Harcsapörköltet, spagettit kapnak a kaposvári hajléktalanok
Az idei tél egyelőre nem mutatta igazán zord arcát, ennek ellenére a Kaposvári Nyitott Kapu Hajléktalanszálló és Gondozási Központ szolgáltatásait ugyanannyian veszik igénybe, mint a nagy mínuszok idején. Ám az előrejelzések szerint most hideg napok jönnek. A teajáratot azonban nem látni a városban.
– Nem a teajárat, hanem a város közterületein lévő ételosztás szűnt meg – tájékoztatott Horváthné Pintér Piroska, a hajléktalanszálló vezetője.
Korábban a krízisidőszakban, vagyis november 1. és március 31. között csupán teát, konzervet, és néhány szelet kenyeret tudtak osztani a város különböző pontjain az arra rászorulóknak. A Hajléktalanokért Közalapítvány azonban tavaly nyert egy EU-s pályázaton, amelynek kapcsán naponta már bőségesen meleg étellel láthatják el a hajléktalanokat.
A nyertes pályázatnak köszönhetően az első két hétben még az utcán osztották az egyébként változatos menüt, melyben harcsapörkölttől kezdve a különböző ragukon át a spagettiig minden megtalálható. Ám a fedél nélküliek, ha szeretnének az ellátmányhoz jutni, be kell, hogy sétáljanak a szállóra.
– Itt kulturált körülmények között tudják elfogyasztani az ételt. Hatvan adag érkezik belőle naponta, további negyven adagról gondoskodik a Szent Imre Öröksége Ifjúsági és Szociális Alapítvány, valamint működik a népkonyha is – tette hozzá Horváthné Pintér Piroska, aki a menüsort is megmutatta. A hét legtöbb munkanapján valamilyen húsétel kerül a rászorulók asztalára, csak elvétve találni főzeléket, vagy tésztát az étlapon.
A huszonegy éves Tibor fél éve látogatja a szállót, kifejezetten üdvözli az új megoldást. – Értékelhetőbb a mostani lehetőség, hiszen rendes étkezést biztosítanak, amelynek a minősége tízes skálán nyolcas-tízes szerintem – mondta a fiatalember, aki betanított munkásként dolgozik, és abban reménykedik, hogy egyszer majd saját lábára tud állni az életben. A 64 éves Géza szintén több hónapja húzza meg itt magát. Arra vár, hogy egy munkalehetőség kihúzza majd a bajból és a hajléktalanszállóról is.
– Nagyon jó az étel, gyakran van hús, tészta, reggelire virslit, teát, májkrémes kenyeret is kapunk – mondta Géza. – Itt alszom, itt fürdök, várom a munkalehetőséget.
Ami már folyamatban van, a szálló munkatársai ugyanis azon fáradoznak, hogy ha lehet, a gondozottakat minél előbb munkához és fedélhez juttathassák. Legnagyobb örömükre tavaly az egyik hajléktalan önkormányzati bérlakáshoz jutott, mert lett munkája, és előtakarékoskodni is tudott, így a kiadásokat folyamatosan fedezni tudja.
– Ez nagy lépést jelentett neki és nekünk is, azóta is tartjuk vele a kapcsolatot és utógondozzuk – tette hozzá a hajléktalanszálló igazgatója. – Néha viszünk neki élelmiszercsomagot. Amikor lakáshoz jutott, megfogadta, hogy a fizetéséből mindig a fenntartást és a rezsit fizeti, aztán a többiből él majd, de ez a ritkábbik eset.
Horváthné Pintér Piroska eredményesnek értékelte a tavalyi évet, mert öt gondozottjukat sikerült a családhoz visszafogadtatni, heten albérletbe kerültek, ketten pedig külföldre távoztak a szebb jövő reményében. A kigondozottakról sem veszik le rögtön a szemüket.
Aki ide betér, enni biztosan kap, valamint fedelet is a feje fölé, és az is gyakori, hogy tanfolyamokon vehetnek részt a gondozottak. Tavaly számítógép-kezelést tanulhattak egy pályázat keretében. A tanfolyam végén pedig megkapták saját használatra a táblagépeket. Ám nem csak tudást szerezhetnek az ide betérők. Orvosi ellátásban, mentális gondozásban is részesülhetnek, tusolhatnak, és tiszta ruhát ölthetnek magukra, valamint hivatalos ügyeik intézéséhez is segítséget kapnak.
– A szociális munkások egyetlen eszköze a meggyőzés, amelynek lehet hosszú távon eredménye. Úgy érzem, jó úton járunk – mondta Horváthné Pintér Piroska. – Igyekszünk hozzásegíteni valamennyiüket az önálló életvitelhez, ám munkánk nem minden esetben eredményes, mert mindkét oldalról kell a szándék – mondta a vezető, aki rendkívül büszke a már elért eredményekre, és arra, hogy Varga László megyéspüspök is többször látogatott már el az intézménybe a hatékony együttműködés lehetőségeinek feltérképezésére.
