Hősiesen nyert a Kaposvár a Fehérvár ellen
ősies küzdelemben nyert újabb meccset a Kaposvári KK, amely bravúrral verte az esélyesebb Alba Fehérvárt az NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokságban..
Mindkét együttesben történtek változások a legutóbbi találkozójuk óta, pedig alig egy hónapja csaptak össze a felek Székesfehérváron. Akkor 73–64-re nyert az Alba, ám a vereség ellenére helytálltak a somogyiak.
A kaposváriak a jövő keddre várják a távozó Mo Evans helyére igazolt amerikai Sterling Gibbset, így három légiós játékossal fogadták a székesfehérváriakat. A vendégeknél Trevis Simpson nem állhatott Dzunics Braniszlav edző rendelkezésére.
Kemény védekezéssel rajtoltak a hazaiak, mindkét palánk alatt keményen mentek a lepattanókért a kaposváriak. A harmadik percben Keller Ákos kapott technikait reklamálásért, Dunn büntetői és Spica duplája után már 9–0 állt az eredményjelzőn. Hill és Lóránt pontjaival zárkóztak a fehérváriak, sőt utóbbi triplájával már 14–13-ra ők vezettek. Ivosev révén fordítottak a somogyiak, ám Dzunics edző azonnal időt is kért. A negyed végéig kiegyenlített volt a játék, így 21–20-as ért véget az első játékrész. A folytatásban Horton zsákolt vissza pazarul egy lepattanót és még egy büntetőt is dobhatott. Küzdöttek, hajtottak a kaposváriak, ezúttal nem lehetett panasz a hozzáállásra. Ivosev, Spica és Hendlein is kemény küzdelmet vívott a palánkok alatt és ennek volt is eredménye. A 15. percben Ivosev került padlóra, de szerencsére folytatni tudta a játékot. A javuló védekezés nyomán gyors, akciókkal szerezte vissza a vezetést az Alba, ráadásul percekig nem született hazai pont. A legjobbkor jött Dunn triplája, ami az első ilyen kaposvári találat volt a meccsen. A félidő eredményét Spica büntetői és Hill ziccere alakította 37–36-ra. A nagyszünet után Harris hármasával és Lóránt duplájával rajtoltak a vendégek, de a kaposváriak ezúttal sem hagyták, hogy nőjön a különbség. Ivosev remekül játszott és mind támadásban, mind védekezésben, de a társakra sem lehetett panasz. Távolról azonban továbbra sem ment a dobás a hazaiaknak, igaz ebben a vendégek sem remekeltek. A szurkolókon semmi nem múlt végig lelkesen, hangosan buzdították a kaposváriakat, akik meg is hálálták ezt a pályán. A záró negyed előtt Dunn kapott egyet a lábába és cserét is kért, hogy ápolhassák. Ez megakasztotta a somogyiak játékát, akik nagyon nehéz utolsó szakasz elé néztek. Tóth Péter bravúros triplája után csaknem „felrobbant” a csarnok, Dunn pedig visszatért az utolsó hat percre. Hill visszarántotta a gyűrű felé induló Spicát, a jogosan megítélt sportszerűtlen hiba után pedig Tóth Péter és Ivosev is újabb triplával jelentkezett. Dunn nem kímélte magát, de ezen a napon valamennyi pályára lépő kaposvári emberfelettit nyújtott. Egymásért küzdve, elveszett labdát nem ismerve kosárlabdáztak és teljesen megérdemelt diadalt aratva szakították meg a sokkal esélyesebbnek tartott zsinórban nyolc győzelmet arató Alba Fehérvárt.
Kaposvári KK–Alba Fehérvár 78–64 (21–20, 16–16, 13–15, 28–13)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 900 néző, vezette: Földházi T., Török R., Balogh Gy.
Kaposvári KK: Dunn (14/6), Baki (3/3), Ivosev (29/3), Hendlein (6), Spica (14). Csere: Tóth P. (9/6), Hock (1), Blaskovits (2). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.
Alba Fehérvár: Hill (12), Mohammed (5/3), Harris (12/3), Lóránt (15/3), Keller Á. (6). Csere: Kovács Á. (6), Horton (3), Filipovity M. (5/3), Keller I. (-). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. Edző: Góbi Henrik.
Az eredmény alakulása: 3. perc: 4–0, 7. perc: 17–14, 12. perc: 23–20, 17. perc: 29–32, 22. perc: 40–43, 27. perc: 48–45, 32. perc: 58–51, 37. perc: 71–57. Jók: Ivosev, Hendlein, Spica, Tóth P., illetve Harris.
Kipontozódott: Kovács Á. (a 39. percben).
Fekete Ádám: – Iszonyatosan nehéz időszak van mögöttünk. Bízom benne, hogy ezzel a győzelemmel elidulunk felfelé és úgy játszunk, ahogy azt a szurkolóink megérdemlik. Szeretnénk bejutni a legjobb nyolc közé és ezért mindent tőlünk telhetőt megteszünk. Amellett, hogy szívvel, lélekkel játszottunk, az utolsó negyedben végre beestek a tripláink is.
