Ezt olvasta már?


Idegenben nem megy a kaposvári lányoknak

A jelek szerint egyszerűen képtelen idegenben nyerni az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese.

Az Extraliga-tagságért folyó párviadalban ismét egyenlített a Szombathelyi Hungast-Haladás VSE csapata, így a két együttes csütörtökön 18 órakor – immár utoljára – ismét egymásnak feszül majd a somogyi megyeszékhelyen.

Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem társulata kezdett ugyan jobban, ám a csapatra valónyi külföldi légióssal „megspékelt” házigazda vasiak fordítottak, s végül magabiztosan húzták be a nyitójátszmát. Hatalmas csatát hozott a második játékrész, amely némi túlóra után dőlt csak el a vendég somogyiak javára. A harmadik felvonásban aztán ismét változott a játék képe; ezúttal nem volt esélyük a kaposváriaknak. A negyedik szettben szinte végig a Zarka-csapat irányította a játékot, ám a hazaiak jó hajrája győzelmet ért.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó sorozat állása 2:2. A mindent eldöntő ötödik találkozót a somogyi megyeszékhelyen rendezik csütörtökön 18 órakor.

Szombathelyi Hungast-Haladás VSE–1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 3–1 (19, –24, 18, 23)

Szombathely, 300 néző. V.: Halász T., Szabó P.

Szombathelyi Hungast-Haladás VSE: Bagyinka (1), Reljic (16), Kinser (3), Kalman (13), Runjic (24), Paradzik (16). Csere: Zoltán A. (liberó), Farkas B. (liberó), Wruck (6), Bokor L. (–). Vezetőedző: Mucsi Péter.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem: Fábián F. (2), Iricanin (13), Harmath (2), Horváth A. (10), Kanizsai (16), Leidgeb (5). Csere: Csitári V. (liberó), Sitkey (2), Szívós I. (–), Lutter L. (–), Háfra (1). Vezetőedző: Zarka Péter.

 

A mérkőzés alakulása.

1. játszma: 5–8, 16–13, 21–14, 25–19.

2. játszma: 8–7, 15–16, 19–21, 24–26.

3. játszma: 8–5, 16–7, 21–14, 25–18.

4. játszma: 3–8, 15–16, 18–21, 25–23.

 

forrás: sonline.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lenyomhatják a magánvasutak a MÁV-ot a bécsi forgalomban

A cseh RegioJet napi négy vonata mellett decembertől az osztrák Westbahn napi öt vonatot indítana Budapest és Bécs között. Ezzel a MÁV...

Jég ide vagy oda a Balatonon, egy évtized után ismét nagy dolog történik

A nádvágást végző szakembereknek nagyon óvatosan kell eljárniuk, ugyanis a nádasok környékén még sérülékenyebb a tó jege, könnyen...

Már 17 influenzás beteg életéért küzdenek, 186 beteg van kórházban

Berobbant az új influenza-vírus, több mint 42 ezer ember ágynak esett az új influenza (H3N2-es) -A vírus miatt. Ami magas lázzal, erős...

25 év után áll bíróság elé a sorozatgyilkos

Több mint negyedszázaddal a 17 éves Victoria Hall eltűnése és meggyilkolása után bíróság elé áll Steve Wright, a Suffolk környékén...

Miért olyan különleges a Wagyu marhahús, és mit rejt a genetikai kódja?

A Wagyu marhagenom új géntérképe segíti a prémium húsminőség elérését és a célzott tenyésztést.

Végzet asszonyaként, fehérneműben pózol Köllő Babett

A dögös és sejtelmes fényképen Köllő Babett éppen annyit bíz a fantáziára, amennyit illik.

Ezüstpiac: drámai áremelkedés és készlethiány Európában

A Spirit FM „Több-kevesebb” című gazdasági műsorában Rónai Egon és vendége, Juhász Gergely az ezüstpiacon zajló árváltozások és...

Elon Musk nem engedi, hogy az alkalmazásával valós személyeket meztelenítsenek le

Elon Musk X közösségi hálózata bejelentette, intézkedéseket hozott annak megakadályozására, hogy Grok elnevezésű...

Matt Damon megmutatta csodaszép lányait – a 17 éves Gia már kész nő

Matt Damon ritkán mutatja meg a családját, most viszont kivételt tett. A 17 éves Gia egy pillanat alatt ellopta a show-t, és megmutatta,...

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

3 csillagjegy, akinek végre véget ér élete legnehezebb időszaka

Nem mindig egyik napról a másikra lesz könnyebb, néha csak arra ébredünk, hogy már nem szorít annyira. Most három csillagjegy számára pontosan ez történik: a legnehezebb időszak végére érnek, és végre új leveg

0