Ezt olvasta már?


Hiába vezetett szinte végig, kikapott Pécsen a Kaposvár

Szinte végig vezetett, ám végül mégis kikapott a nagyot küzdő Kaposvári KK Pécsen, így vereséggel kezdte a középházi középszakaszt az NB I.-es férfikosárlabda-bajnokságban.

Pécsi VSK-VEOLIA–Kaposvári KK 94–91 (19–35, 29–19, 19–21, 27–16)

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1600 néző. Vezette: Cziffra Cs., Fodor A., Pozsonyi L.

Nem sokat pihenhettek a csapatok az az élvonalbeli férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának zárása után. A középházi középszakasz első fordulójában szombaton este már Pécsi VSK otthonában lépett pályára a Kaposvári KK. A vendégeknél továbbra sem léphetett pályára a sérült Dunn és Hock Gergő sem.

Ezúttal is népes és hangos szurkolótábor kísérte el a somogyiakat a baranyai megyeszékhelyre, akik kezdettől fogva biztatták kedvenceiket. Ivosev kihagyott triplája után Budimir szerzett vezetést a Pécsi VSK csapatának. Kezdetben felváltva estek a kosarak, egyik csapat sem tudott elszakadni a másiktól. Antóni triplájára Hendlein azonnal hasonlóképp válaszolt és Baki hármasára sem kellett sokáig várni.

A védekezés során szerzett labdákból sikerült gyors és eredményes ellenakciókat vezetni, így 12–18-nál már Csirke Ferencnek kellett időt kérni. Gibbs zsinórban szerzett tizenhárom (!) pontjával lendültek tovább a vendégek, akik 35–19-es vezetéssel zárták az első negyedet.

A folytatásban Ivosev ziccerével már húsz pont volt a különbség a két együttes közt, amikor Durham talált be kétszer is kintről. A legjobbkor jött Baki harmadik hármasa, ám ekkor már a pécsiek is pontosabban céloztak. A félidő végéig Durham cipelte hátán a hazaiakat. Sorozatos tripláival tízen belülre került a Pécsi VSK a megtorpanó vendégekkel szemben. A nagyszünetben 48–54-et mutatott az eredményjelző.

Hendlein hármasa nyitott és Spica horga is pontos volt. Gibbs 3+1-es akciója, után Baki kipontozódott. Ez érzékenyen érintette a vendégeket, mert tovább csökkent az amúgy sem túl bő rotáció. Papp Péter vette át helyét, s kosara után ismét Csirke edző szólította magához csapatát. Használtak is szavai, mert újra a hazaiak percei következtek.

Nagyon nehéz zárószakasz várt a kaposváriakra még akkor is, ha 67–75-ös állásról kezdhették azt. Spica harcossága hozott újabb pontokat a somogyi oldalon, de a túloldalon ekkor Budimir is rendre betalált. A 34. percben Harazin kapott technikait reklamálásért, Spica pedig újra gondoskodott a tíz pont feletti előnyről.

A megsérült Sarlija helyett játszó Harazin kétszer is könnyű kosarat szerezhetett a palánk alól, Antóni pedig negyedik tripláját is bedobta. Óriási adok-kapok zajlott a pályán, két perccel a vége előtt pedig Harazin egyenlített 89–89-re. Spica ziccere, után Antóni hármasa következett. Mivel az ellentámadásnál Gibbs kihagyta helyzetét és szándékos szabálytalanságot is elkövetett, így végül a pécsiek örülhettek a nagyon fontos győzelemnek.

 

Pécsi VSK-VEOLIA: Durham (22/12), Brooks (13/3), Antóni (14/12), Budimir (13/3), Sarlija (9). Csere: Simon K. (-), Supola (9/3), Bíró (4/3), Harazin (10). Vezetőedző: Csirke Ferenc. Edző: Szentendrei Áron.

Kaposvári KK: Gibbs (23/15), Baki (9/9), Ivosev (19), Hendlein (18/6), Spica (18). Csere: Papp P. (2), Tóth P. (2), Blaskovits (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Kipontozódott: Baki (a 24. percben).

Jók: Durham, Brooks, Antóni, Harazin, illetve Gibbs, Ivosev, Hendlein, Spica.

 

Mestermérleg

Csirke Ferenc: – Tipikusan az a meccs volt, amikor mindenkinek lehet gratulálni a találkozó után. Mindkét csapat és mindkét szurkolótábor megérdemli ezt. Amikor egy ilyen csapattal találkozunk, mint a Kaposvár, ahol 20 centi és 20 kilónyi többlet van, akkor nem tehetünk mást, mint védjük a büntető területet és a kinti dobásokat kényszerítjük. Ám ezt a kaposváriak jól kihasználták és rendre betaláltak. Elvesztettük Sarliját, de jól szedtük a támadó lepattanókat. A kulcs az volt, hogy a félidő végéig vissza tudtunk jönni a meccsbe. Igazi rangadó volt, remélem Sarlija sérülése nem tartós, különben nagyon nehéz dolgunk lesz.

Fekete Ádám: – A találkozó elején jól játszottunk, ahogy az elmúlt három meccsen. Több kulcsszituáció is volt, az egyik amikor Baki kipontozódott. Ekkor megbomlott a védekezésünk, ami már nem úgy működött, mint addig. Köszönjük a szurkolóink támogatását, igazi hazai pályát teremtettek számunkra. Higgadtnak kell maradnunk a folytatásban, ugyanakkor a három külföldivel és a két sérült játékossal nehéz ezt a sorozatot csinálni.

 

forrás: sonline.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

A mobilja miatt szenvedett balesetet, elképesztő, mit tett utána

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a baleset okozását követően a sértettnek nem nyújtottak segítséget,...

Súlyos ráfutásos baleset az M1-esen: 8 gyermek megsérült, mentőhelikopter is ment a helyszínre

Nyolc gyermek sérült meg egy balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, miután egy kisbusz kamionnak ütközött Budapest...

Eltűnt a pilótafülke: autonóm drónanyahajóként is működhet az Airbus legnépszerűbb helikoptere

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon bemutatta a H145m típusú helikopter pilóta nélküli változatát, amely az U145 nevet...

Erre az 5 dologra figyelj, ha visszamész dolgozni fizetés nélküli szabadságról

Érdemes még a visszatérés előtt áttekinteni, milyen jogaink és lehetőségeink vannak.

Vizsgálatok a májgyulladás szűréséhez és diagnosztizálásához

A szakmai ajánlások ma már májgyulladást okozó vírusfertőzések pontos azonosítását, a májfibrózis korai diagnosztizálását és a...

Befutott a hivatalos figyelmeztetés, komoly lehűlés és kiterjedt csapadékzóna éri el hazánkat

Viharos északnyugati szél és heves cellák: itt kell a legrosszabbra készülni az éjszaka.

A muskátlinál is ellenállóbb a mályvarózsa, még öntözni is alig kell

Sokan nem hallottak még a mályvarózsáról, ami a muskátlik mellett is remekül érzi magát.

Korrupt a korrupcióellenes hatóság elnöke is? – Newscast

Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke ellen vádat emeltek – pár nappal azután, hogy ő magát a NER egyik áldozatának mondta egy...

Meglepő fordulat: Így alakul az időjárás a hét második felében.

A következő három napban hazánkban változékony, záporos időre számíthatunk, helyenként erős széllel és jelentős...

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk...

Ritka kulturális éjszaka Szentendrén: látványos programokkal készülnek a szervezők

Sokszínű program, köztük tárlatvezetések, kiállításmegnyitó, zene és fényinstalláció várja az érdeklődőket a múzeumok...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

0