Dzunics Braniszlav: – Teljesen megérdemelten nyert a Kaposvár. Néhány dologban jobbak voltak, megnyerték a lepattanó-csatát és jobban is akarták a győzelmet. Nekünk nem szabad így hozzáálni a mérkőzéshez. A negyedik negyedben a védekezésünkkel is gond volt, sok tiszta dobóhelyzetet engedtünk az ellenfélnek. A kaposváriak ekkor pedig be is találtak a távoli helyzetekből.
Forrás: sonline.hu
hírek innen, onnan
Jó, ha tudod, mielőtt külföldre költözöl: 6 dolog, ami mindenhol nagyon más, mint Magyarországon
Külföldre költözni sokak számára valami varázslatos dolog. Új város, izgalmas lehetőségek, nemzetközi barátságok és egy teljesen...
Azonnali bejelentés Romániából – román F-16-os vadászgépek lőttek le két drónt a Fekete-tenger felett
A román légierő F-16-os vadászgépei két feltételezhetően orosz drónt semmisítettek meg a fekete-tengeri felségvizek felett.
Felfüggeszti budapesti járatait egy légitársaság
A kínai Hainan légitársaság novemberben több európai és közel-keleti járatának közlekedését szünetelteti vagy ritkítja Sencsenből,...
Újra együtt tűnt fel Varga Judit és Windisch László — nem akárhol készült a fotó
Közös meccsen bukkant fel a páros a határ túloldalán Varga Judit volt igazságügyi miniszter és...
Hetente cseréled az ágyneműt? Nem biztos, hogy jól csinálod
Nem feltétlenül kell mindenkinek hétnaponta ágyneműt cserélnie, a mosás hőfoka viszont kulcsfontosságú lehet a poratkák elleni...
Drón robbanhatott Litvánia légterében, a lakóknak óvóhelyekre kellett vonulniuk
Az ukránok szerint az esetet az okozhatta, hogy az orosz elektronikai hadviselés eltérítette a drónokat az eredeti útvonalukról.
Sorra kapja a szexuális ajánlatokat Sipos Orsi, Az Árulók sztárja: „Ők speciális módon szeretnének szeretni”
Tavaly már feltűnt az RTL képernyőjén, de az idei őszi műsorok egyik főszereplője lett a csatornán Sipos Orsi. A stand-upost először a...
Bíróság elé állt Anna hercegnő, bűnösnek vallotta magát a királyi család tagja: súlyos bírságot kapott
Anna hercegnő, II. Erzsébet királynő egyetlen lánya, a brit királyi család egyik legmeghatározóbb tagja, akit határozott személyisége,...
Megsemmisítették a sóskuti dél-koreai akkugyár környezethasználati engedélyét
Ez nem jelent még végleges bezárást, de a gyárnak oda kell tennie magát, ha új engedélyt szeretne.
A Debrecen ellen sem szakadt meg a ZTE szörnyű idegenbeli formája
Vendégként legutóbb februárban nyertek bajnoki mérkőzést a zalaiak.
„A miniszterelnök a tájékozódás helyett a migránsozást választotta” – Jámbor András keményen bírálta Magyar Pétert
A Szikra Mozgalom alapítója szerint a politikai vezetők elfedik a valóságot, amikor pusztán migrációs kérdésként kezelik a...
Jövő hét elején még marad a nyugodt idő, de a hosszú hétvége csapadékosnak ígérkezik
A nemzeti ünnepen nagy valószínűséggel elő kell venni az esernyőt.
Sport
Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen
A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.
Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának
A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.
Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben
A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.
Újabb Fradi-legendák sorakoztak fel Kubatov Gábor mellett - itt a teljes névsor, nem hiszed el kik szerepelnek a listán
Szerintük a Fradi jövője a tét.
Aggodalom Újpesten: mentősök siettek a pályára, hordágyon vitték le a magyar játékost
A hazaiakon az emberelőny sem segített az éllovas ellen.
Nem is tudta Lamine Yamal, mekkora veszélyben volt, de rutinos edzője megmentette
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól
Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.
Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár
A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.
Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek
Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.
Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni
A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.
Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert
Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.
A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival
Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...
Bulvár
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.
Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h
A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak
Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.
Drasztikus fordulatot vesz az időjárás vasárnap: az eső miatt már nem kell aggódnunk, de ez sok gondot fog okozni
Kellemetlen meglepetést tartogat az időjárás.
Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát
Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.
Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja
Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon
Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér
Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...
Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda
Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a
Napra pontosan kiszámolták, mikor omlik össze az emberiség: 2026. november 13-án jöhet a világvége egy 66 éves tanulmány szerint, de a valóság felülírta a modellt
Már csak néhány hetünk lehet hátra egy 66 éves tanulmány jóslata szerint.
Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel
A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.
A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap
Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik elmarad a forradalmi béremelés – Megkongatták a vészharangot a munkáltatók.
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


