőtlenítik a vízellátó rendszert.

A legutóbb a hónap elején volt ilyen korlátozás, pseudomonas aeruginosa baktérium miatt.

A DRV azt írta: mivel a településrészen a legutóbb bekövetkezett ivóvízszennyezés forrását nem sikerült felderíteniük, a probléma megszűnése után is folytatták az illegális rákötések felkutatását, több mintavételt végeztek és folyamatosan ellenőrizték az ivóvíz minőségét. A hasonló helyzetek elkerülésére megkezdték továbbá visszacsapószelepek beépítését a városrész felhasználóinál.

A szolgáltató vizsgálólaboratóriuma által végzett ivóvízminőségi vizsgálat a hét elején ismét pseudomonas-szennyezettséget mutatott ki az ivóvízmintában, ezért a szakemberek a Somogy Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályával egyeztetve azonnal megtették a szükséges intézkedéseket - közölték. A társaság a hatóság egyetértésével haladéktalanul tájékoztatta az érintett felhasználókat az online felületein és szórólapokon arról, hogy a vezetékes víz csak forralás után iható.

A korlátozás idején a helyiek a településrészt körbejáró tartályautóról is kaphatnak ivóvizet. Az ivóvízszállító tartályautó menetrendjéről a DRV Zrt. honlapján és Facebook-oldalán tájékozódhatnak.

Mint írták, a pseudomonas aeruginosa baktérium talajban, vízben természetes módon előfordul. Egészséges szervezetre jellemzően nem jelent veszélyt, de legyengült immunállapotú embereknél okozhat például hányásos, hasmenéses megbetegedést.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után...

Robbie Keane: Nagyon jól kontrolláltuk a mérkőzést, főleg, miután behoztuk Kanikovszkit

A Ferencváros ír szakvezetője elégedetten értékelt csapata Genk elleni 1–0-s győzelme után az Európa-ligában.

7 egészségesnek hitt étel és ital, ami valójában borzasztóan káros – Hizlalnak és tönkreteszik a szervezetet

Sokan azt hiszik, egészségesen esznek, de közben olyan ételeket fogyasztanak, amelyek lassan hizlalnak, és észrevétlenül rombolják a...

Juhász Péter részletesen beszámolt arról, hogyan zajlott nála a házkutatás

A Partizánban elmondta, hogy öt rendőr érkezett hozzá, és minden elektronikus eszközét lefoglalták. Szerinte a Szőlő utcai eljárást...

Csempék helyett egybefüggő hátfal – Cameron Diaz gyönyörű konyhája 2025 legmenőbb trendje

Ha valaki képes arra, hogy egy konyhát stílusikonná emeljen, az Cameron Diaz. A színésznő Montecitóban található otthonának konyhája...

Itt a nagy Windows-frissítés, de ez most más, mint az eddigiek

Már letölthető a legújabb, 25H2-es frissítés, azonban akik valami eget rengető újdonságot várnak, csalódni fognak.

Megjelent az 50 leggazdagabb magyar listája, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat

A legfrissebb, ma megjelent rangsor szerint az 50 legvagyonosabb magyar összvagyona meghaladta a 9 ezer milliárd forintot, ez az összeg...

A teljes egészségügyi költségvetés kétszerese van a számlájukon: ők lettek a leggazdagabbak az idén

Egyetlen billiomossal, hat dollármilliárdossal és több mint harminc százmilliárdossal döntötte meg újra vagyonrekordját az ötven...

Ezért nem szabadna a fürdőszobában tartani a parfümöt – inkább itt tárold.

A parfümök világa nemcsak az illatokról szól, hanem arról az élményről is, amelyet azok a bőrön nyújtanak. Ahhoz azonban, hogy ezt az...

A dán miniszterelnök nem engedi, hogy Orbán döntsön Európa jövőjéről

Oroszország sok hibát is vét – erről az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij beszélt az Európai Politikai Közösség hetedik...

Az F1 történetében először rendeltek el hőségriadót, a pilótáknak pedig két választásuk van

A várható 31 Celsius-fokos hőség és a magas páratartalom komoly kihívást jelent a versenyzőknek.

“De ki az a Zsolt bácsi?” Kocsis Máté nyilvánosságra hozott egy meglepő nevet 

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Zsolt bácsi kitalált karakter, akinek egyik megalkotója egy YouTube-os prédikátor, Látó János.

0

Sport

Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának

A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.

Robbie Keane kérését megtagadták a sportszerűtlen belgák, a Genk fenyegeti a Fradit

A Ferencváros ma este a Genk ellen folytatja szereplését az Európa-ligában, az UEFA is készenlétben.

Modric csapattársa sokkot kapott: Nem tudom, hogyan csinálja, 40 éves…

Adrien Rabiot, a francia középpályás dicsérő szavakkal illette Luka Modricot, miután a Milan 2–1-re legyőzte a Napolit a San Siróban rendezett rangadón.

Így áll a Bajnokok Ligája tabellája jelenleg, óriási meglepetés van készülőben

A Fradit kiejtő Qarabag megdöbbenti a Bajnokok Ligája mezőnyét.

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

A Barcelona 81 éves rekordot döntött meg a Paris Saint-Germain elleni vereség ellenére

Annak ellenére, hogy kikapott a Paris Saint-Germaintől, a Barcelona megdöntött egy hihetetlen, 81 éve fennálló rekordot.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Bulvár

Vajúdó nők legviccesebb mondatai – Szülésznők mesélnek

A szülés csodálatos, de fájdalmas élmény, amely sokszor egészen váratlan dolgokat hoz ki a kismamákból. Szülésznők mesélnek arról, miket hallanak a vajúdó nők szájából.

Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés

A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.

Rendkívüli, amit elloptak a románok Magyarországról, tömegével vitték ki az országból

Szinte hihetetlen, de több ezer értékes tárgyat vittek ki Magyarországról, ráadásul nem is titokban: tömegével szerelték le és pakolták össze.

Rendkívüli bejelentést tett a magyar kormány csütörtök reggel: „A helyzet súlyos”

Miniszterelnöki bejelentéssel indult a nap csütörtökön, mely egyúttal aggasztó képet is fest Európáról.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra

A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.

0