Ezt olvasta már?


Film készül a thaiföldi barlangban rekedt és kimentett focicsapat történetéből

A Pure Flix Entertainment produkciós cég filmet tervez a thaiföldi barlangban rekedt, majd onnan kimentett gyerek focicsapat történetéből - írta a The Hollywood Reporter.

A cég a God's Not Dead című, vallásos indíttatású filmjeiről vált ismertté. Igazgatója, Michael Scott napokon át tartózkodott a mentőakció helyszínén, mivel részben Thaiföldön él.

"Hihetetlenül inspiráló a bátorság és hősiesség, amit a mentők tanúsítottak, ezért film lesz a történetből" - mondta el telefonon a lapnak.

Valószínű, hogy a stúdió Pinnacle Peak nevű, szélesebb közönségrétegnek szóló mozikat jegyző brandjének filmjeként kerülhet vászonra a történet.

"Nem feltétlenül kell keresztény filmnek lennie, fontos, hogy inspiráló legyen" - tette hozzá.

Mint mondta, beszélt a mentőcsapat 90 búvárja közül néhánnyal, thai kapcsolatain keresztül a kis focisták családtagjai közül is volt, akit utolért.

A kimentett gyerekekkel és edzőjükkel nem találkozhatott, hiszen megmenekülésük után azonnal kórházba vitték őket.

A producer forgatókönyvírókat keres a következő néhány hétben a filmhez, amelyet a tervek szerint 30-60 millió dolláros (8,3-16,6 milliárd forint) költségvetésből készítenek a Kaos Entertainmenttel közösen.

Az összeg nagyobb, mint amennyit a Pure Flix és a Pinnacle általában költeni szokott egy-egy produkcióra.

Scott öt filmet forgatott Thaiföldön 2008 és 2011 között, megpróbálja a barlangi mentésről szóló mozit is az országban készíteni.

Elmondta, hogy Szarman Kunan thaiföldi búvár pénteken, mentés közben bekövetkezett halála óta még közvetlenebbül érinti a történet, hiszen a volt haditengerész a felesége közeli barátja volt.

"Nemcsak egy filmről van szó. Tiszteletünket akarjuk leróni mindenki előtt, aki részt vett a mentésben" - fűzte hozzá.

A tizenhárom fős csoport egy áradást követően rekedt a Bangkoktól 1000 kilométerre északra fekvő Tham Luang barlangrendszerben június 23-án.

A 11 és 16 év közötti gyerekekre és 25 éves edzőjükre kilenc napig tartó kutatás után találtak rá búvárok. Kedden a felszínre hozták az utolsó gyereket és az edzőt is.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Bemutatták a 2026-os foci-vb hivatalos labdáját

Gyorsabb játék közbeni bírói döntéseket és eddig soha nem látott betekintést tesz lehetővé a játékmenetbe.

A 4iG 100 millió dollárt fektet be a Kapu Tibort az űrbe juttató amerikai vállalatba

A 4iG Csoport 100 millió amerikai dollár tőkét fektethet az amerikai Axiom Space vállalatba, illetve a felek további 100 millió amerikai...

Hollandiában kaptak el 2 magyar szexuális bűnözőt: fejvadászok találtak rájuk

Ilyen az, amikor a rendőrség nemzetközi szinten fog össze a legveszélyesebb szökevények elfogásáért.

Az ülőmunka hatása sokkoló – ennyi mozgás már életet menthet

Az ülő életmód a szív- és érrendszeri betegségek, az elhízás, sőt a demencia kialakulásának esélyét is növeli. A megoldás...

Megtalálták Tóth Andi otthonát a zaklatói, be akartak jutni az énekesnő házába: „Van egy rottweilerem, meg egy baseballütőm is” – videó

Idén tavasszal beszélt először a költözésről Tóth Andi, amikor elárulta a rajongóinak egy videóban, hogy építkezésbe kezdett. Az...

Kórházban élő kisfiú: miniszteri biztos járt annál a családnál, amely örökbe fogadná a gyereket

A Házon kívül mutatta be múlt vasárnap azt a családot, amely jogi segítséget kért, hogy örökbefogadhassa a pécsi kórházban rácsos...

Itt a nap legédesebb fotója: Megszületett Hosszú Katinka második kislánya, hatalmas a boldogság

Megszületett Hosszú Katinka és a férje, Layber-Gelencsér Máté második gyermeke.

Fontos bejelentés jött a nemzeti konzultációról: ez mindenkit érint

A Magyar Posta a fővárosban kezdte el a nemzeti konzultációs levelek kézbesítését, november 6-ig pedig országszerte megvalósul a...

Autószerelő-műhely égett Budapesten, a TEK mesterlövészét is riasztották

Egy autószerelő-műhelyben csaptak fel lángok október 1-jén éjfél előtt Budapest tizenötödik kerületében, a Szerencs utcában.

Ezekkel a villanyautókkal a legolcsóbb autózni

A villanyautók esetén is fontos a fogyasztás, a fenntartási költségek és a megtehető hatótáv miatt is érdekes melyik a legtakarékosabb

0

Sport

Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának

A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival

Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.

Bulvár

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről

Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra

A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.

„Mindent a feleségem csinált és természetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak

Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Csak energiát akartak termelni, erre kimozdították a Föld tengelyét – most már hivatalos

A tudósok szerint olyasmi történt, amit korábban lehetetlennek tartottak.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

blogmorzsák

Milyen fajtájú kölyökutyát látsz a képen?

Kölyökkutyák képeit bármilyen körülmények között élvezetes nézegetni. De vajon a fajtájukat is meg tudod állapítani?

Lesújtó képet fest a magyar autóállomány

És a helyzet drasztikusan romlik tovább.

0