Ezt olvasta már?


Harminchárom kaposvári kadét tett fogadalmat

Ünnepélyes fogadalomtételt és kadétavatást tartottak szerdán a KSZC Eötvös Loránd műszaki szakgimnáziumban: az új honvéd-kadét osztályban 33 kilencedik évfolyamos diák kezdte el tanulmányait.

Egy kicsit magaménak is érzem ezt a mai napot, talán fél évvel ezelőtt keresett meg a főigazgató és a kancellár asszony azzal, hogy Kaposváron legyen az ország kilencedik olyan iskolája, ahol elindul a kadétképzés – hangsúlyozta Szita Károly polgármester. – Mi lettünk. S amikor megkerestek, aznap felhívtam a honvédelmi minisztert telefonon, s kértem az engedélyét abban, hogy ezt a lehetőséget biztosítsa számunkra. Az első szóra igent mondott – emlékezett a városvezető az ünnepségen.

 

A kilencedik évfolyamon 33 fiatal kezdte el tanulmányait. Három év múlva honvédelmi alapismeretekből érettségiznek, s a 13. évfolyamon teljesített sikeres szakmai vizsga után honvédelmi igazgatási ügyintézői végzettséget szereznek. A fiatalok beilleszkedését az augusztus végén megtartott tábor is elősegítette, ahol a tanulók átvehették a formaruhát, alaki és sportfoglalkozáson vettek részt, s szakmai látogatást tettek a Boconádi Szabó József logisztikai ezrednél. Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója rámutatott: ha valaki a honvédséghez kerül, nem csak egy szakmát, hanem egy hazafias szeretettel, a hagyományok ápolásával átitatott hivatást választ.

 

– Önök felkészülhetnek a választott életpályájuk sikeres megvalósítására, eközben hiteles információkkal bővíthetik ismereteiket a Magyar Honvédségről és annak társadalmi szerepéről – köszöntötte a kadétokat Sipos Antal ezredes, a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula területvédelmi ezred parancsnoka. – A nevelési program célja, hogy az iskolai tanórákat hatékonyan kombinálja korszerű, a diákoknak kihívást jelentő, értékes tapasztalatokat nyújtó elfoglaltságokkal, mely a honvédségi, a katonai környezet miatt egyedi, különleges élmény és fejlődési lehetőséget nyújt a diákoknak. Részt vehetnek olyan hazafias élményeket biztosító foglalkozásokon, versenyeken, honvédelmi napokon, sportlövész vagy más edzéseken, nyári, táborokon, amelyeket az iskola, a honvédség, illetve Honvédelmi Sportszövetség szervez.

 

Az ezredes kiemelte: a tanulók előtt több tovább lépési lehetőség kínálkozik. Jelentkezhetnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, illetve a szentendrei Altiszti Akadémiára vagy érettségi után honvédelmi igazgatási ügyinétéző végzettséget is megszerezhetik.

 

Elkötelezett ifjak

 

– Mi, a honvéd kadétok fogadalomtételén és avatásán résztvevő diákok és felnőttek egy olyan szerencsés korszakban születtünk, mikor békében, biztonságos környezetben élhettük le eddigi életünket – emelte ki Takács Szilvia, a KSZC Eötvös Loránd műszaki szakgimnázium megbízott igazgatója. – Hogy mit jelent egy háború, azt csupán történelmi tanulmányainkból, irodalmi művekből, filmekből ismerjük, saját bőrünkön nem kellett megtapasztalniuk a háború borzalmait, gyötrelmeit.

 

Rámutatott: ahhoz azonban, hogy ezt a békét és biztonságot meg tudjuk őrizni, hogy s az állampolgárok felkészüljenek honvédelmi kötelezettségük teljesítésére,hazájuk iránt elkötelezett azért tenni akaró, tudásában, s fizikai képességeiben felkészült, számos hasznos és korszerű ismerettel rendelkező egészséges fiatalra van szüksége az országnak.

 

 

 

 

 

forrás: sonline.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

21 éves nő halt meg két plasztikai műtét után – szívrohamot kapott, majd beállt nála az agyhalál

Egy 21 éves nő, Maria Jose Torres Osorio életét vesztette, miután súlyos komplikációk léptek fel két plasztikai beavatkozást követően.

Mindenki a kukába dobja, pedig 22 karátos arany van benne: akár több százezer forintot is érhet

Egy svájci kutatócsoport jelentős előrelépést tett az elektronikai hulladék újrahasznosításában: vegyszerek nélkül sikerült 22...

Jó hírt kaptak a magyar villanyautósok

Jelentősen átalakul a hazai nyilvános villanyautó-töltés árazása: egyszerűbb rendszer, új tarifák és kedvezőbb éjszakai lehetőségek...

Machado azt állítja, átadta a Nobel-békedíját Trumpnak

Azt viszont nem árulta el, hogy az amerikai elnök elfogadta-e a díjat.

Súlyos veszély: Károsíthatja a tüdődet, ha te is így fűtesz

Az olcsó és kényelmes megoldások hosszú távon komoly légúti problémákat okozhatnak.

A Real után a Barcelona is szenvedett a Király-kupában

A címvédő azért nem járt olyan rosszul, mint a madridi csapat.

Félresikerült a céges buli. Reggel jöttem rá, hogy kivel is van viszonyom

Egy vidéki hotelben tartott céges karácsonyi buli indult ártatlan programnak, de egyetlen éjszaka elég volt ahhoz, hogy mindent felforgasson.

Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Irodaházak Breeam és LEED pontszámának maximalizálása Falcon vízmentes piszoárral

A fenntarthatóság ma már nem csupán egy vállalati marketing húzás, ennek következményei kőkeményen, számokban mérhetőek. A modern...

A Barcelona elkerülte a Real-féle égést a spanyol Király-kupában

A hatalmas mezőnyfölény ellenére sokáig izgulhattak a katalán drukkerek...

Idősek otthonába került a nagybeteg csodálatos magyar legenda

Idősek otthonában lábadozik Rácz Lajos birkózó-legenda.

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Kiszivárgott a brüsszeli haditerv, titokban befagyasztották a magyar aktákat, kiderült, mire vár valójában Ursula von der Leyen

Olyan titkos haditerv szivárgott ki az Európai Bizottság folyosóiról, ami fenekestül felforgathatja az áprilisi választásokat.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

0