Ezt olvasta már?

0

Földöntúli élmények – Csillagászati Hét a Zsolnay Negyedben

Van-e élet a Földön kívül? Mit higgyünk el a hollywoodi sci-fi filmekből? Hol tart most az űrbányászat? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Csillagászati Héten március 6-12. között Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyedben.

Az ország különböző pontjairól érkező csillagászok előadásai mellett lesznek planetáriumi bemutatók, távcsöves megfigyelések, földönkívüli kísérletek, gyerekfoglalkozások és állatsimogató.

Négy meghívott előadó is emeli a Csillagászati Hét fényét, köztük dr. Kiss L. László csillagász, akadémikus, az MTA levelező tagja, akiről még egy aszteroidát is elneveztek. A neves szakember előadásában körüljárja a Földön kívüli élet lehetőségeit. A kutatás egyik legizgalmasabb része a Naprendszeren túli égitestek megfigyelése. Az egyre érzékenyebb műszereknek hála a csillagászat rohamosan fejlődik, és ennek a fejlődésnek Kiss László maga is kulcsfigurája.

A tavalyi év tudományos világszenzációja a gravitációs hullámok első kimutatása volt, amelyben magyar kutatók is részt vettek. Ennek apropóján dr. Hegedüs Tibor csillagász, a Bács-Kiskun Megyei Csillagvizsgáló igazgatója áttekinti, hogy a most szerzett legújabb bizonyítékon felül milyenekkel szolgálnak még a bolygók és a csillagok.

Bolygóközi kapzsiság – az űrbányászat technikai lehetőségei, jogi és erkölcsi aggályai címmel tart előadást dr. Both Előd csillagász, a Magyar Asztronautikai Társaság alelnöke.

Dr. Hoffmann Gyula előadása az élet eredetével foglalkozik, míg dr. Pirkhoffer Ervin segít eligazodni, hogy mekkora valóságalapja van például a Csillagok között, a Mentőexpedíció, az Utazók vagy a legújabb Star Wars film jeleneteinek.

Az előadásokat minden nap planetáriumi bemutatók egészítik ki, hétvégén pedig izgalmas csillagászati-ismeretterjesztő programok várják a kicsiket és nagyokat. Részt vehetnek az Ég és Föld titkai című ismeretterjesztő előadáson, amelyen igazi mamutfogat és meteoritot is kézbe vehetnek. A Varázsóra földöntúli kísérletei során az érdeklődők „elhagyják a Földet”: kísérleteket végeznek a légkörön kívül, vizsgálódnak a súlytalanság állapotában és sétálnak a Marson. Sőt, megfejtik a jedi lovagok kardjainak titkát is!

A gyerekek ingyenes csillagászati foglalkozáson vehetnek részt és biztonságos napfolt megfigyelést végezhetnek távcsővel. A Pécsi Állatkert közreműködésével Ha unod az Uránuszt, nézd meg a varánuszt! címmel foglalkozás és állatsimogató várja a kicsiket.

A programok a Zsolnay Kulturális Negyed Planetáriumában és Látogatóközpontjában zajlanak.

A Nyerj római utazást a Planetáriummal nyereményjátékban a Csillagászati Hét programjaival is részt vehetnek a látogatók.

 

Információ: http://www.pecsprogram.hu/program/Csillagaszati_Het_2017/2017-03-06/17:00







0
0
0

hírek innen, onnan

Lángokba borultak az utcák az Európa egyik legerősebb hatalmában: rendkívüli beszédet intézett az elnök

Emmanuel Macron francia elnök este 8 órakor szólt a francia nemzethez egy krízistanácskozást követően.

5 őszi finomság, amit a kutyád is biztonsággal ehet

Amikor a levelek hullani kezdenek és a levegő hűvösebb lesz, hivatalosan is elérkezik a bekuckózós őszi idő. Habár rengeteg étel...

A fegyveres rablás átélése után újra a kapuba állt Gulácsi Péter

Gulácsi Péter szombaton ismét ott állt a Villarreal kapujában, azt követően, hogy a hét közben kihagyta csapata Bajnokok...

Győztes rangadó: A DAC még mindig veretlenül vezeti a szlovák bajnokságot

A DAC 3-2-re nyert a Zsolna otthonában a szlovák élvonalban, így ötpontos előnnyel vezeti a Niké Ligát.

Akár 100 évig is élhet ez a gyönyörű virág: ősszel érdemes elültetni, hogy tavasszal meseszép legyen a kert

Vannak növények, amelyek nem csupán néhány szezonra szólnak: megfelelő gondozással akár évtizedeken át díszíthetik a kertet....

Sérült túrázót mentettek ki a Mátyás-hegyi barlangból

A függőleges aknák leküzdéséhez több helyen kötélpályákat, biztosító pályákat kellett kiépíteni.

Harry elárulta: ezt utálja a legjobban az iskolában fia, a kis Archie herceg

Harry herceg egy nyilvános eseményen mesélt 7 éves fiáról, Archie-ról, akinek az iskolakezdés nem egészen úgy alakult, ahogyan szerette...

Uniós források segíthetik a budapesti bérlakásépítést, eddig lehet felhasználni a támogatást

Jelentős forrást kaphatnak az önkormányzatok, köztük a Fővárosi Önkormányzat bérlakásépítésre és -felújításra - közölte a...

Hamarosan bármelyik gyerek játszhat Céline Dionnal, pontosabban a róla mintázott Barbie-babával

A Mattel játékgyártó folytatja korábbi sorozatát: Tina Turner, Whitney Houston és más énekesnők után Céline Dionról is Barbie-babát...

Elhunyt Szekeres István

81 éves korában elhunyt Szekeres István sportújságíró, a Nemzeti Sport egykori főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók...

A kutyamaffia akcióban. – Banda lopkodja a magyarországi border collie-kat

Három border collie tűnt el szinte egy időben az ország három pontjáról. A hevesi Boconád, Ceglédbercel, illetve a hajdúsági Konyár...

0

Sport

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni

A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.

A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival

Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...

Erling Haaland duplázott és ismét megdöntött egy rekordot a Premier League-ben

A Man. City norvég csatára újabb gólcsúcsot döntött meg.

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel

A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: akár életfogytiglan is járhat

Magyar Péter szerint Orbán Viktor nevetgélve beszélt a fegyveres lázadásról és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról. A Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: akár életfogytiglan is járhat bejegyzés el

Időzített bombán ül Hszi Csin-ping, súlyos katasztrófa felé tart Kína

Megbénulhat Peking, benyújtotta a számlát az egykepolitika.

0