Háromnapos Gardafesztivál Tihanyban
Hétvégén tizedik alkalommal rendezi meg a Gardafesztivált, vagyis a "látott hal" ünnepét látványhalászattal, gardasütéssel és színes programokkal a tihanyi önkormányzat és a balatoni halgazdálkodási társaság, ami péntek estétől vasárnapig tart.
A garda egykor a Balaton egyik legjellegzetesebb halának számított, amely ősszel - amikor a tó vizének hőmérséklete már tartósan alacsony szintre csökken - bandákba verődve mozog. A tihanyi halászok akkor kezdték meg a gardahalászatot, amikor az úgynevezett látó ember a félsziget magaslatairól figyelve meglátta a felszínhez közel úszó, ezüstösen csillogó halrajokat. A hajdani gardahalászat tradícióját és a régi szokásokat a Gardália, azaz a fesztivál élesztette fel és viszi tovább, ma is élő régi halászok elbeszélései alapján.
A fesztivál péntek este 17 órától a Pro Tihany díj átadásával, majd egy gardáról szóló kiállítás megnyitójával veszi kezdetét a Németh László Művelődési Házban.
A látványhalászat szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik. A résztvevők kísérőhajóról követhetik figyelemmel a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. hálós halászatát. A mintegy másfél órás program végén a halászhajókat és zsákmányukat a parton fogadják, majd az ünneplő sereg felviszi a zsákmányt a Visszhang dombra, ahol az apátságban Tihany perjele megáldja az újborral együtt. A gardát ezután húzzák nyársra, és sütik meg a régi hagyományoknak megfelelően: az orgonavesszőre vagy szőlővesszőre nyársalt, paprikás lisztbe forgatott halat 72-szer irdalják be mindkét oldalán, és így sütik meg parázs felett.
Az eseményt a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban kézműves foglalkozások, játszóházak, bábszínházi előadások kísérik. A rendezvénysátorban délután a Tihanyi Asszonykórus fogadja a vendégeket, borrendi avatás látható, majd a QueenDance előadása után 16.30-tól a FolkfunkSuperstars együttes műsora, Wolf Kati, Retro-disco követik egymást és tűzzsonglőr show látható a Visszhang dombon.
Vasárnap reggel 7.00 órától rendezik a Garda Kupa Horgászversenyt a tihanyi Belső-tavon, majd 9.00 órától halászlé- és halételfőző verseny veszi kezdetét. Az eseményt gyerek- és zenei programok kísérik. Délután 15.30-kor kezdődik a versenyek eredményhirdetése, amit a Kárpátok táltosai, a HunKunDance műsora, a Bombatucadadobshow követ, majd a Keszthelyi Borhölgyek adnak zenés-táncos műsort. A rendezvény a 18 órakor kezdődő Charlie koncerttel ér véget.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményben tudatta, hogy már a fesztivál előtti napokban megkezdte a gardarajok feltérképezését a Tihanyi félsziget partjainál, de halászat csak szombaton lesz. A feladattal megbízott két finn halászhajó munkáját - amelyek a vízirendőrséggel és a tihanyi önkormányzattal egyeztetve dolgoznak - egy nagy teljesítményű és nagy látószögű radarral felszerelt halőri csónak is támogatja.
A Balatoni Hajózási Zrt. szombaton katamarán különhajót indít a tihanyi Gardafesztiválra, amely Siófokon 8.30-kor, Balatonfüreden 9.30-kor, Tihanyban 10.00 órakor veszi fel az utasokat. A hajó 18.00 órakor indul vissza Tihanyból.
mti

- Először rendeznek Magyar Cirkuszfesztivált
- Szilveszterezzen velünk a Mediterrán Hotelben!
- Szán helyett vonaton érkezett a Mikulás
- A Kaposvári Roxínház december havi fellépései
- Vasárnap megkezdődik a várakozás időszaka Kaposváron
- Ludas étkek és újborok a skanzen Márton-napi fesztiválján
- Veteránjármű Technik Piknik
- Dísztárgyak, plasztikák, reliefek a XXII. Őszi Kerámia Tárlaton
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

