Ezt olvasta már?

0

Hatalmas bővülés az autópiacon

Áprilisban folytatódott az újautó-piac növekedése: több mint 12 ezer autó került az utakra, ami kiugró, 39 százalékos növekedést jelent. A Lízing finanszírozás aránya továbbra is magas, mintegy 40 százalékos.

Az idei év óriási bővülést hozott az új autók tavaly is jelentősen növekedő piacán. Áprilisban a kereskedők 12 056 darab új személyautót adtak el, ez pedig 39 százalékos növekedésnek felel meg. Az év első négy hónapjának mérlege közel 44 ezer új autó, ez pedig 32 százalékos emelkedést jelent. Az eladások bővülése azért is látványos, mert a múlt év azonos hónapjaiban is szép számokat produkált a piac, tehát a magas bázishoz képest következett be a mostani növekedés.

Ezt mutatja, hogy a 2018 első négy hónapjában elért közel 44 ezer darabos újautó-eladás 2016 azonos időszakához képest 57 százalékos plusznak felel meg - derül ki a Datahouse legfrissebb adataiból.

Tóth Zoltán a Magyar Lízingszövetség főtitkára elmondta: az autóleadások növekedésében a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai jelentős szerepet vállalnak, mert az új autók számottevő része, mintegy 40 százaléka most már tartósan lízingfinanszírozás segítségével kerül az új tulajdonoshoz. Az újautó-boom pedig segíti azt is, hogy korszerűbbé váljon a magyarországi autópark, erre szükség is van, hiszen a magyarországi személyautók átlagos életkora meghaladja a 14 évet.

A Datahouse friss jelentése szerint nem csak az új autóknál volt komoly bővülés az idén, hanem a kis- és nagyteherautóknál, valamint a buszoknál is. A kisteherautókból közel 7 ezer fogyott 2018 első négy hónapjában, ez 20 százalékos emelkedés. A nagyteherautóknál a több mint 2400 darabos eladás 50 százalékos többletnek felel meg. A buszeladások 45 százalékkal 258 darabra ugrottak. A motorkerékpár-piac is nőtt: több mint 30 százalékkal, azaz 887 darab kelt el idén januártól április végéig.







0
0
0

hírek innen, onnan

Továbbra is sokan kockáztatják életüket a közutakon

Még mindig sok motoros közlekedik szabálytalanul és veszélyesen a június első hetében végzett országos ellenőrzés szerint, a...

Lecserélte Győrfi Pált a mentőszolgálat, bemutatták az új szóvivőt

Már nem Győrfi Pál az OMSZ szóvivője. Megnevezték az utódját.

Visszatér a valaha készült egyik legérdekesebb sci-fi sorozat

Két év kihagyás után augusztus 28-án érkezik a Sötét anyag második évada az Apple TV-re.

Pánikvásárlásba kezdtek a magyarok, megteltek a csomagautomaták

Több hetes fennakadások, eltűnt csomagok, ezért növekedett meg az automaták leterheltsége.

Akár Szoboszlait is agyonüthette volna – Ez esett be a pályára magyar-kazah meccsen

Hála égnek Szoboszlai Dominik nem volt a közelben, sem másik játékos, viszont ebből könnyen tragédia lehetett volna.

Spielberg új sci-fije majdnem tökéletes lett a kritikusok szerint

A Disclosure Day 90 százalékon áll a Rotten Tomatoes oldalán, a kritikusok Emily Blunt alakítását dicsérik.

Nemzetközi kitekintés: továbbra is nagy az eltérés az európai országok között a flottaelektrifikáció terén

A céges autóflották üzemeltetése nem csak gazdasági, de fenntarthatósági szempontból is stratégiai jelentőségű a vállalatok...

Zelenszkij: Ukrajna hamarosan napi 600 drónnal és rakétával fogja Oroszországot támadni

Ukrajna arra készül, hogy naponta 600 drónt és rakétát vessen be Oroszország ellen - közölte Volodimir Zelenszkij kedden Tallinnban, az...

A gyümölcsfák nyári metszését sokan rossz időben végzik - a termés is bánhatja

A gyümölcsfák nyári metszése (vagyis a zöldmetszés) igazi tudomány! Ha rosszkor csinálod, nem csak a fa, de a termés is megsínyli. Most...

Itt a nagy Kresz szabály változás: másképp kell indexelni

2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.

Őrületesen nagyot megy Jennifer Lopez új filmje a Netflixen

Brett Goldstein és Jennifer Lopez közös romantikus vígjátéka rövid idő alatt a Netflix globális toplistájának élére került.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0