Idén 74 milliárdot költ a kormány gyermekétkeztetésre
Idén 74 milliárd forintot költ a kormány ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetésre, ez több mint 2,5-szerese a támogatásra 2010-ben fordított összegnek - mondta el Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán az MTI-nek. - Pécsi Napilap
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy ingyenes étkezésre a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos helyzetű gyermekek jogosultak, ötven százalékos kedvezményre pedig azok a családok, amelyek három vagy több gyermeket nevelnek, illetve ahol fogyatékossággal élő vagy súlyosan beteg gyermek van.
Összesen 620 ezer gyermek részesül ingyenes vagy kedvezményes étkeztetésben a bölcsődétől a középiskola végéig, ez a Magyarországon élő gyermekek több mint harminc százaléka - mondta.
Soltész Miklós hangsúlyozta: a balliberális politikusok, mint például Korózs Lajos vagy Bangóné Borbély Ildikó állításai a gyermekéhezésről "álságosak és szembemennek a tényekkel".
A rászoruló gyermekek a bölcsődében négyszer, az óvodában és az általános iskola első négy osztályában háromszor kapnak ingyenes vagy kedvezményes étkezést. Ráadásul nemcsak a tanévben, hanem a tanítási szünetekben is. Ahhoz, hogy megkapják, csak el kell, hogy menjenek az oktatási intézménybe - tette hozzá.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a gyermekétkeztetés támogatásán belül a katolikus iskolák 2 milliárd 345 millió forint támogatást kapnak, és ebből 68 ezer fiatalt étkeztetnek.
Mint mondta, országjárást indítottak, amelynek első állmása a szerdán meglátogatott egri Ward Mária Katolikus Gimnázium volt. Az egyházi oktatási intézmények felkeresésének célja a tapasztalatszerzés arról, hogyan oldják meg a kapott támogatásból a rászoruló gyermekek étkeztetését.
Hozzátette: az országjárás elsősorban a nehezebb helyzetű térségekre koncentrál majd, így Borsod, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében fogja felkeresni a különböző felekezetek által fenntartott oktatási intézményeket.
hírek innen, onnan
Nem cicózott a bíró, 5 évre börtönbe küldte Dél-Korea elnökét
Első fokon öt év börtönre ítélték Jun Szogjolt, Dél-Korea korábbi elnökét. Akit azzal vádoltak, hogy visszaélt a hatalmával, és...
3 csillagjegy, akinek varázslatos időszak köszönt az életébe
Most nem küzdeni kell, hanem észrevenni, mi kezd végre könnyebben működni. Egy időszak indul, amikor a dolgok nem harsányan, hanem szinte...
Balesetet okozott Soroksáron, majd lelépett a helyszínről a sofőr
Egy benzinkútnál ütközött egy másik autónak a vétkes sofőr.
Deák téri késelés: így érkezett meg a tárgyalásra Zsolt, aki halálra szúrta az ártatlan Martint
Továbbra sem kér a késelő bocsánatot a gyászoló anyától.
Miniszteri biztos lett a Fidesz zalaegerszegi jelöltje, de plusz pénzt nem kap ezért
A kampányban viszont jól jöhetnek a plusz szereplési lehetőségek.
A kormány tavaly nyolcnaponta változtatott irányt, és még viszonylag nem volt túlbuzgó
Alig kezdődött el az év, de már kilencszer módosították a 2026-os költségvetést. Mutatjuk a tavalyi statisztikákat!
Megérkezett a ChatGPT fordítója, de máris hibát dobott
Az OpenAI saját dedikált fordítóprogramot fejlesztett, csak épp nem működik. Hasonló témákról szó lesz március 18-ai AI in Business...
Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac
Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap...
Csúcsközelben kezd a magyar tőzsde, ma sem áll meg a Mol
Az európai tőzsdéken mérsékelt eséssel indult a nap, ezzel szemben a magyar tőzsde kis pluszban kezdett és közelíti történelmi...
A tél leggyakoribb energetikai blokkjai – így oldhatod fel őket hatékonyan
Sokan tapasztaljuk, hogy ebben az időszakban gyakrabban érzünk fáradtságot, levertséget vagy csökken a motivációnk.
Meglepő fordulat: Mandula Ádám döntésével mindenkit meglepett
Erre senki sem számított.
Így él örökké a család elhunyt macskája: "Minden alkalommal „köszönt”, amikor felfelé megyek"
Örök tanulságot adott gazdájának a cicus.
Sport
Elfogyott a Barcelona-drukkerek türelme, Hegyi Iván leváltását sürgetik
Reagált a Sport TV a nyílt levélre.
Alig érkezett meg új klubjához, súlyos büntetéssel nézhet szembe Varga Barnabás
Eldurrant az AEK Athén elnökének agya?
Súlyos beteg Király Gábor és Dárdai Pál volt csapattársa, az életéért küzd a Hertha legendája
Továbbra is ő az Aalesund edzője.
Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott
Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.
Szoboszlai Dominik felesége elhagyta Angliát, a kislányukat is magával vitte
Egzotikus helyről jelentkezett be.
Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért
Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.
69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak
Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.
Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is
Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.
Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó
A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.
Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál
Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.
Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr
A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.
Bulvár
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod
A tizedik emeletről ugrott ki egy férfi Csepelen, a zsebeiben több százezer forintot találtak
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Ónos eső és extrém hideg jön: a hétvégén jön a java
Nem enyhül a szokatlanul zord idő.
Megindultak a katonák Grönlandra
Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct
Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés
A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.
Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap
A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka
Dulakodás a parlamentben, elkobzott földterületek – Mik is azok a Beneš-dekrétumok?
Több mint ezer hektárnyi földterület került állami kézbe 2019 óta Szlovákiában, miközben már csak a dekrétumok megkérdőjelezése is büntethető.
Újabb pénzosztásra készülnek Nagy Mártonék, íme, a kedvezményezettek
A kabinetnél valamiért úgy találták, hogy meg kell segíteni a vendéglátósok egy részét.
Ez Orbán Viktor mesterterve, ezzel végleg mattot adhat a Fidesz a Tiszának
Orbán Viktor végig ezt tervezhette.
Szlovákiát csodálja az egész világ, megtették, amit a magyarok sosem tudtak
A Tátrában egy szokatlan téli látvány keltette fel a figyelmet, amelynek elkészítéséhez a magyarok még a közelébe se jutottak.
Jelentősen változik a benzin és a gázolaj ára péntektől: erre készülhetnek az autósok
Ilyen üzemanyagárak várhatók január 16-ától.
Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja
Most már kölcsönösen vádolják egymást külföldi ingatlan birtoklásával.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


