Ezt olvasta már?


Hasznos marketing tudást kapnak a dél-dunántúli vállalkozások

A májusban megrendezésre kerülő III. Big Marketing Day konferencia számos kapcsolódó szakterületre is kitekint, mint például a PR, HR, vagy épp a szervezetfejlesztés témaköre.

A középpontjában ugyanakkor természetesen az online marketing áll. Az RG Stúdió csapata átfogó és valóban hasznos segítséget kíván nyújtani a régió azon feltörekvő, sikerre vágyó cégeinek, akik részt vesznek a május 23-i konferencián.

A kifejezetten online marketing megoldásokat taglaló előadások a program délutáni részben lesznek majd porondon. Erős Gábor, az RG Stúdió tulajdonosa az elmúlt 20 év tapasztalatait osztja meg a résztvevőkkel a Jó tanácsok magamnak - hibák, amiket elkövettem 20 év alatt. Te ne tedd! című előadásában. „Minden vállalkozó saját pályája során követ el hibákat, melyeket visszatekintve oly könnyen elkerülhetett volna. Nos volt az én 20 éves Stúdiós pályafutásom alatt is nagyon sok olyan hiba, amiken akkor éjszakákat forgolódtam át és most már mosolyogva kerülném el.” Gábor előadásában megpróbál minél több olyan helyzetet megosztani, mely megkönnyíti a komolyabb döntéshozatalokat. Elvégre a hibákból tanul az ember, igaz?

Gere Alexandra a Facebook, Insta, YouTube? X, y, z generáció? A te célcsoportod hol konvertál? című előadásával készül az idei Big Marketing Day-re. Köztudott, hogy az online marketingben elengedhetetlen a különböző közösségi csatornák megfelelő integrációja. Ugyanakkor kevés márka és cég tudja, ezeket a folyamatokat sikeresen beilleszteni az értékesítési folyamataiba. „Az előadásomban az egyes platformok aktuális felhasználószámain és trendjein túl, szeretném bevezetni a résztvevőket az értékesítést támogató stratégia alkotásba, valamint gyakorlati példákkal bemutatom, hogy az egyes generációk fogyasztói magatartását tekintve melyik csatornán, milyen folyamatok segítségével tudnak a legjobban konvertálni” – mondta Szandra a prezentációja kapcsán.

Nemcsak a fogyasztói magatartás, hanem az online csatornák, és így a keresési szokások is igen sokat változtak az elmúlt évek során. Müller-Váczi Lívia, online marketing tanácsadó utóbbi témakört taglalja majd Így kerestek ti! - A keresési szokások változásáról című előadásában. Ahogy mondta „a generációváltás a régi szokások újraértelmezését is jelenti, és míg a szándék változatlan, addig a kereséshez, az információ felkutatásához már más eszközöket, módszereket és platformokat használunk, mint korábban. Mit jelent ez a te vállalkozásod számára? Hogy kell alkalmazkodnod?” Mindezekre választ ad Lívia az előadása során, így kiderül, hogyan keresnek napjaink felhasználói, és hogyan lehet őket könnyedén megtalálni.

A konferencia végén egy izgalmas, a jövő marketing trendjeit meghatározó téma kerül a porondra. Berek Péter a Messenger Marketing: a Chatbotok térhódítása című előadásban mutatja be a chatbotokban rejlő lehetőségeket. „A generációk változásával a vállalatoknak olyan marketing eszközök felé kell nyitniuk, amelyeken keresztül a leghatékonyabb módon érhetik el a célcsoportjukat. Az előadásom során bemutatom, hogy egyes vállalati profiloktól függően, milyen típusú chatbot támogathatja legjobban a célok elérését” – mondta az online marketing menedzser előadása kapcsán.

Az RG Stúdió szervezésében sorra kerülő rendezvény programjában számos további előadás is helyet kapott. Az előadók bemutatják az aktuális trendeket és gyakorlati megoldásokat, valamint egyéb olyan eszközöket, amelyek hozzájárulhatnak a régió cégeinek sikeréhez és stabil (online) jelenlétéhez. A jegyek jelenleg szeptember 2-ig vásárolhatók meg a legnagyobb kedvezménnyel. Jelentkezés és további információk a bigmarketingday.hu weboldalán találhatók.

A konferencia támogatói a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Jobcapital Kft.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fiának dicsekedett 18. mellműtétje eredményével a brit modell: a srác megrémült a látványtól

Katie Price fia, Junior Andre egyáltalán nem volt elragadtatva, amikor édesanyja megmutatta új melleit, miután – a feltételezések szerint...

Személyiségteszt: melyik állat lennél? A választásod többet elárul rólad, mint gondolnád

Ez a személyiségteszt megmutatja, milyen tulajdonságok állhatnak hozzád közel. Válassz egy állatot, és fedezd fel, mit árul el rólad!

Meglepő, mire képes a rost: nemcsak a gyomrodnak tesz jót, az agyad is hálás lesz érte

A rost nemcsak az emésztést támogatja: a kutatások szerint az agy egészségére, a memóriára, a hangulatra és a szellemi teljesítményre...

Hiába a kánikula: fürdőzési tilalmat rendeltek el a Velencei-tó három népszerű strandján

Újabb strandokat kellett lezárni a Velencei-tónál a vízminőség romlása miatt. Az Enterococcus baktérium megemelkedett jelenléte arra...

Véget ér a titkolózás: Nyilvánosságra hozzák a kórházi fertőzési adatokat

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte...

Mint a horrorfilmekben: Látatlanban vett egy olcsó házat, három holttestet talált benne

Egy connecticuti férfi kiváló üzletnek gondolta az árverésen, látatlanban megvásárolt családi házat, ám amikor először belépett az...

A haragház: őrült bosszút ált testvérén egy építkezéssel az átvert telektulajdonos fivér

Bejrút egyik tengerparti negyedében, a világítótorony közelében áll egy épület, amely első pillantásra inkább tűnik optikai...

Hamarabb érkezik a pénz a családokhoz – itt vannak a pontos dátumok a támogatásokról

Változik a családtámogatások utalási rendje a nyári hónapokban. A Magyar Államkincstár az augusztusi ellátásokat a tanévkezdés miatt a...

Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene

Sokunk életében eljön az a pont, amikor már nemcsak automatikusan levesszük a nekünk tetsző terméket a polcról, hanem megfordítjuk a...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Bulvár

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

0