Ezt olvasta már?


Így lehet minden fesztivál műanyagmentes

Szövetség jött létre a zöldebb vendéglátásért.

2018-ban megszületett az összefogás: No Plastic Fantastic néven hozott létre szövetséget a Street Food Egyesület, a Zöld Övezet Társulás és Doremi.Today, hogy minden vendéglátóegységet és rendezvényt műanyagmentessé tegyen Magyarországon. A szövetség szerint a kereskedők, rendezvényszervezők és vendégek egyaránt információra szorulnak a témában, de az ügy érdekében a kormánynak is lépnie kell egy egységes szabályozással.

Minden rendezvény és vendéglátóegység lehetne műanyagmentes Magyarországon, ha kellő információval rendelkezne a témában, ezért szövetséget alapított a Street Food Egyesület, a Zöld Övezet Társulás és Doremi.Today. A No Plastic Fantastic első lépése egy teljeskörű tanulmány kidolgozása volt, amelyből minden érintett megtudhatja, mit kell tennie a hulladékmentes vendéglátás érdekében.

A szervezet első referencia-rendezvénye a május eleji Food Truck Show volt, ahol a keletkezett hulladék 45 százaléka lebomló anyagokból állt. Az eseményen minden tálalási eszköz környezetbarát: az étkészlet fából, a tálcák papírból, a poharak PLA-ból, vagyis kukoricakeményítőből készültek.

„A rendezvények szemeteit elégetik, amelyet a gyerekeink belélegzeznek. Több éves munkánk gyümölcse, hogy a Food Truck Show-ra érkező vendégek és vendéglátósok megtanulták: nem hagyunk szemetet magunk után, szelektív hulladékgyűjtőt használunk, és a poharakat újratöltjük, nem dobjuk el. Azért drága a kukoricából készült PLA pohár, mert nem gyártják Magyarországon, hiszen még kevesen használják” - mondta el Vad-Horváth Zoltán, a Street Food Egyesület elnöke.

A szövetség amellett, hogy segítséget nyújt minden rendezvénynek, aki zöldülni szeretne, a környező európai országok jogszabályait is megviszgálta. A No Plastic Fantastic végső célja ugyanis, hogy a környezetbarát vendéglátásért a kormány is lépéseket tegyen, és egy egységes jogszabályozással műanyagmentessé tegyék a magyarországi vendéglátást.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lenyomhatják a magánvasutak a MÁV-ot a bécsi forgalomban

A cseh RegioJet napi négy vonata mellett decembertől az osztrák Westbahn napi öt vonatot indítana Budapest és Bécs között. Ezzel a MÁV...

Jég ide vagy oda a Balatonon, egy évtized után ismét nagy dolog történik

A nádvágást végző szakembereknek nagyon óvatosan kell eljárniuk, ugyanis a nádasok környékén még sérülékenyebb a tó jege, könnyen...

Már 17 influenzás beteg életéért küzdenek, 186 beteg van kórházban

Berobbant az új influenza-vírus, több mint 42 ezer ember ágynak esett az új influenza (H3N2-es) -A vírus miatt. Ami magas lázzal, erős...

25 év után áll bíróság elé a sorozatgyilkos

Több mint negyedszázaddal a 17 éves Victoria Hall eltűnése és meggyilkolása után bíróság elé áll Steve Wright, a Suffolk környékén...

Miért olyan különleges a Wagyu marhahús, és mit rejt a genetikai kódja?

A Wagyu marhagenom új géntérképe segíti a prémium húsminőség elérését és a célzott tenyésztést.

Végzet asszonyaként, fehérneműben pózol Köllő Babett

A dögös és sejtelmes fényképen Köllő Babett éppen annyit bíz a fantáziára, amennyit illik.

Ezüstpiac: drámai áremelkedés és készlethiány Európában

A Spirit FM „Több-kevesebb” című gazdasági műsorában Rónai Egon és vendége, Juhász Gergely az ezüstpiacon zajló árváltozások és...

Elon Musk nem engedi, hogy az alkalmazásával valós személyeket meztelenítsenek le

Elon Musk X közösségi hálózata bejelentette, intézkedéseket hozott annak megakadályozására, hogy Grok elnevezésű...

Matt Damon megmutatta csodaszép lányait – a 17 éves Gia már kész nő

Matt Damon ritkán mutatja meg a családját, most viszont kivételt tett. A 17 éves Gia egy pillanat alatt ellopta a show-t, és megmutatta,...

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

3 csillagjegy, akinek végre véget ér élete legnehezebb időszaka

Nem mindig egyik napról a másikra lesz könnyebb, néha csak arra ébredünk, hogy már nem szorít annyira. Most három csillagjegy számára pontosan ez történik: a legnehezebb időszak végére érnek, és végre új leveg

0