Fogat- és traktorderbivel búcsúztak a diákok Kaposváron
Fogatos és traktoros felvonulással búcsúztak szerda délután a kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági szakgimnázium és szakközépiskola diákjai: négy osztály 92 tanulója fejezi be tanulmányait. A végzősök közel 60 százaléka tovább tanul, míg a többiek zöme családi gazdaságban áll munkába.
– Diákjaink nyolc éve kezdeményezték a traktoros és a fogatos felvonulást – mondta Torma Sándor, a Móricz Zsigmond mezőgazdasági szakgimnázium és szakközépiskola igazgatója. – Vidáman, közösen búcsúznak el az iskolától és a várostól, ez az összekovácsolódott csapat ünnepe.
A hagyományt szerdán folytatták a végzősök: a fogatokon kívül traktorokból álló csapat vonult végig a városon. Ezúttal négy osztály diákjai ballagnak: a két szakgimnáziumi osztályon kívül a gazda, illetve a lovászképzésre járó diákok is elbúcsúznak az alma matertől. Torma Sándor rámutatott: a végzősök közel 60 százaléka tovább tanul. Közvetlenül az érettségi vagy a technikus képzés után kezdik általában a felsőfokú tanulmányaikat, s a jelentkezők döntő része – csaknem 70 százalék – a Kaposvári Egyetemet választja. A középiskola igazgatója a jó ágazati kilátásokkal indokolta, hogy a végzősök döntő része a mezőgazdaságban helyezkedik el.
– A diákok és a szülők tudatosan készülnek a jövőre, nem bíznak semmit a véletlenre – emelte ki. – A fiatalok egy része a saját családi gazdaságukban áll munkába, így a nemzedékváltással kapcsolatos szakmai feladatokat időben elindíthatják, részben ez a zökkenőmentes átadást-átvétel egyik feltétele. Ez nagy feladat és felelősség, ám így tervezhetővé válik a jövő. A szakmai visszajelzések szerint egykori diákjaink döntő többsége az agráriumban találja meg számítását, s a somogyi társas vállalkozások is tárt karokkal várják őket.
A fogatos csapat vonult fel először, őket követték a traktorosok, az erőgépre érvényes jogosítvány megszerzése amúgy előírás a középiskolában. Torma Sándor, aki 2005 óta irányítja a középiskolát, kiemelte: a mezőgazdaság tipikusan az a szakterület, ahol létkérdés a gyakorlatközpontú oktatás és a továbbképzés. A tangazdaságban 35 hektáron búzát és 45 hektáron kukoricát termesztenek, s a közelmúlt beruházásai is a fiatalok érdekeit szolgálták. A szaktárca segítségével közel 360 millió forintot fordítottak tavaly a középiskolai emelet ráépítésre, idén a kollégiumot korszerűsítették. Utóbbiban 120 fiatal lakik, de néhány éven belül bővíteni kívánják, s így további 40 diák kaphat helyet.
– A fejlesztések a diákok pozícióit erősítik – mondta. – Egy építkezés nem csak arról van szó, hogy mennyire kényelmesek a fotelek vagy milyen szép az épület, hanem a stratégia cél, hogy olyan közegben éljenek, tanuljanak a fiatalok, amely a szakmai fejlődésüket megalapozza.
A Kaposvári Egyetemet választották
– Többletpontokat kapnak a technikus hallgatók – tudtuk meg Torma Sándortól. – Így van, aki az egyetem előtt inkább elvégzi az egy éves képzést, s az új végzettség birtokában jelentkezik a kaposvári campusra. Időnként más egyetemet is bejelölnek a fiatalok: akad, aki Gödöllőn, más Keszthelyen folytatja tanulmányait.
Arra a kérdésre, hogy mennyire jellemző a külföldi munka, a szakember rámutatott: a ballagók zöme itthon marad, s ami döntő, a szakképesítésüknek megfelelő munkakörben kívánnak boldogulni. Időről időre persze vannak olyan végzősök – elsősorban lovászok –, akik élnek a külföldi, osztrák, svájci, német munkalehetőséggel. Torma Sándor reményét fejezte ki, hogy valamennyi diák felismerte, amire kezdetek óta nyomatékosan felhívják a figyelmüket: folyamatosan változik a világ, s ehhez alkalmazkodni kell.
forrás: sonline.hu
hírek innen, onnan
Továbbra is sokan kockáztatják életüket a közutakon
Még mindig sok motoros közlekedik szabálytalanul és veszélyesen a június első hetében végzett országos ellenőrzés szerint, a...
Lecserélte Győrfi Pált a mentőszolgálat, bemutatták az új szóvivőt
Már nem Győrfi Pál az OMSZ szóvivője. Megnevezték az utódját.
Botrányos biztonsági kamera felvétel került elő egy állatmenhely kertjéből, az ismeretlen férfit most is keresik
Az állatmenhely megerősítette, ilyet soha senkinek nem szabad csinálnia.
Visszatér a valaha készült egyik legérdekesebb sci-fi sorozat
Két év kihagyás után augusztus 28-án érkezik a Sötét anyag második évada az Apple TV-re.
Pánikvásárlásba kezdtek a magyarok, megteltek a csomagautomaták
Több hetes fennakadások, eltűnt csomagok, ezért növekedett meg az automaták leterheltsége.
Akár Szoboszlait is agyonüthette volna – Ez esett be a pályára magyar-kazah meccsen
Hála égnek Szoboszlai Dominik nem volt a közelben, sem másik játékos, viszont ebből könnyen tragédia lehetett volna.
Spielberg új sci-fije majdnem tökéletes lett a kritikusok szerint
A Disclosure Day 90 százalékon áll a Rotten Tomatoes oldalán, a kritikusok Emily Blunt alakítását dicsérik.
Nemzetközi kitekintés: továbbra is nagy az eltérés az európai országok között a flottaelektrifikáció terén
A céges autóflották üzemeltetése nem csak gazdasági, de fenntarthatósági szempontból is stratégiai jelentőségű a vállalatok...
Zelenszkij: Ukrajna hamarosan napi 600 drónnal és rakétával fogja Oroszországot támadni
Ukrajna arra készül, hogy naponta 600 drónt és rakétát vessen be Oroszország ellen - közölte Volodimir Zelenszkij kedden Tallinnban, az...
A gyümölcsfák nyári metszését sokan rossz időben végzik - a termés is bánhatja
A gyümölcsfák nyári metszése (vagyis a zöldmetszés) igazi tudomány! Ha rosszkor csinálod, nem csak a fa, de a termés is megsínyli. Most...
Itt a nagy Kresz szabály változás: másképp kell indexelni
2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.
Őrületesen nagyot megy Jennifer Lopez új filmje a Netflixen
Brett Goldstein és Jennifer Lopez közös romantikus vígjátéka rövid idő alatt a Netflix globális toplistájának élére került.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


