Ezt olvasta már?

Búcsút tartanak a Krisna-völgyben

India színei, hangulata, művészete, kultúrája, valamint tudáskincse áll az idei Krisna-völgyi búcsú középpontjában, amelyet július 20. és 22. között rendeznek S...


Internetes csaló ellen emeltek vádat Kaposváron

Visszaeső internetes csaló ellen emeltek vádat Kaposváron, az elkövető több mint egy éven át árult nem létező telefonokat, és ez idő alatt legalább 45 embert vert át.


hirdetés

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a vádlott 2016 májusától, több mint egy évig, több internetes portálon, a vásárlók körében népszerű márkájú, használt mobiltelefonokat kínált kedvező áron.

A hirdetéseire összesen negyvenöten jelentkeztek, akiket rávett arra, hogy postai úton vagy banki utalással legalább a telefonok vételárának előlegét fizessék ki. A megtévesztett sértettek 10 000 forint és 80 000 forint közötti összegeket küldtek el a vádlottnak, aki miután megkapta a pénzt, semmit nem küldött a vásárlóinak, viszont törölte a hirdetéseket, és később a sértettek már nem tudtak kapcsolatba lépni vele.

A férfi a mintegy tizenhárom hónap alatt 1 millió 300 ezer forintot keresett, amit a becsapott személyek nem láttak viszont.

A csalás miatt már korábban is elítélt, és jelenleg is hasonló bűncselekmény miatt börtönben ülő férfivel szemben az ügyészség újra börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a vádiratában, valamint azt is, hogy a bíróság kötelezze őt sértetteknek okozott kár megtérítésére.

 

forrás: privatkopo.hu







0

hírek innen, onnan

Formás keblek, lapos has: Zimány Linda maxon tolja a szexizést - fotó

Nem akármilyen képet töltött fel magáról a modell.

Almatermesztés korszerűen

Az almatermesztés technológiájának minden részletéről volt mondanivalója a KITE és a BASF kettősének a Hajdúböszörményben rendezett...

Bortermelő nagyhatalom lehet Belgium

A klímaváltozás jelentősen átalakítja Európa szőlő- és bortermelési térképét, ami bizonyos esetekben akár kedvező is lehet. Az...

10 tonna hal 15 ezer liter vízben főzve: újra hódít a halászlé Baján

Hivatalosan is megkezdődött a Bajai Halfőző Fesztivál szombaton kora este, amikor mintegy ezerötszáz bogrács alatt gyújtották meg a...

Farkaslaka lovasa nyerte az idei Székely Vágtát

Farkaslaka lovasa, Tamás Csaba nyerte Fiber nevű lován a 2018-as Székely Vágtát, melyet szombaton és vasárnap a háromszéki...

Már izzik is a balatoni NAV-razzia

Vendéglátóhelyeket, piacokat és strandokat ellenőriz az adóhatóság a tónál.

Ezen kell dolgoznod idén nyáron a csillagjegyed szerint

Életünk során folyamatos fejlődésben vagyunk, a világunk pedig néha észrevétlenül, de hatalmasat változik egyetlen pillanat alatt. De...

Rakitic és Modric egymással cserélt mezt

A vesztes döntő után azért eljött az a pillanat, amikor már mosolyogni is tudtak a horvát sztárok.

Forradalmi hangulatban ünnepelte Párizs a dicsőség napját

Ez a július a nagy vonulások hónapja a franciáknál. 229 évvel és 1 nappal a Bastille ostroma után Párizsban a Belgium elleni elődöntőt...

Hivatalos családi portrékon a királyi család, Lajos herceg keresztelője után

A Kensington Palota négy új fotót osztott meg. Köztük olyat is, amin Vilmos herceg és Katalin hercegné három gyerekével látható.

Két haláleset árnyékolja be a francia vb győzelmet

Két francia szurkoló is életét vesztette a francia vb győzelmet követő ünneplésben.

