Ezt olvasta már?

0

Hétfőn összeül a parlament: becsületsértés, tiszteletdíjak csökkentése, személyi ügyek, vagyonkezelő alapítványok

Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg tavaszi ülésszakát. A kéthetes ülés első napján az igazságszolgáltatás tevékenységéről szóló beszámolókat fogadhatnak el, szerdán pedig a vagyonkezelő alapítványok létrehozásáról tárgyalhatnak.

A házelnök - parlament honlapján elérhető - napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd három új képviselő teheti le esküjét. A kormánypárti padsorokban Hollik István (KDNP) kormányszóvivő kerül a decemberben elhunyt Hirt Ferenc (Fidesz) helyére, míg a Jobbik frakciójából távozó Staudt Gábor és Szávay István helyére Csányi Tamás és Bencsik János érkezik.

A Ház ezt követően szavazhat a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2017-es beszámolóiról, az ezekről szóló vitákat ugyanis már tavaly lezárták.

A képviselőknek ezután határozniuk kell a becsületsértés miatt feljelentett Budai Gyula (Fidesz) mentelmi jogáról, majd két ellenzéki képviselő: Tordai Bence (Párbeszéd) és Varju László (DK) tiszteletdíját is csökkenthetik fegyelmi ügyeikben.

Csökkenthetik Varju Lásló tiszteletdíját


Kedden reggel a magyar ápolók napjára emlékeznek a képviselők, majd - több nemzetközi szerződés mellett - a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartójává váló Maecenas Universitatis Corvini létrehozásáról is általános vitát tartanak.

A vgyonkezelő alapítványokról szóló törvényjavaslatot szerdán tárgyalhatja a Ház, és ekkor folytatnak általános vitát a Magyarország területén élő nemzetiségek 2015-2017. közötti helyzetéről is.

A parlament ülése február 25-én, hétfőn ér véget. Az utolsó ülésnapon a második héten megszokott kérdések és azonnali kérdések hangozhatnak el.

 

Az ülésszak kezdetének apropóján Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a tavaszi ülésszakról leszögezte: a kormánypártok nem fognak felülni az ellenzék esetleges provokációjának.

hvg.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Lehet, újra érdemes lesz Ausztriába menni vásárolni

Az élelmiszerárak drágulása ugyan lassult, ám a szolgáltatószektor továbbra is embertelen drága.

Kiderült, mekkora vagyont halmozott fel Palvin Barbi és Dylan Sprouse

Palvin Barbi és Dylan Sprouse 2026-ban az életük egyik legizgalmasabb időszakát élik: az első gyermeküket várják. A családalapítás...

Lélegzetelállító öbölre bukkant Jákob Zoli: a Maldív-szigetekhez hasonlította az európai helyet - Vajon hol van?

Jákob Zoltán a görögországi kék lagúnában járt, a hely szépsége pedig sokat látott utazóként is lenyűgözte. Az áttetsző víz és...

Azonnali közlemény – csecsemőt helyeztek el a Heim Pál babamentő inkubátorába

Újabb csecsemőt helyeztek el a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Üllői úti babamentő inkubátorában hétfőn – közölte...

Ezek a konyhai eszközök több baktériumot rejthetnek, mint gondolnád

A konyhai higiénia jóval többről szól, mint a látványos tisztaságról. Egyes eszközökben ugyanis akár láthatatlanul is...

Tízezrek ünnepelnek a világbajnok spanyol csapattal Madridban - itt tudod élőben követni

Hazaérkeztek a világbajnokok a trófeával, így Madridban folytatódik a tegnap kezdődött utcabál. Élőben az ünnep.

Alig lépett hivatalba, máris meglepőt húzott az új brit miniszterelnök

Átalakította elődje, Keir Starmer kormányát Andy Burnham, az Egyesült Királyság hétfőn hivatalba lépett új miniszterelnöke.

L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról

Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló...

Súlyos járvány tizedeli a legendás magyar szőlőültetvényeket: ez lehet az utolsó szeg a hazai borkultúra koporsójába?

A magyar szőlőtermesztés jelenlegi legnagyobb ellensége nem az időjárás, hanem egy apró rovar által terjesztett gyilkos kór.

Erre kapott százmilliókat Polgár Judit vállalkozása az Orbán-kormánytól, valamire még nincs magyarázat

Mintegy 700 millió forint állami támogatásról van szó, egy 2021-es kormányhatározat is előkerült.

14 éves lány sérelmére elkövetett erőszak miatt vettek őrizetbe egy iraki fiatalt Bécsben

Elfogtak Bécsben egy 15 éves iraki állampolgárt, akit szexuális bűncselekményekkel gyanúsítanak - közölte hétfőn az osztrák rendőrség.

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy...

0

Sport

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet

A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.

A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét

Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.

Videó: Így vette át a világbajnoki trófeát a friss világbajnok spanyol válogatott

Története során másodszor lett világbajnok Spanyolország.

Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa

Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?

Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta

A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.

Rekordokat döntve lett világbajnok a spanyol válogatott

Nem kérdés, hogy a világ legjobb válogatottja nyerte a vb-t.

Messi elsírta magát a hosszabbítás után elveszített vb-döntő után

Megkönnyezte az elbukott vb-döntőt az argentin legenda.

Óriási oltást kapott foci-vb-döntő alatt Donald Trump és a FIFA elnöke a tévés kommentátortól

A vb-döntő alatt többször láthattuk Donald Trumpot és legnagyobb csodálóját.

Bulvár

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé

Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.

Nagy adócsomagot nyújtott be a Tisza-kormány: ezek a kedvezmények szűnhetnek meg

A Tisza-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átf

Levágnák Rogán Antal „aranytojást tojó tyúkját”

Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már elkészült, a bead

Váratlanul jött a baba az ATV sztárjánál: 54 centivel és 3390 grammal született meg

Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b

Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.

Márki-Zay Péter: Polgár Judit kritikái az Orbán-kormány felháborító cselekedeteivel kapcsolatban eddig nem jutottak el hozzám

Márki-Zay Péter szerint sértő az óellenzékizés, olyan, mintha minden egykori Fidesz-tagot „ófideszes” bűnözőnek neveznénk.

Ez a nő Gyurcsány Ferenc új párja: Évával először ment nyilvános eseményre

Gyurcsány Ferenc először mutatta meg, kicsoda az új párja. Képek is készültek róluk.

Az Ügyvédkör Bárándy Pétert ajánlja államfőnek, Magyar Péter szerint óellenzéki politikusok jelölése fel sem merülhet

A közleményben azt írják, dr. Bárándy Péter ügyvédként, igazságügyi miniszterként és a magyar jogásztársadalom meghatározó alakjaként mindig a jogállamiság, az alkotmányosság és a független igazságszolgá

Ez a 4 csillagjegy, aki 2026 augusztusában sok pénzhez fog jutni

Egyes csillagjegyek hihetetlen pénzösszeghez fognak jutni augusztusban.

Biztonsági szakértő: A Terrorelhárítási Központ valószínűleg tudott a fekete ruhások jelenlétéről

Aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás zajlik az Orbán Viktor március 27-i győri gyűlése előtt és alatt történtek miatt.

0