Ezt olvasta már?

0

Hatalmas tömeg búcsúztatta az óévet Kaposváron

Már szilveszter délutánján eldurrant egy-egy kósza tűzijáték-rakéta a somogyi megyeszékhely környékén, este pedig megsokasodott a durrogtatás.

Tömegek érkeztek a Zanzibár koncertjére és az éjfélt követő tűzijátékra. Ám több szórakozóhely is tömve volt a megyeszékhelyen.

Mondhatnánk azt is, hogy délután még a kisebbek szilvesztereztek, több család és nagyszülő látogatott ki a Kossuth térre. Így tett többek között Kardos Istvánné, aki az unokákra vigyázott szilveszterkor, s délután a kivilágított Kossuth teret vették szemügyre a gyerekekkel.

Akadt olyan is, aki az év utolsó napjára hagyta a szilveszteri mulatság kellékeinek a beszerzését. Bár nagyobb roham nem volt már a partikellékekért 31-én, a trombita és a paróka jobban fogyott az idén, mint tavaly – vélekedett az egyik kaposvári árus.

Az esti koncertekre sorra érkeztek az emberek, a Zanzibár már tömegeket vonzott, kisebb és idősebb korosztályt egyaránt. Sokan együtt énekelték az együttes jól ismert slágereit. Kaposvári barátaihoz látogatott el a taszári Horváth Marcell is. – A Zanzibárra is kíváncsi voltam, már fiatalabb koromban is hallgattam őket, most pedig adódott a lehetőség, hogy élőben is megtehessem ezt. Mint kérdésünkre mondta, összességében tetszett neki a 2017-es év, az új év legfőbb célkitűzését pedig abban látja, hogy sikeresen vizsgázzon és megszerezze villanyszerelő szakmáját.

– Mi sohasem teszünk fogadalmat, nem is hiszünk benne – vélekedett egyöntetűen három kaposvári 20 éves fiú. Mindent egybevéve a legtöbb megkérdezett egy dolgot remél, még pedig, hogy szerencsés legyen az új esztendő. Így többek között a kaposvári Zatykó János is, aki feleségével látogatott ki a Kossuth térre. Nem kimondottan a koncertre érkeztek, inkább csak a jó hangulat vonzotta őket a térre.

Szita Károly polgármester röviddel éjfél előtt köszöntötte Kaposvárt. – Év végén mindig mérleget szoktunk vonni, számba vesszük mindazt, ami sikerült, és azt is, amin javítanunk kell – mondta a polgármester.

– Köszönöm mindazoknak, akik gondolataikkal, tetteikkel hozzátettek a közös jóhoz. Köszönöm minden kaposvárinak, hogy kemény, megfeszített munkával nem csak önmagáért és családjáért dolgozott, hanem Kaposvár boldogulásáért is. – tette hozzá. Zárásként a polgármester a 2018-as esztendőre számos egyéni és közösségi sikert, sok boldogságot és egészséget kívánt.

 

Forrás: sonline.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Így halt meg Rákóczi hű kuruca, Mikes Kelemen

Még kamaszkorú fiú volt, amikor a fejedelem mellé került apródként, ettől kezdve élete végéig mindenhová követte.

Berobbant az ősz: sorra dőlnek meg a negatív hőmérsékleti rekordok

Péntek reggel óriási területen volt fagy az országban.

Nem ez volt Putyin szerencsés hónapja: az orosz szolgáltatóipar és az autóeladások is megzuhantak

Amellett, hogy Oroszországban a szolgáltatószektor is megsínylette a múlt hónapot, durván visszaesett az újautó-eladás is szeptemberben...

Friss hírek jöttek Csernobilból az áramszünet után: kiderült, hogy rendben működnek-e a dolgok

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jelentése szerint a zaporizzsjai atomerőmű külső áramellátás nélkül működik, míg a...

Az Otthon Start megbolondította a piacot: óriási lett a tét, ezzel máig kevesen számoltak

Sokáig úgy tűnt, nehéz lesz fokozni az év első három hónapjában tapasztalt ingatlanpiaci boomot, ám 2025 harmadik negyedéve emelte a...

5 színész, akinek egy nagy botrány tette tönkre a karrierjét

Ezekre a botrányokra máig sokan emlékeznek. 

Ez a magas IQ-jú emberek kedvenc alkoholos itala: az is kiderült, miért választják gyakran

Ezt a két italt előszeretettel fogyasztják az összejöveteleken.

Szokatlan az időjárás, megdőlt még egy hőmérsékleti rekord

3,8 foknál nem volt melegebb csütörtökön a Kékestetőn, ilyen alacsony maximum még sosem volt október 2-án az országban.

Böde a válásáról vallott Csutinak, de szavai Majkának fognak igazán fájni

A magyar válogatott korábbi tankja élete egyik legkeményebb döntéséről tett vallomást.

Összegyűltek a koronás fők, új uralkodó lépett trónra Európában

Apja 25 év után lemondott legidősebb fia javára.

Így szúrhatod ki a pszichopatákat az ismerőseid között: súlyos, amit a szakértő elárult

Sokan nem is gondolnának gyanúsnak egyes jeleket, pedig komoly mentális problémákról árulkodnak.

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival

Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.

Bulvár

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről

Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.

„Mindent a feleségem csinált és természetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak

Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra

A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Váratlan időpontban szólal meg Orbán Viktor, összehívták a sajtót

Sajtótájékoztatót tart szombaton a miniszterelnök és Nagy Elek. A kormányfő az MKIK elnökével várhatóan bejelentéseket tesz.

blogmorzsák

Milyen fajtájú kölyökutyát látsz a képen?

Kölyökkutyák képeit bármilyen körülmények között élvezetes nézegetni. De vajon a fajtájukat is meg tudod állapítani?

Lesújtó képet fest a magyar autóállomány

És a helyzet drasztikusan romlik tovább.

0