Ezt olvasta már?


Fradi trénere bízik a genki pontszerzésben

A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, Dejan Stankovic legalább a pontszerzésben bízik a csütörtökön 21 órakor kezdődő, Genk elleni idegenbeli Konferencia-liga-csoportmérkőzésen.

MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetõedzõje a csapat firenzei sajtótájékoztatóján 2023. október 4-én

„Mindenekelőtt szeretnék gratulálni Dibusz Dénesnek, hiszen egy kis királynő érkezett a családjába. Minden jót kívánok nekik” – idézte a fradi.hu a szerb trénert, aki arra utalt, hogy a válogatott kapusnak a héten megszületett a második gyermeke, Lotti. „Nehéz 90 perc vár ránk” – mondta a meccsre rátérve Stankovic.

A Genk határozott játékra, gyors futballra képes, tudja, hogyan kell irányítani egy mérkőzést. Ezekben a napokban egymást követik a fontosabbnál fontosabb mérkőzések, de Belgiumban is mindent meg fogunk tenni, hogy sikeresek legyünk. Szeretnénk minimum egy, de akár három ponttal hazatérni

– jelentette ki az edző.

Két játéknap után a Genk és az FTC is négy-négy ponttal áll az F csoportban, megelőzve a kétpontos Fiorentinát és pont nélkül álló Cukarickit. Dejan Stankovic a négyes állásával kapcsolatban közölte: „Még négy forduló hátravan, de úgy gondolom, hogy a Genk elleni két találkozó döntő jelentőségű lehet a továbbjutás szempontjából. Nem lesz könnyű mérkőzés a csütörtöki, de tudjuk, mi a dolgunk.” A csapatkapitány Dibusz szerint nagyon jó csapatmunkára lesz szükség Belgiumban.

„A Genk egy igazán erős ellenfél, amelynek keretét nagyon jó minőségű játékosok alkotják. Egy fiatal csapat, amely ellen biztos vagyok benne, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, ám én hiszek a csapatunkban, és abban, hogy pontot, pontokat szerezhetünk csütörtökön. Mint mindig, most is a győzelemre törekszünk, de tudjuk, hogy milyen erősségű a Genk, amely ráadásul otthon játszik ezúttal” – mondta a klub honlapján a válogatott hálóőr. „A sikerhez nagyon jó csapatmunkára lesz szükségünk, tartanunk kell magunkat az előzetesen megbeszélt taktikához, valamint jól kell reagálnunk a mérkőzés közben kialakuló szituációkra. A keretünket jó játékosok alkotják, de csapatként vagyunk igazán erősek.”








0
0
0

hírek innen, onnan

Musk a nyilvánosságban Trumpra mutogatott, miközben ő maga kérhette a Starlink korlátozását Ukrajnában

A brit The Telegraph értesülése szerint maga Elon Musk vetette fel Donald Trumpnak az ukrán hadsereg által használt katonai műholdhálózat...

Futballpályára hajtott egy autós és két embert halálra gázolt az Egyesült Államokban

A járművet egy 34 éves nő vezette és két kiskorú is utazott benne.

Vége a fideszes pénzosztásnak: tíz évre visszamenőleg vizsgálódik Erdélyben a Tisza-kormány

Tarr Zoltán miniszter erdélyi körútján tette egyértelművé, hogy az egyedi miniszteri döntések helyett nyílt pályázati rendszer jön a...

Az életmód szerepe a magas vérnyomás megelőzésében

Mi magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük a magas vérnyomás kialakulását. Cikkünkben azokat a bizonyítottan hatásos...

Ez durva! Ennyiből ússza meg a mindennapokat ez a nyugdíjas házaspár: miután letették a munkát jött életük nagy húzása

Angelyn és Richard Burk hajóutakra cserélte az otthoni életet, a hiteltörlesztés ugyanis drágább lett volna.

Népszabadság: Kihúzták Ferencz Orsolyát a DPK-tábor előadói közül

Több meghívott előadó visszalépett a Fidesz rendezvényétől.

Ruszin-Szendi Romulusz: Lesz Magyarországnak lézerfegyvere

Egy éven belül hazai lézerfegyvere lehet a honvédségnek.

Óriási tűz ütött ki egy kanadai bázison, katasztrofális állapotokról számolt be egy orvos

A kanadai védelmi miniszter csak annyit közölt, vannak halottak és sérültek, az edmontoni kórházakat túlterheli a rejtélyes tűzeset.

„Biztos pont” – Deutsch Tamás szerint ezt jelenti ma a Fidesz a magyar politikában

A Fidesz jelenti a biztos pontot a magyar politikában, az elmúlt négy évtizedben a magyarok mindig számíthattak a pártra - mondta Deutsch...

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Akár Puskás-díjas is lehet a fantasztikus gól, amihez hasonlót ritkán látni

Nem igazán láttuk jönni, hogy egyszer az iraki bajnokságban történtekről írunk, de most eljött ez a pillanat.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Oroszország ajánlatott tett Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek

Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.

Áder Orsolya, a volt köztársasági elnök lánya: „A világ minden más országában ez így természetes”

A volt köztársasági elnök lánya úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba. Úgy véli, sikereit nem a családi háttere miatt érte el.

Ezt megérezzük: kétmillió hordó olajjal a fedélzetén felrobbant egy szupertanker a Hormuzi-szorosban

Teherán szerint a hajó engedély nélkül akart átkelni a lezárt szoroson.

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

0