Egyetlen hajléktalan sem éhezik Kaposváron
A ”komplexumban” három alapellátás működik: utcai gondozás, népkonyha és nappali melegedő. Ezeken kívül két szakosított ellátást lehet igénybe venni: az éjjeli menedékhelyet és az átmeneti szállót, amelyek szintén itt találhatók meg egy helyen, együtt, valamennyi szolgáltatással. A legfontosabb értéknek azonban az bizonyul, hogy egyetlen fedél nélkülit sem engednek éhezni Kaposváron.
Forrás: sonline.hu
hírek innen, onnan
Jó, ha tudod, mielőtt külföldre költözöl: 6 dolog, ami mindenhol nagyon más, mint Magyarországon
Külföldre költözni sokak számára valami varázslatos dolog. Új város, izgalmas lehetőségek, nemzetközi barátságok és egy teljesen...
Azonnali bejelentés Romániából – román F-16-os vadászgépek lőttek le két drónt a Fekete-tenger felett
A román légierő F-16-os vadászgépei két feltételezhetően orosz drónt semmisítettek meg a fekete-tengeri felségvizek felett.
Felfüggeszti budapesti járatait egy légitársaság
A kínai Hainan légitársaság novemberben több európai és közel-keleti járatának közlekedését szünetelteti vagy ritkítja Sencsenből,...
Újra együtt tűnt fel Varga Judit és Windisch László — nem akárhol készült a fotó
Közös meccsen bukkant fel a páros a határ túloldalán Varga Judit volt igazságügyi miniszter és...
Hetente cseréled az ágyneműt? Nem biztos, hogy jól csinálod
Nem feltétlenül kell mindenkinek hétnaponta ágyneműt cserélnie, a mosás hőfoka viszont kulcsfontosságú lehet a poratkák elleni...
Drón robbanhatott Litvánia légterében, a lakóknak óvóhelyekre kellett vonulniuk
Az ukránok szerint az esetet az okozhatta, hogy az orosz elektronikai hadviselés eltérítette a drónokat az eredeti útvonalukról.
Sorra kapja a szexuális ajánlatokat Sipos Orsi, Az Árulók sztárja: „Ők speciális módon szeretnének szeretni”
Tavaly már feltűnt az RTL képernyőjén, de az idei őszi műsorok egyik főszereplője lett a csatornán Sipos Orsi. A stand-upost először a...
Bíróság elé állt Anna hercegnő, bűnösnek vallotta magát a királyi család tagja: súlyos bírságot kapott
Anna hercegnő, II. Erzsébet királynő egyetlen lánya, a brit királyi család egyik legmeghatározóbb tagja, akit határozott személyisége,...
Megsemmisítették a sóskuti dél-koreai akkugyár környezethasználati engedélyét
Ez nem jelent még végleges bezárást, de a gyárnak oda kell tennie magát, ha új engedélyt szeretne.
A Debrecen ellen sem szakadt meg a ZTE szörnyű idegenbeli formája
Vendégként legutóbb februárban nyertek bajnoki mérkőzést a zalaiak.
„A miniszterelnök a tájékozódás helyett a migránsozást választotta” – Jámbor András keményen bírálta Magyar Pétert
A Szikra Mozgalom alapítója szerint a politikai vezetők elfedik a valóságot, amikor pusztán migrációs kérdésként kezelik a...
Jövő hét elején még marad a nyugodt idő, de a hosszú hétvége csapadékosnak ígérkezik
A nemzeti ünnepen nagy valószínűséggel elő kell venni az esernyőt.
Sport
Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen
A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.
Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának
A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.
Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben
A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.
Újabb Fradi-legendák sorakoztak fel Kubatov Gábor mellett - itt a teljes névsor, nem hiszed el kik szerepelnek a listán
Szerintük a Fradi jövője a tét.
Aggodalom Újpesten: mentősök siettek a pályára, hordágyon vitték le a magyar játékost
A hazaiakon az emberelőny sem segített az éllovas ellen.
Nem is tudta Lamine Yamal, mekkora veszélyben volt, de rutinos edzője megmentette
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól
Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.
Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár
A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.
Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek
Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.
Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni
A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.
Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert
Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.
A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival
Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...
Bulvár
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.
Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h
A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak
Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.
Drasztikus fordulatot vesz az időjárás vasárnap: az eső miatt már nem kell aggódnunk, de ez sok gondot fog okozni
Kellemetlen meglepetést tartogat az időjárás.
Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát
Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.
Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja
Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon
Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér
Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...
Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda
Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a
Napra pontosan kiszámolták, mikor omlik össze az emberiség: 2026. november 13-án jöhet a világvége egy 66 éves tanulmány szerint, de a valóság felülírta a modellt
Már csak néhány hetünk lehet hátra egy 66 éves tanulmány jóslata szerint.
Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel
A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.
A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap
Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik elmarad a forradalmi béremelés – Megkongatták a vészharangot a munkáltatók.
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


