Ezt olvasta már?


Hiába vezetett, nem tudott nyerni a Debrecen

1-1-es döntetlennel ért véget a Debrecen és a Paks bajnokija az NB I 14. fordulójában. A Loki a pontszerzéssel ugyan visszaelőzte az Újpestet, de így is mindössze egy ponttal előzi a már kiesőhelyen álló Gyirmótot.

 

 

Az első félidő még szórakoztató volt, ráadásul két gólt is hozott: előbb Ugrai kapott tökéletes ütemű indítást, majd még a kapus is kicselezte, mielőtt a kapuba lőtt volna, de a 46. percben épp a góllövőlistát vezető Ádámról maradtak le a védők, a paksi csatár így közelről kiegyenlített,

 

A második félidő felejthető volt, sok volt a pontatlanság mindkét oldalon, így pedig helyzetet is alig láthattunk. A Lokinak volt meg a győzelmi esélye a hajrában, de Rácz ki tudott ütni egy szélről belőtt labdát.

 

Egy érdekes statisztika: a szezonban először fordult elő a Pakssal, hogy három gólnál kevesebb esett az aktuális bajnokiján.

NB I, 14. forduló

 

Debreceni VSC-Paksi FC 1-1 (1-1)

 

 

 

Debreceni VSC: Gróf – Bévárdi, Pávkovics (Szujó, 70.), Deslandes, Ferenczi – Dzsudzsák, Bódi (Babunski, 85.), Varga J., Baráth P. – Ugrai (Soltész, 85.), Németh K. (Sós, 67.)

 

Paksi FC: Rácz – Tamás O., Kinyik, Szabó J. – Sajbán, Balogh B. (Osváth, 74.), Bognár, Windecker, Medgyes (Lenzsér, 59.) – Ádám (Pethő, 84.), Böde (Nagy R., 59.)

 

 

 

gólszerzők: Ugrai (20.), illetve Ádám (45+1.)

 

sárga lap: Bévárdi (38.), illetve Tamás O. (53.), Lenzsér (92.)

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Gyökeres gazdaságpolitikai fordulat nélkül csak vágyálom a négyszázalékos növekedés

A növekedési célok eléréséhez a termelékenység növelése az egyetlen, hosszú távon is járható út, ehhez azonban kormányzati...

Erről az 5 csillagjegyről senki sem gondolná, hogy milyen okosak

Vannak csillagjegyek, amelyek szülöttei nem keresik a figyelmet, nem dicsekszenek a tudásukkal, mégis lenyűgöző éleselméjűséget rejtenek...

A bejárónők hatalmas trükkje: így takaríthatod ki percek alatt a kádat és tisztíthatod meg a csempét

Ki élvezi valójában a takarítást? Szinte senki. Ennek ellenére a lakásban akadnak olyan felületek, ahol – bármennyire is ügyelünk a...

Rárobbantotta a nénire családi házát egy felújított gázkazán

Csodával határos módon túlélte a 70 éves, pannonhalmi néni, hogy rárobbantotta családi házát a felújított gázkazán. Olyan erejű...

Mínusz 10 fokos, goromba hideggel indít a péntek, ónos esővel folytatja

Hajnalban mínusz 10 fokkal folytatódik a rendkívüli, sarkvidéki hideg, napközben ónos eső, szitálás bárhol előfordulhat. Pénteken...

Különleges kép került elő Törőcsik Franciskáról – már kislányként is gyönyörű volt

Első színpadi szerepéről mutatott fényképet Törőcsik Franciska. Gyerekkori fotójáért odáig vannak a rajongók.

Ezért fojtották meg Nagy Lajos király feleségét

A néhai király özvegye szembeszállt az új uralkodóval a hatalomért.

Újra elfogatóparancs van érvényben a népszerű magyar énekessel szemben

Elfogatóparancsot adtak ki a népszerű magyar előadó, Kunu Márió ellen, aki nem először került szembe a törvénnyel.

Előkerült a titkos dokumentum, Hitler ezt gondolta a magyarokról valójában

Adolf Hitlernek erős véleménye volt a magyarokról.

Timothée Chalamet letaszította DiCapriót az amerikai bevételi trónról

Az idei díjszezon egyik legizgalmasabb párharca bontakozik ki Timothée Chalamet és Leonardo DiCaprio között, miután Chalamet új filmje, a...

0 forintból megúszhatjuk, rengeteg magyar spórolhat ezzel, néhány nap alatt elintézhető

Érdemes alaposan tájékozódni, váltás esetén akár 0 forint is lehet az éves költség.

A nyílt utcán támadták meg Borbély Alexandrát

Közösségi oldalán osztotta meg a történteket Nagy Ervin.

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

3 csillagjegy, akinek végre véget ér élete legnehezebb időszaka

Nem mindig egyik napról a másikra lesz könnyebb, néha csak arra ébredünk, hogy már nem szorít annyira. Most három csillagjegy számára pontosan ez történik: a legnehezebb időszak végére érnek, és végre új leveg

0