12 illegális határátkelőt kaptak el a hétvégén

Tizenkét határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos...

0

Sport

A horvátok lenyűgözőek voltak, az argentin bíró belenyúlt a meccsbe

Ezt nem mi mondjuk, hanem Alan Shearer volt angol válogatott. Van benne valami. A franciákat ez persze nem érdekli.

Putyin vigyorgott, mint a vadalma - Fotókon, ahogy az orosz elnök Orbán Viktort fogadta

Hatalmas mosollyal az arcán, jókedvűen köszöntötte Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktort.

Orbán üzent a magyaroknak a vb-döntő első percében - mutatjuk

Orbán Viktor nagy futballrajongó, ő maga a helyszínen, Moszkvában nézi a 2018-as Labdarúgó-világbajnokság döntőjét, a francia-horvát meccset.

Rablás, fosztogatás, zavargás, bűnözés Párizsban a győzelem után - videó

Az elődöntő után a finálé megnyerése is elszabadította az indulatokat.

Modric kapta a világbajnokság Aranylabdáját

Kiosztották a különdíjakat is a vb-döntő után.

Már mi sem edzettünk jól, és a szakadék azóta csak egyre mélyül - Esterházy Márton írása

Az utolsó vb-góljaink egyikét szerző egykori klasszis pulzusát már meg sem emeli a magyar futball, de tudja, hol rontottuk el.

Hogyan került a horvát labdarúgás a válogatott futball csúcsára?

Horvátország lett a második legkisebb népességgel bíró finalista a világbajnokságok történetében.

Michelisz megnyerte a WTCR szlovákiai főfutamát

Elképesztő versenyzéssel rukkolt ki a magyar pilóta. Zúgott a Norbi-Norbi Dunaszerdahelyen.

Stieber két gólpasszal jelezte Rooney-nak, hogy számíthat rá

Az angol sztár fél órát játszott első meccsén a DC Unitedben, és ő is benne volt egy gólban.

Semjén Zsolt is bejelentkezett a foci-vb miatt - nem találja ki, hol nézi a döntőt

Semjén Zsolt, bár ő inkább a vadászat rajongója, mégis nézi a labdarúgó-világbajnokság döntőjét.

Féltékeny CR, csalódott Messi, hős horvátok és verhetetlen franciák

Egy kicsit mindenki szurkolt a horvátoknak, akik az életükért, hatalmas szívvel játszva lettek ezüstérmesek.

Bulvár

Felismerhetetlenre öregedett Bruce Willis

A színészt a lányaival fotózták le, a sármos sztárt azonban alig lehet felismerni ősz szakállától és ráncaitól.

Nagyon elromlik az idő - OMSZ-előrejelzés

A jövő hét közepén igen zord időben lehet részünk, kedd délutántól megerősödik a szél és egyre több helyen esik is. Szerdára már figyelmeztetést is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Arra ébredt a kórházban, hogy levágták a lábát

Folyamatosan álltak le a 64 éves nő szervei, ezért kellett csonkolni a végtagját.

Minden pár csinálja, de sosem ismernék be - Neked mennyi ismerős?

A párkapcsolatokban sok olyan dolgot csinálnak a szerelmesek, amiket mások elől inkább eltitkolnak.

Nagyon irigyeljük a horvátokat ezért a kisvárosért

Csak egy 13 ezres kisváros a dalmát tengerparton, de aki egyszerre vágyik mediterrán hangulatra, nyugalomra és egy kis minimál esti nyüzsgésre, keresve sem találhat jobbat.

Videó: Ők lehetnek a pilisi erdőben meggyilkolt házaspár

Nem kizárt, hogy egy Tárnokról eltűnt család maradványait találhatták meg a pilisi erdőben. A Pesti Srácok úgy tudja, hogy Portik Tamás egykori bizalmasának, Radics Attilának és feleségének holttestét találták meg a rendőrök, akik 2002-ben tűntek el. Az Origo ugyanakkor úgy tudja, nem róluk van szó, csak annyi biztos, hogy egy vádalkus ügy vezette nyomra a rendőröket. További részletek a videóban.

