Fokozzák a hajszát a pénzmosók ellen
Magyarország fokozza az állami fellépést a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen: az adóhivatal keretei között működő szakmai iroda folyamatos informatikai fejlesztésekbe fogott, az ősszel pedig megkezdi működését a Pénzmosás Elleni Koordinációs Tanács - írja a Magyar Nemzet.
A Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda jelentése szerint tavaly mintegy 20 százalékkal, több mint tízezerre nőtt a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának gyanújára utaló bejelentések száma. Legtöbbször a pénzvilág szereplői - bankok, takarékszövetkezetek, befektetési és más pénzügyi szolgáltatók - adtak át gyanúra okot adó információt a pénzmosás ellen küzdő szervezetnek.
Ennek következményeként tavaly összesen 221 tranzakciót függesztettek fel: száz alkalommal a különféle szolgáltatók léptek, a többi esetben a NAV irodája kezdeményezte a folyamatok megakasztását. Mindent egybeszámítva 2,1 milliárd forintnak megfelelő összeg akadt fenn a pénzmosás elleni rendszer hálóján.
A hatékonyabb hatósági működést tavaly több informatikai fejlesztés is szolgálta, az igazi nagy lépés azonban a következőkben tervezett komplex informatikai rendszer lesz, amely az elemző és értékelő munkát támogatja.
A pénzmosás elleni küzdelem támogatása érdekében a kormány is lépést tartott szükségesnek, rendelkezett a Pénzmosás Elleni Koordinációs Tanács létrehozásáról, amely a tervek szerint az ősszel tartja meg alakuló ülését. A tanács elnöke a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter államtitkára lesz.
Gion Gábor a lapnak nyilatkozva kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen nemzeti szinten is összehangoltan lehessen fellépni, erre szerinte a közelmúlt pénzmosás miatt kirobbant bankbotrányai, a nemzetközi terrorcselekmények, illetve a technológiai fejlődésből adódó lehetőségek és kockázatok is rámutatnak.
Kifejtette: a pénzmosás elleni fellépés a lakosság és a vállalatok túlnyomó többségének érdekeit védi azzal, hogy a bűncselekményekből származó jövedelmet megpróbálják megtalálni és a továbbítását megakasztani. A pénzmosás felszámolásához sok szereplő hozzájárulhat, a különféle szolgáltatók mellett a felügyeleteknek, a szabályozó hatóságoknak, a NAV pénzügyi egységeinek, a rendőrségnek, az ügyészségeknek és a bíróságoknak is megvan a maguk teendője. A fellépés hatékonysága azon múlik, hogy ebben a láncban ne legyen egyetlen gyenge szem sem - szögezte le, hozzátéve: ennek koordinációnak ad teret az új tanács.
Az államtitkár elmondása szerint a grémium a hazai kihívások azonosítása mellett azt kapta feladatul, hogy javaslatokat fogalmazzon meg, stratégiát alkosson, és legyen figyelemmel a nemzetközi szabályok alakulására.
Gion Gábor hozzátette: a terrorizmus finanszírozása elleni fellépés kiemelkedően fontos minden államnak, ezért igen erős a kérdésben a nemzetközi együttműködés.
hírek innen, onnan
„Történelmi jelentőségű” törvénycsomagot jelentett be Magyar Péter: ez áll a 110 oldalas tervezetben, amellyel hazahoznák az uniós ezermilliárdokat
Történelmi jelentőségűnek nevezett törvénycsomagot nyújtott be a kormány az országgyűlésnek, amellyel végleg lezárnák az Európai...
Apró vendégek a Madách Színházban: az igazgató személyesen fogadta az ovisokat
A Madách Színházban nemcsak a reflektorok fénye ragyog, hanem az emberi jóságé is. A közösségi médiában Lusta lányként ismert...
Magyar Péter: "történelmi jelentőségű törvénycsomag"
Büntetendővé válik a vagyonnyilatkozat szándékos meghamisítása, az Integritás Hatóság állami vezetők elmozdítását kezdeményezheti,...
Nap végére még mutatott egy fordulatot a forint
Májusban 1,8 százalékot emelkedtek az árak az előző évhez képest a KSH friss statisztikája szerint – ez a várakozásoknál alacsonyabb...
Benyújtotta a kormány az uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
A 110 oldalas tervezet megszüntet 15 nem felsőoktatási kekvát, így az MCC-t, a MOL–Új Európa Alapítványt, a Demeter Szilárd-féle...
Elképesztő felvételek: 15 méter magas gázcsóva emelkedett fel Oroszországban, miután felrobbant egy földgázvezeték
Három robbanás történt a dagesztáni Kizilurti járásban a Mozdok-Kazimagomed nagynyomású földgázszállító vezetéken, a gázcsóva...
Miért nem működnek a klasszikus rendrakási tippek ADHD-val?
Hiába fogadjuk meg újra és újra, hogy mostantól rend lesz körülöttünk, ADHD-val élve a hagyományos rendszerezési tanácsok gyakran...
Az egyik első mentőápolónő lesz Győrfi Pál utódja, a mentők új szóvivője
Győrfi 43 éve csatlakozott az Országos Mentőszolgálathoz, és marad is még.
Ki Szűcs Brigitta, aki Győrfi Pált váltja a szóvivői poszton? – Az első női mentők egyike az OMSZ új arca és hangja
Győrfi Pál után új szóvivő képviseli az Országos Mentőszolgálatot a nyilvánosság előtt. De ki is az a Szűcs Brigitta, aki az ország...
Benyújtották az uniós ezermilliárdok hazahozatalához szükséges korrupcióellenes csomagot
Magyar Péter történelmi jelentőségűnek nevezte az EU-források felszabadítását célzó jogszabályokat.
Hamarosan döntés születhet a Babaváró hitelesek ügyében: rengeteg igénylőt érintene a változás
Rövidesen napirendre tűzik annak a mintegy 25 ezer családnak az ügyét, akiket a babaváró támogatás feltételeinek elmaradása miatt...
Visszavonul a mentők szóvivői posztjáról Győrfi Pál – Kiderült, ki váltja
Győrfi Pál helyére Szűcs Brigitta érkezik az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjára – jelentette be Facebook-oldalán a szolgálat.
Sport
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


