Ezt olvasta már?

0

Hét elején még melegszik az idő, majd jelentős lehűlés kezdődik

A jövő hét elején ismét melegedés kezdődik és késő nyári idő várható, csütörtökön lehet akár 30 fok is. Pénteken azonban markáns lehűlés kezdődik, a hétvégén már csak 20 fok lesz a legmagasabb hőmérséklet.

Hétfőn többnyire napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel, számottevő csapadék nem valószínű. Nagy területen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, amelyet főleg a Dunántúl keleti felén és a középső megyékben erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

Kedd hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, kezdetben gomolyfelhős, napos idő várható. A déli óráktól nyugat felől fátyolfelhőzet is érkezik, amely délután, este vastagszik. Általában száraz idő lesz, legfeljebb egy-két helyen fordulhat elő a délutáni, esti óráktól jelentéktelen eső, zápor. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A minimumhőmérséklet jobbára 6 és 14 fok között várható, de az északkeleti völgyekben hidegebb is lehet. A maximumok jellemzően 20 és 26 fok között alakulnak.

Szerdán hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, az ország délnyugati harmadán főleg fátyolfelhőkre lehet számítani, másutt sokfelé vastagabb lehet a felhőzet, kisebb körzetekben azért időnként kisüthet a nap. Az ország északi, északkeleti felén helyenként előfordulhat eső, zápor, egy-egy zivatar. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum 7 és 17, a csúcsérték általában 23 és 29 fok között várható, de északkeleten 19-22, délnyugaton néhol 30 fokot is mérhetnek.

Csütörtökön a napos körzetek, illetve periódusok mellett inkább közepesen vagy erősen felhős idő lesz a jellemző. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. Sok helyütt megélénkül, időnként megerősödhet a délnyugati, nyugati szél. A hajnali 11-20 fokról általában 23 és 30 fok közé melegszik a levegő, délen mérhetik a magasabb értékeket.

Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. Hajnalban a szélvédett, kevésbé felhős részeken ködfoltok képződhetnek. Helyenként megerősödhet a nyugati, majd északnyugati, északi szél. A hajnali 10, 17 fokról többnyire 20 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de a tartósabban csapadékos vidékeken hidegebb is lehet.

Szombaton felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. Sokfelé megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban általában 5 és 14, délután többnyire 15 és 20 fok között valószínű.

Vasárnap több-kevesebb napsütés is valószínű, majd észak felől erősebben megnövekedhet a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, egy-egy zivatar. Többfelé megerősödik a nyugati szél. A minimum általában 2 és 10, a maximumhőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között valószínű.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A Shygys sztárja 24 éve él boldog házasságban: feleségét nem a rajongói között találta meg

Hiába telik-múlik az idő, a Shygys felejthetetlen és örök a magyar zenekedvelők számára. A kilencvenes években alakult legendás...

Magyar Péter hétfőn mutatja be a 2027-es költségvetést – Erre költene többet a kormány

Magyar Péter hétfőn ismerteti a 2027-es költségvetést az Országgyűlésben. A miniszterelnök a családoknak, a nyugdíjasoknak és az...

Légiósok: Öngólt vétett, mégis nagyon örülhetett a magyar játékos; Sallói és Gruber is betalált - videó

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában. Kocsis Gergő öngólt vétett Finnországban. Betalált a csereként beállt Sallói...

A szentpétervári olajterminált támadták az ukrán drónok

A tartomány felett 135 drónt lőttek le az éjjel.

Kötéltánc a Római-parton

Romos épületek és zsúfolt bisztrók között járhatjuk be a Duna-parti sávot.

Kamu Chrome előzte meg az igazit a Google Playben, százezernél járt a letöltések száma, mire kiderült

A jól ismert Google Chrome böngésző helyett ismétlődő reklámokat kaptak a letöltők.

Egyre ijesztőbb mértékben fogy a magyar lakosság?

Európai viszonylatban is kiemelkedő.

Kim Kardashian lánya, North West élő őzgidát kér karácsonyra: az anyja reakciója mindent elárul

Egy igazi, ritka állatra fáj a foga karácsonyra Kim Kardashian és Kanye West legidősebb lányának. A 13 éves North West egy TikTok Live...

Albán és marokkói zászlókkal vonult utcára a tömeg az olasz nagyvárosokban

Milánó, Torino, Bologna és Bergamo utcáin is összecsaptak a nagyrészt fiatalkorú tüntetők a rendőrökkel szombaton.

Gombnyomással enyhíthetik a szülési fájdalmat a nők – egyre több dán kórház kínálja az új lehetőséget

Dániában egyre több kórház vezeti be a remifentanil nevű gyógyszeren alapuló eljárást, amely az epidurális érzéstelenítés...

Ferencz Orsolya szerint kihúzták a fideszes DPK-tábor előadói közül

A volt űrbiztos ezért úgy döntött, hogy így nincs értelme részt vennie a rendezvényen.

„Ember tervez, szavazó végez" – Orbán Viktor a DPK táborában

A Fidesz pártelnökével a digitális polgári körök táborában beszélgettek.

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Akár Puskás-díjas is lehet a fantasztikus gól, amihez hasonlót ritkán látni

Nem igazán láttuk jönni, hogy egyszer az iraki bajnokságban történtekről írunk, de most eljött ez a pillanat.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek

Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Ezt megérezzük: kétmillió hordó olajjal a fedélzetén felrobbant egy szupertanker a Hormuzi-szorosban

Teherán szerint a hajó engedély nélkül akart átkelni a lezárt szoroson.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

0