Ezt olvasta már?

0

Fokozott védelemre figyelmeztet a szakértő a hőségben

A hőség megterheli a szervezetet, különösen a gyermekekét és a kismamákét, így az ő védelmükre különösen figyelni kell a nyári hónapokban - mondta Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

A szakember napközben mindenkinek sok folyadékot, megterhelő ételek helyett pedig könnyű, vegyes táplálkozást javasolt sok gyümölccsel és zöldséggel. Előbbinek legalább a fele víz legyen, a cukros üdítőket érdemes kerülni - tette hozzá. A napokig tartó kánikula az éjszakai pihenést is megnehezíti, de a hőkimerüléstől a naponta többszöri hűs zuhany megvédhet az orvosszakértő szerint. A túlhűtött helyiségeket ugyanakkor Szeles Géza veszélyesnek nevezte, mivel a szabadba kilépve a túl nagy hőmérsékleti különbség hősokkot okozhat.

A kismamáknak különösen vigyázniuk kell magukra, főképp a várandósság utolsó hónapjaiban, hiszen a szervezetük működése a keringéstől a hormonháztartásig megváltozik, rontva az alkalmazkodóképességüket - hangsúlyozta Szeles Géza. Figyelmeztetett a gyermekek védelmére is, a legkisebbek ugyanis nem érzékelik a folyadékveszteséget, így a felnőttek dolga erre figyelni. Nem lehet őket hőség idején több órára a szabadba vinni, bőrük védelméről pedig akkor is gondoskodni kell, ha csak rövid ideig tartózkodnak a napon - emelte ki.

A szakember érthetetlennek nevezte, hogy minden évben hallani olyan eseteket, amikor a gyermeket hagynak az autókban. A levegő odabenn akár 60-70 fokra is fölmelegedhet, ilyen hőség pedig már rövid idő alatt is megterheli szervezetet, különösen csekély testsúlynál. Gyermeket ezért lehúzott ablaknál, rövid időre is tilos az utastérben hagyni, indulás előtt pedig át kell szellőztetni azt, mert a vezető figyelmét is rontja a rendkívüli meleg - figyelmeztetett az orvosszakértő.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megvédte a kiállított magyar válogatott játékosát az Omonia edzője: "Szerencsétlen pillanat volt"

Henning Berg szerint Loic Nego kiállítása megváltoztatta a mérkőzést, de a magyar válogatott védőt nem hibáztatta a történtekért.

Zelenszkij alulmaradt menesztett miniszterével szemben, aki tovább szkanderezik az elnökkel

A népszerű védelmi miniszter múlt heti leváltása után kirobbant tüntetések hatására az ukrán elnök megvált a hadsereg...

Eddig rosszul mostad az ágyneműt! Nem a 40, de nem is a 90 fok a legjobb választás

Sokan úgy gondolják, hogy az ágynemű mosásánál két lehetőség közül választhatunk: vagy beérjük a 40 fokos programmal, vagy biztosra...

Németországban már nem csak bűnelkövető afgánokat toloncolhatnak ki

Több kritika is érte Németországot, amiért együttműködnek a tálibokkal, de a kancellár elutasítja ezeket.

Megnyitották a zsilipeket a Balatonnál, ezért engedtek vizet a Sió-csatornába

A Sió-csatorna siófoki szakasza elszíneződött és kellemetlen szagú vizének frissítése miatt nyitották ki a zsilipeket a Sió-csatornán...

Az Amazon alapítója lehet a Liverpool új befektetője, Guardiolát nevezhetik ki az olasz válogatott élére - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Twente-Fradi: 150 ferencvárosi szurkolót várnak a hollandok, mégis betilthatják az üvegpoharakat

Mindössze mintegy 150 Fradi-drukkert várnak a Twente elleni Európa Liga-selejtezőre, a holland hatóságok azonban így is fokozott biztonsági...

Puszta kézzel küzdött egy utas életéért egy magyar orvos a Ryanair gépén, a légitársaság szerint minden járaton van defibrillátor

A személyzet azt állította, semmilyen orvosi felszerelés, gyógyszer nincs a gépen, csak oxigén.

Többszáz kecskét és juhot vetettek be a bozóttüzek ellen - meglepő módszerrel védekeznek

Kaliforniában nem gépekkel vagy vegyszerekkel, hanem több száz legelő állattal próbálják csökkenteni a pusztító erdőtüzek kockázatát.

