Ezt olvasta már?

0

Férfi röplabda Extraliga - A Kaposvárt is legyőzte a Pénzügyőr

A Magyar Kupa-címvédő Pénzügyőr hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott a Kaposvár felett a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának keddi játéknapján.

Előzetesen izgalmas csatára volt kilátás, hiszen az előző, menet közben lefújt idény során ez a két csapat állt legjobban a bajnokságban, ráadásul a kaposváriak a jövő heti, romániai Bajnokok Ligája selejtezőre is készülnek.

Az első szettben végig a fővárosiak akarata érvényesült, a második elején pedig megsérült a somogyiak egyik legjobbja, Horváth Kristóf: az ütőjátékos egy támadás után rosszul ért talajt, a társai ölben vitték le a pályáról a jobb bokáját fájlaló röplabdázót.

Ezt követően is a Pénzügyőr röplabdázott jobban, így 50 perc után már kétszettes előnyben volt. Ugyan a harmadik etapban sokáig tartotta a lépést riválisával a Kaposvár, Jókay Zoltán tanítványai a hajrában magabiztosak voltak, így továbbra is hibátlanok a bajnokságban.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a kaposváriak orosz feladó-átlója, Vitalij Melnyikov volt 18 ponttal, a PSE-ből a brazil Reffatti da Costa 14 pontig jutott.

A fővárosiak a járványhelyzet miatt október 18-a óta először léptek pályára az Extraligában.

 

Eredmény:

LV Sport Pénzügyőr SE-Fino Kaposvár 3-0 (21, 20, 21)

Az állás: 1. Pénzügyőr 12 pont/4 mérkőzés, 2. MAFC-BME 10/6, 3. Dunaferr SE 8/4, 4. Fino Kaposvár 6/4, 5. Kecskeméti RC 6/4, 6. Vegyész RC Kazincbarcika 3/3, 7. DEAC 0/5







0
0
0

hírek innen, onnan

10 veszélyes mítosz a háziállatok gondozásáról, amit ideje elfelejteni

Sok gazdi jó szándékkal követ olyan tanácsokat, amelyek közül jó néhány kifejezetten káros lehet. Megnéztük, melyek a leggyakoribb,...

Négy százalékkal kevesebb járművet értékesített az AutoWallis Csoport

A társaság minapi közleménye szerint a szezonális nyári visszaesés ellenére az idei első kilenc hónapban az AutoWallis csoport...

Váratlanul eltűnt a radarokról egy repülőgép, órákkal később tragikus felfedezést tettek a hegyek között

Egy nemzetközi járat váratlanul eltűnt a radarokról, a mentőcsapatok csak a roncsokat és az utasok holttesteit találták meg. Részletek a...

Ezt jósolta Nostradamus a magyaroknak? Meglepő fordulatot rejt a prófécia

Európát ámulatba ejtő Magyarországról, új nemzedékről szól az interneten újra és újra előkerülő Nostradamus jóslataként terjedő...

A kormány nagy bejelentést tett a Norvég Alapról, de egy kulcsterületen már hónapokkal korábban megkerülték az államot

Hivatalos bejelentés a kilencvenkétmilliárdos keretről A magyar kormányzat ismertetése szerint sikeresen lezárultak az egyeztetések az...

Vilmos türelme elfogyott, Károly tehetetlen: a herceg olyan döntést hozott Harry és Meghan miatt, amelyre még a király sem számított

Úgy tűnik, a brit királyi családban továbbra sincs béke, egy bennfentes szerint ugyanis Vilmos herceg olyan álláspontra helyezkedett, amely...

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és...

NB I: Amikor Lamin Colley-t becserélik, garantált a show - videók

Lamin Colley igazán feltűnő jelensége a magyar NB I-nek, akitől már megszokhattuk, hogy ha pályára lép - akár csereként is -, a játéka...

Amerikai külügyminiszter: Ukrajna hozzáférést kért a Starshield rendszerhez

Washington vizsgálja Ukrajnának azt a kérését, hogy hozzáférést kaphasson a Starshield amerikai katonai műholdas kommunikációs...

Magyar Péter a franciaországi zavargásokról: A rombolás igazolja a szigorú magyar migrációs politikát

A kormányfő a franciaországi városokban elszabadult utcai erőszakra hivatkozva erősítette meg a szigorú migrációs politika...

Elképesztő fordulat a Madách Színházban: Szirtes Tamás nem azt az utódot nevezte meg, akit sokan vártak

Komoly változások előtt állhat a Madách Színház, hiszen a 81 éves Szirtes Tamás igazgatói megbízatása jövő januárban lejár.

Aggódnak a rajongók Rubint Rékáért: hat kilót fogyott, ilyen állapotban van most

Újabb személyes bejegyzéssel jelentkezett Rubint Réka, aki nemrég Frankfurtban esett át egy orvosi beavatkozáson. A fitneszedző most...

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek

Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.

Ezt megérezzük: kétmillió hordó olajjal a fedélzetén felrobbant egy szupertanker a Hormuzi-szorosban

Teherán szerint a hajó engedély nélkül akart átkelni a lezárt szoroson.

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

0