Gulyás: iskolaőrséget hoz létre a kormány
Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány - közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján, ahol arról is beszámolt: 2021. január 1. helyett 2021. július 1-jével tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat.
Az iskolaőrségről Gulyás Gergely azt mondta, az intézkedés első körben mintegy 500 iskolát érint, ebből körülbelül 140-150 szakiskola. Az iskolaőr része lesz a tantestületnek, állandó jelleggel jelen lesz az iskolában - azokban az intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak -, és nagyrészt vélhetően korábbi rendőrök töltik majd be a posztot az 500 tagú testületben. Az iskolaőrnél fegyver nem lesz, de más kényszerítő eszközök lehetnek nála, és intézkedési jogosultsága is lesz erőszak megakadályozása érdekében.
Kibővítik továbbá azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyeknél a büntethetőség alsó korhatára 12 év, és a pedagógusok sérelmére elkövetett összes bűncselekmény ebbe a körbe tartozik majd - közölte a tárcavezető.
Az államnak feladata, hogy az iskolában a rendet biztosítsa, a pedagógusokat pedig megvédje - jelentette ki, megjegyezve: a legtöbb helyen ilyen problémák nincsenek, de vannak olyan térségek, ahol rendszeresek a fegyelmi gondok, és állandó a tanárokkal szembeni erőszak veszélye, ami tűrhetetlen, megengedhetetlen.
Hozzátette, egyeztettek az érintett térségek országgyűlési képviselőivel is, mindannyian támogatták a javaslatot. Ha pedig szükséges, a kormány kész több iskolaőrt is alkalmazásba állítani.
Gulyás Gergely bejelentette azt is: 2021. január 1. helyett 2021. július 1-jével tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat.
A betiltást úgy kell megtenni, hogy az - különösen a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben - ne veszélyeztessen munkahelyeket - hangsúlyozta.
Jelezte, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lefolytatta az egyeztetéseket az ágazati szereplőkkel és a leginkább érintett választókerületek parlamenti képviselőivel - elsősorban a fideszes Font Sándor kerületét érinti -, ezután állapodtak meg a jövő évi július 1-jei időpontban, valamint abban, hogy 15 mikron felett fogják betiltani az egyszer használatos műanyagok gyártását. Az EU-s előírás 50 mikron feletti betiltást ír elő, vagyis a magyar szabályozás szigorúbb lesz - jegyezte meg.
"A zöldpolitikában vitt elkötelezettségünkkel ez összhangban áll" - mondta.
Közölte továbbá, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium az ágazatban tízmilliárd forintot bocsát a vállalkozások rendelkezésére a technológiaváltás érdekében, így a versenyképességük ugyanolyan vagy még jobb lesz annak ellenére, hogy az eddigi termékeik egy részét a továbbiakban nem gyárthatják majd.
Gulyás Gergelyt kérdezték arról, hogy a benyújtott jövő évi költségvetés kapcsán Karácsony Gergely főpolgármester arra panaszkodott: a szolidaritási hozzájárulás kivéreztetné az önkormányzatokat. A miniszter erre úgy reagált: eddig olyan döntéseket hoztak, miszerint az önkormányzatok az államnál lényegesen kisebb mértékben és arányban kellett, hogy szerepet vállaljanak a védekezésben. Ez a fővárosi önkormányzatot a lehető legcsekélyebb mértékben érintette, hiszen gépjárműadó-, illetve idegenforgalmiadó-bevétele nincs. Rámutatott: a fővárosnak "a szolidaritásiadó-ügyben" volt egy kedvezménye, ennek mértéke jövő évben jelentősen csökken. Ez nem a központi bevételek növelését jelenti, mert amit a kormány ilyen címen a gazdagabb önkormányzatoktól évek óta beszed, azt a szegényebbeknek fizeti ki - magyarázta. Az a kérésük a főpolgármesterhez és a fővároshoz, hogy abban a szolidaritásban, amit az egész országtól kérnek, vegyenek részt, a terhek egyáltalán nem aránytalanok, sőt eddig aránytalanul kedvezőek voltak számukra - közölte.