0

Sport

Szoboszlai Dominik szerződéséről új részletek derültek ki - Miatta rúgták ki Arne Slotot?

Angliában elterjedt a pletyka, hogy Arne Slot kirúgása kellett Szoboszlai Dominik új, busás fizetéssel járó szerződéséhez.

Eldőlt a magyar válogatott csodagyerek jövője: reméljük, nem Dzsudzsák Balázs adott tanácsot a döntéshez

Kovács Bendegúz visszautasította a Chelsea és a Juventus ajánlatát, és hosszabbít az AZ Alkmaarnál. Így hozott okosabb döntést karrierjében, mint anno Dzsudzsák Balázs.

José Mourinho két játékost kitett a Real Madrid keretéből

Raúl Asencio és Franco Mastantuono nem a Santiago Bernabéuban kezdi meg a következő szezont.

Az argentinok máris elengedték Messit, egyetlen emberhez ragaszkodnak csak a vb-döntős vereség után

Hiába a remények, hogy Lionel Messi ott lesz a világbajnokságok 100. születésnapján.

Szoboszlai lemondott a titkos záradékról, a Liverpool bukhatja csapatkapitányát

A liverpooli klub egyelőre nem kért több felelősséget a magyar válogatott sztárjától, erről Szoboszlai menedzsere számolt be.

Ilyen útszéli szavakkal még senki sem alázta porba az argentin futballt

Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.

90 millió eurós csúcsigazolással sokkolhatja a piacot a Liverpool FC

Az Aston Villánál nem örülnek Andoni Iraola ötletének.

Bulvár

Polgár Judit lekerült a tábláról: most őt javasolja köztársasági elnöknek a kritikus híresség

Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.

Tarjányi Péter Magyar Péter leköpéséről: Orbitális hiba történt. Itt az ideje, hogy a kormányfő megértse, ki ő

A biztonságpolitikai szakértő szerint az a kérdés, hogy ki hibázott. A biztonsági személyzet, vagy maga Magyar Péter?  

Pánik a hazai benzinkutakon: az Auchan után egy újabb hálózat jelentett be üzemanyaghiányt

Tovább gyűrűzik az ellátási bizonytalanság: a 60 literes dízellimit után már fizikai áruhiányról számol be egy népszerű magyar kúthálózat.

Érkezik a szaharai hőkupola, 47 fokos hőség csap le Európára, hamarosan vége a lehűlésnek

Eközben az Antarktiszon tombol a tél, -80 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.

EY: visszatérhet a NAV egyik legerősebb fegyvere, új korszak kezdődhet az adóellenőrzésekben

A kormány által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok vis

Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége

A hatóság emberei szerint – akik éppen 55 tonna hal tiltott lehalászása közben szálltak ki a TOP 50-es üzletember által bérelt vízhez – felszámolták az őshonos állatok élőhelyét.

Orbán Viktor visszatér, a bombázó Ferenc Dominika bejelentette a pontos időpontot

Magyar Péter bejelentkezett egy nyílt vitára a volt miniszterelnökkel, ha meghívják Tusványosra.

Ki lehet Magyarország új köztársasági elnöke? Ezek a nevek merültek fel Polgár Judit visszalépése után

Polgár Judit visszalépése után újraindult a találgatás arról, ki lehet Magyarország következő köztársasági elnöke. A Tisza frakciója egyelőre még nem nevezett meg új jelöltet, miközben folyamatosan érkeznek a

Aranykonvojügy: „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre”

A 444.hu megszerezte az ukrán pénzszállítók tanúvallomásait, amelykben drámai részletek tárulnak fel a fogvatartás körülményeiről.

Már nem prioritás: csendben eltűnt az egyik leggazdagabb magyar cége Orbán kedvenc csapatának támogatói közül

Felhagyott a focicsapat támogatásával a Puskás Ferenc Sport Hotel, az Alcsúti Arborétum és a Békés Drén Kft. is. Mi történt? Már nem támogatja a Puskás Akadémiát az ötödik leggazdagabb magyar, Szíjj László é

Magyar Péter testőrei hibáztak? Egy idős férfi ezt tudta megtenni a közelében

Az idős férfi elég közel tudott menni Magyar Péterhez és Vitézy Dávidhoz, aztán ezt tette.

0