Ezt olvasta már?


Internetes csapdára figyelmeztetnek az európai hatóságok

Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok trükkös gyakorlatra hívják fel a figyelmet az online térben: egyes cégek rejtett módon veszik rá a gyanútlan felhasználókat szolgáltatásaik előfizetésre.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is találkozott már hasonlóval, mostantól pedig a bankkártya-társaságok is segítik a hatóságok a fellépését.

 

A versenyhivatal pénteki közleménye szerint az Európai Bizottság és a tagállami hatóságok Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózata (Consumer Protection Cooperation Network; CPC) már fellépett egyes online kereskedelmi módszerekkel szemben, amelyek - manipulatív eszközökkel - nem kívánt előfizetésekre veszik rá a fogyasztókat. Példaként egy ingyenes próbaverziót, vagy kedvező bevezető ajánlatot ígérve kérik el a bankkártya-adataikat - valójában azonban észrevétlenül előfizetést köttetnek velük, amelyért visszatérő díjat számítanak fel. A levonások ismétlődéséről a cégek nem tájékoztatnak, vagy elrejtik az apró betűs részekben. Hasonló módszerekkel az uniós fogyasztók körülbelül 10 százalékát vették már rá nem kívánt előfizetésekre.

Az európai hatóságok vizsgálata alapján a trükköző cégek kihasználták azt is, hogy a bankkártya-társaságok szabályai nem biztosították megfelelően a rendszeres fizetésekre vonatkozó tranzakciók engedélyezését. A hatóságok ezért felkérték a három nagy szolgáltatót - a Mastercardot, a VISA-t és az American Expresst - hogy működjenek közre a csalárd gyakorlatok elleni fellépésben. Mindhárom bankkártya-cég vállalta a szükséges szabályváltoztatásokat annak érdekében, hogy a fogyasztók egyértelmű tájékoztatást kapjanak az ismétlődő kifizetésekről.

Az American Express többek között előírta a kereskedők számára az ajánlat összes lényeges feltételének (így a kifizetések ismétlődésének) egyértelmű feltüntetését, valamint emlékeztetőt az első előfizetői levonásról. A Mastercard és a VISA még tovább ment, ugyanis azt is részletesen előírták, hogy a kereskedőknek hol kell megjeleníteniük a kifizetések ismétlődésével kapcsolatos információkat: a CPC-hatóságok ajánlásával összhangban ott, ahol a fogyasztók megadják bankkártya-adataikat - tájékoztatott a GVH.

A Gazdasági Versenyhivatal is foglalkozott már a problémával: korábban 1,6 milliárdos bírságot szabott ki egy luxemburgi cégre, amiért az általa üzemeltetett online társkeresők rejtett és megtévesztő információkat nyújtottak az előfizetés időtartamáról, automatikus meghosszabbodásáról és áráról, emiatt a fogyasztók nem tudhatták, hogy milyen időtartamú és összegű fizetési kötelezettségük keletkezett. A trükkös előfizetésektől megszabadulni is nehezen lehetett, ugyanis a társkereső oldalak nem ismertették megfelelően az ehhez szükséges információkat (például a lemondás lehetőségét és formáját), ahogyan a fogyasztói panaszokat sem kezelték elfogadhatóan - emlékeztetett a GVH.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Új felhívások a Horizont Európa „Digitális gazdaság, ipar és világűr” klaszterében

Az Európai Bizottság a Horizont Európa program „Digitális gazdaság, ipar és világűr” klasztere keretében két új pályázati...

Opellel tolta a havat dorogi hős, de a rendőrök azért megbüntették

Dorogon egy fiatal férfi megelégelte, hogy nem takarítják el a havat az utakról, ezért egy Opel Corsát alakított át rögtönzött...

Károly brutális mondattal alázta meg Dianát: a hercegné zokogott, sosem tudta megbocsátani, amit férje mondott neki

A hercegné teljesen összeomlott, amikor férje, az akkor még csupán hercegi rangot viselő Károly egy vita során olyan mondatot vágott...

A 91. percben, emberhátrányban szerzett góllal menekültek meg Schäfer Andrásék

Az első félidőben ritkán látható okok miatt kellett megszakítani a játékot.

Soha ne nyomd ki a rejtett számot, a csalók erre játszanak. Mutatjuk, mit kell tenned

Hetente támadnak a kéretlen telefonok: hol agresszív telefonos értékesítés, hol pénzlehúzásnak álcázott trükk.

Egy demenciával élő asszony rövid időre felismerte a férjét az esküvőn, amikor az énekelt neki

Egy amerikai családi esküvőn olyan pillanatnak lehettek tanúi a résztvevők, ami ritka és szívszorító módon mutatta meg, milyen ereje...

0

Sport

Döbbenet. Másodosztályú pofozógép ejtette ki a Real Madridot

Pedig az edzőt váltó királyi gárda úgy festett, hogy kiharcolja a hosszabbítást a nyolcaddöntőben.

Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából

Nem indult jól az Arbeloa-korszak Madridban.

Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Kiszivárgott a brüsszeli haditerv, titokban befagyasztották a magyar aktákat, kiderült, mire vár valójában Ursula von der Leyen

Olyan titkos haditerv szivárgott ki az Európai Bizottság folyosóiról, ami fenekestül felforgathatja az áprilisi választásokat.

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

0