Arról, hogy a főváros kért-e már plusz forrást a Lánchíd felújítására, elmondta: még Tarlós István előző városvezető kért, vele meg is állapodtak, hogy e célra 6 milliárd forintot biztosítanak. Ezt fenntartják, ugyanakkor nem tudják, van-e még erre a forrásra igény - utalt Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes héten tett nyilatkozatára, miszerint a kormányt a lehető legtávolabb tartanák a beruházástól. A kormány azt szeretné, ha minél gyorsabban, a Tarlós Istvánnal kötött megállapodásnak megfelelően, legfeljebb másfél éves lezárással a fővárosi fenntartású híd felújítása megtörténne. Ha a kormány segítségét ehhez nem kéri a fővárosi önkormányzat, akkor azt örömmel fordítják gazdaságélénkítésre, járványügyi védekezésre - jegyezte meg Gulyás Gergely.
Kitért arra is, hogy legközelebb június 9-én, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésén találkoznak Karácsony Gergellyel, és ott kérni fogják, tegye világossá, a főpolgármester-helyettes nyilatkozata az ő álláspontja is-e.
Az olasz külügyminiszter felvetéséről, hogy az unió országai egységesen június 15-én nyissák meg a határokat, azt mondta: minden kormány a saját polgárainak biztonságáért felel, és a magyar kormány is ennek megfelelően tárgyal. Először azokkal az országokkal szeretnék nyitni és nyitják is a határokat, ahol a fertőzés mértéke nem tér el arányaiban a magyartól. Olaszország nem tartozik még ebbe a körbe, a velük való nyitásra szerinte még várni kell, és ezt nem csak Magyarország gondolja így.
Az Európai Bizottság előző nap bejelentett 750 milliárd eurós mentőcsomagjáról elmondta: Orbán Viktor csütörtökön többekkel tárgyal, és a kormány ezután alakítja ki álláspontját. A kormányfő várhatóan a pénteki rádióinterjúban már érdemben tud reagálni.
Hozzátette: a közös hitelfelvétel egy olyan új szakasza az integrációnak, ami eddig még nem létezett, és jól meg kell fontolni, hogy akarnak-e ebbe az irányba elindulni, és milyen következményei lehetnek ennek.
A rozsdaövezetekben tervezett lakásépítéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta: ez új lehetőséget jelent a nagyvárosoknak és elsősorban a fővárosnak. Valós városrehabilitációt szeretnénk, ami akkor lehet sikeres, ha az állam a piacot is be tudja vonni - tette hozzá. Elmondta: az itt épülő ingatlanok mérete a 150 négyzetmétert nem haladhatja meg, és az építés után 5 százalékos áfát kell csak fizetni.
A rozsdaövezetekre vonatkozó áfatörvényt illetően közölte azt is: a szabályozás kialakításakor tekintettel voltak az EU eddigi adóügyi gyakorlatára, így remélhetőleg ebből nem lesznek viták Brüsszelben.
A román külügyminiszternek a Magyarországról érkező gazdaságfejlesztő támogatásokra vonatkozó nyilatkozatát Gulyás Gergely úgy értékelte: 100 év elteltével üdvözítő lenne, ha Románia az ott élő magyarságot is saját polgárinak tekintené, és ha így lenne, akkor örülne annak, hogy magyar többségű térségekben megjelennek a magyar vállalati vagy állami pénzek is. Mi nagy örömmel vennék, ha a román kormány úgy döntene, hogy a Magyarországon élő román közösséget bármivel támogatja, mert mi úgy gondoljuk, hogy ezzel Magyarországot gyarapítja - emelte ki.
Az elmúlt időben történt erőszakos bűncselekményekre vonatkozó kérdésre elmondta: a kormány mindig a szigorú büntetőpolitika pártján állt, de a történtek arra is felhívták a figyelmet, hogy a fiatalok droghasználata veszélyt jelent az egész társadalomra, és foglalkozni kell ezzel a kérdéssel.