A hortobágyi pásztorok titkos kincse: a sinka

A sinka egy rövid, sima szőrű, hegyes, felálló fülű kutyafajta kunkorodó farokkal. A fajta neve küllemére utal, a sinka szó simát jelent a hortobágyi tájnyelvben. Bár a fajtának kialakultak a meghatározó külső jegyei, a sinkatenyésztés és szelekció elsődleges szempontja napjainkban is a terelőképesség.

Rengeteg műanyagot eszünk, sosem gondolnád mikből

Szinte mindenben ott vannak már kidobott műanyagszemetünk apróra töredezett darabjai, nemcsak a tengeri állatfajokban. A szárazföldön tenyészett állatok is habzsolják a mikroszkopikus méretű műanyagot a természetből, így az bekerül a táplálékláncba, vagyis a testünkbe. Halak, kagylók, tengeri só, csirkezúza, méz, sör, de még a por is tartalmazza!

15 gondolat orálozás közben, amit minden nő ismer

Amikor a nő az aktív fél orális szex közben, számos gondolat átsuhan az elméjén, amelyeknek többsége csak utólag tudatosodik. A BuzzFeed ezek közül a leggyakoribbakat szedte most össze.

Keményen beszólt Elon Musknak a thai fiúkat kimentő búvár

A Tesla-vezér mérnökei gyorsan összeraktak egy kapszulát a mentéshez, amelyet végül nem használtak. A mentőakció egyik búvára, elmondta, miért nem, és Muskot is jól kiosztotta.

Elpusztíthatatlan balkonnövények tűzforró erkélyekre

A meleg napok alatt elviselhetetlen forrósággá válik, amit nem csak az ember, a növények is képtelenek elviselni. Ha mégis szeretnéd, hogy a hűvösebb esti órákban egy kevés zöld is körbevegyen a balkonon, akkor válassz olyan növényt, ami a forró levegőt is jól viseli. Az alábbi fajták pontosan ilyenek.

blogmorzsák

Börtön, pszichiátria, feltételezett gyilkosság

A popzene egyik legkülönlegesebb története.

Az okosóra korszak vége

Maga az Apple okosóra irány téves, de nagyon.

Csernus Imre lelepleződik

Csernus életrajzi könyvének kritikája, avagy a suszter fiának lyukas a cipője?

Ez egy irgalmatlanul jó film!

Pedig nem volt alacsonyan a léc, amit Brad Bird-nek meg kellett ugrania, hiszen A hihetetlen család első része hatalmas siker volt.

Mi zajlik a kamaszok fejében?

Miben mások a kamaszok, mint a felnőttek? És miért van ez így rendben?

Új a laptopod? Ezeket a programokat kell telepítened!

Operációs rendszer, böngésző, szövegszerkesztő, képszerkesztő - ezekre mindenképpen szükséged lesz.

Nem a Beckham feneke miatt nézem a focit

Milyen nőként rajongani a fociért?

A „Szél-kormány” politikai blöff volt

Ha ez a Fidesz ellenzéke, rendezkedjünk be egy hosszabb diktatúrára.

A bárányvér-terápiától a plazmaferezisig

Egyiptomi vérfürdő, haldokló gladiátorok vére, bárányvér-terápia. Íme a vérátömlesztés története.

Mit bír el egy művész neve?

Furcsa árukapcsolások a jelenleg itthon is aktuális Fridamánia margójára.

Az 5 legjobb jogi sorozat

Mert az akció nem csak az utcán, hanem a tárgyaló­teremben is történhet!

Miért fehérben mondjuk ki az igent?

A fehér szín nem volt mindig alap­ve­tőválasztás egy leendő ara számára.

0