Ezt olvasta már?


Húszmillió forintos online csalás elkövetőit fogta el a rendőrség

Bűnözők húszmillió forintot csaltak ki egy embertől azzal, hogy rávették, telepítsen a számítógépére egy programot, amelynek segítségével megszerezték a bankoláshoz használt adatait. A rendőrség azonosította és június végén elfogta az elkövetőket.

 

Oláh-Paulon László alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője az online csalásokról szóló keddi budapesti sajtótájékoztatón számolt be a sikeres felderítésről. Mint mondta, az elkövetők telefonon rávették a sértettet, hogy telepítse a számítógépére az AnyDesk alkalmazást, ami távoli hozzáférést biztosít a számítógéphez, majd ennek segítségével húszmillió forintot utaltak a bankszámlájukra.

A nyomozás során azonosították az elkövetőket, és június utolsó hetében Baranya, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében összehangolt akcióban elfogtak hat embert, akik alaposan gyanúsíthatók a kibertérben elkövetett bűncselekménnyel. Közülük négyet a bíróság letartóztatott. A rendőrség vizsgálja, másokat is megkárosítottak-e a csalók.

 

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Barcelona elkerülte a Real-féle égést a spanyol Király-kupában

A hatalmas mezőnyfölény ellenére sokáig izgulhattak a katalán drukkerek...

Idősek otthonába került a nagybeteg csodálatos magyar legenda

Idősek otthonában lábadozik Rácz Lajos birkózó-legenda.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Új felhívások a Horizont Európa „Digitális gazdaság, ipar és világűr” klaszterében

Az Európai Bizottság a Horizont Európa program „Digitális gazdaság, ipar és világűr” klasztere keretében két új pályázati...

Opellel tolta a havat dorogi hős, de a rendőrök azért megbüntették

Dorogon egy fiatal férfi megelégelte, hogy nem takarítják el a havat az utakról, ezért egy Opel Corsát alakított át rögtönzött...

Károly brutális mondattal alázta meg Dianát: a hercegné zokogott, sosem tudta megbocsátani, amit férje mondott neki

A hercegné teljesen összeomlott, amikor férje, az akkor még csupán hercegi rangot viselő Károly egy vita során olyan mondatot vágott...

A 91. percben, emberhátrányban szerzett góllal menekültek meg Schäfer Andrásék

Az első félidőben ritkán látható okok miatt kellett megszakítani a játékot.

Soha ne nyomd ki a rejtett számot, a csalók erre játszanak. Mutatjuk, mit kell tenned

Hetente támadnak a kéretlen telefonok: hol agresszív telefonos értékesítés, hol pénzlehúzásnak álcázott trükk.

Egy demenciával élő asszony rövid időre felismerte a férjét az esküvőn, amikor az énekelt neki

Egy amerikai családi esküvőn olyan pillanatnak lehettek tanúi a résztvevők, ami ritka és szívszorító módon mutatta meg, milyen ereje...

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

Tóth Alex már Barcelonában is téma, 60 millió eurós játékoshoz hasonlítják

A Premier League 5. helyezettjének érdeklődése ugyanakkor kacsa lehet.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Kiszivárgott a brüsszeli haditerv, titokban befagyasztották a magyar aktákat, kiderült, mire vár valójában Ursula von der Leyen

Olyan titkos haditerv szivárgott ki az Európai Bizottság folyosóiról, ami fenekestül felforgathatja az áprilisi választásokat.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

0