Arról is beszélt, hogy sokan a kedvezményes adózási lehetőségek miatt alapítottak egyházat, de a Hit Gyülekezetével kapcsolatban ez a vád nem merülhet fel, itt működő és hívekkel rendelkező egyházról van szó.
hírek innen, onnan
Kusza állapotok uralkodnak Lakiteleken az első DPK-táborban, többen le is mondták a részvételt
Több meghívott előadó visszalépett a hétvégi DPK-tábortól, míg egyeseket utólag húztak le a listáról a szervezők. Az egyik volt...
Értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóingatlanok terjeszkedése?
Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása.
Fact-check: Tényleg Magyar Péter és a Tisza Párt miatt születik kevesebb gyerek, ahogy Takács Péter állítja?
A fideszes képviselő szerint 2024 nyarán kezdett drámaian zuhanni a fogantatások száma, ami mögött egyértelműen Magyar Péter áll....
A dinnye után már paradicsom is érik a Balaton medrében: pedig volt már ennél alacsonyabb vízállás a tóban
A Balaton iszapos talaja jól befogadja a valószínűleg madarak által elhullajtott magokat. Nemrégen dinnye termett egy kiszáradt...
Lángokban álltak az utcák: 1200 embert vettek őrizetbe a tüntetéseken
Legalább 1200 embert vettek őrizetbe a francia tüntetéseken: üzleteket fosztottak ki, épületek gyulladtak ki, 150 rendőr megsérült. A...
100 kilós rombolóbombát hatástalanítottak Budapesten
A tűzszerészek hatástalanították a száz kilogrammos szovjet rombolóbombát a Xviii. kerületben, a rendőrség feloldotta a...
Tóth Vera az anyaságról vallott: ezért félt sokáig gyereket vállalni
Tóth Vera ritka őszinteséggel vallott az anyasággal kapcsolatos érzéseiről.
Ahogyan a széken ül, többet elárulhat Önről, mint gondolná – ezt jelentheti a 6 leggyakoribb testtartás
Ön milyen pózban ül a leggyakrabban?
Élő közvetítésben láthatták a pap halálát: mise közben rázuhant a feszület
Az ecuadori Guayaquilban történt a tragédia.
Orbán Viktor szerint rá vadásznak a hatóságok, pedig a kormányzása alatt nem történtek visszaélések
A volt miniszterelnök úgy gondolja, „ezeket az embereket azért vitték be, hogy őt bevihessék”.
A vicces lány szerepköréből akar kitörni Bajor Lili – egy legendás színésznő sorsa adta meg neki a lökést
Fónay Márta életét feldolgozó monodrámájában Bajor Lili a saját karrierjével is szembenéz. Azt mondja, Fónay sorsa rávilágított,...
4 csillagjegy-páros, akik a legjobbak abban, hogy a semmiből teremtsenek valamit
Vannak olyan csillagjegy-párosok, akik egymás jelenlétében nem akadályokat, hanem rejtett lehetőségeket látnak, és közösen bármilyen...
Sport
32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.
Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen
A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.
Aggodalom Újpesten: mentősök siettek a pályára, hordágyon vitték le a magyar játékost
A hazaiakon az emberelőny sem segített az éllovas ellen.
Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni
A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.
Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben
A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.
Újabb Fradi-legendák sorakoztak fel Kubatov Gábor mellett - itt a teljes névsor, nem hiszed el kik szerepelnek a listán
Szerintük a Fradi jövője a tét.
Nem is tudta Lamine Yamal, mekkora veszélyben volt, de rutinos edzője megmentette
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól
Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.
Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár
A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.
Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek
Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.
Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának
A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.
Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert
Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.
Bulvár
64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…
Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.
Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h
Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz
Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli
Drasztikus fordulatot vesz az időjárás vasárnap: az eső miatt már nem kell aggódnunk, de ez sok gondot fog okozni
Kellemetlen meglepetést tartogat az időjárás.
A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak
Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.
Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese
Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni
Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel
Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss
Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja
Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon
Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”
Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz
Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda
Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a
Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér
Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


