Ezt olvasta már?

0

Felvételi - Nyilvánosságra hozták idei felsőoktatási ponthatárokat, a jelentkezők háromnegyedét felvették

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak a ponthatárokról.

 

Bódis József elmondta: a nagy egyetemek nagyjából úgy szerepeltek az általános felvételi eljárásban, mint az elmúlt években. Ennek megfelelően a felvett elsőéves hallgatók számát nézve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az első, amelyet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ. Jelentősen előrelépve a Budapesti Gazdasági Egyetem idén a negyedik a rangsorban.

Az előző évhez képest tízezerrel kevesebb, mintegy 23 ezer a csalódott diák, a 91 460 jelentkezőből 68 112-en felvételt nyertek valamely általuk megjelölt képzésre. Közülük több mint 55 ezren államilag finanszírozott formában tanulhatnak.

Alapképzésre több mint 42 ezer hallgató került be, osztatlan képzésre több mint 7400, mesterképzésre több mint 12 300, felsőfokú szakképzésre pedig több mint 6100. Nappali tagozatra több mint 49 ezer diák járhat majd az általános felvételi eljárás eredményei szerint.

A legmagasabb pontszámot, 445-öt, idén a nemzetközi biztonság és védelempolitika szakon kellett elérni, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen - mondta el Bódis József.

Második helyre, 433 ponttal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mechatronikai mérnök képzése került, míg harmadik a Semmelweis Egyetem ápolás és betegellátás (gyógytornász) képzése lett 430 ponttal. A legtöbb jelentkezőt a mérnökinformatikus, az ápolás és betegellátás, valamint az osztatlan tanári szakra vették fel.

A képzési területeket nézve alapképzésben első helyen a gazdaságtudományok állnak, amelyet az informatika és a bölcsészettudományok követnek. Negyedik a műszaki képzés.

Mesterképzésben idén 8 százalékkal magasabb a felvettek aránya, itt is első helyen az ELTE áll, amelyet a Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem követ.

Az államtitkár azt mondta: a koronavírus okozta járványhelyzet átalakította az életet, a veszélyhelyzetben az oktatóknak és a hallgatóknak át kellett állniuk a hagyományos oktatási módszerekről a távoktatásra, a digitális oktatásra. Mind a köznevelés, mind a felsőoktatás rendszere jól vizsgázott ebben a helyzetben - jelentette ki.

Hozzátette: amikor a jelentkezők beadták kérelmüket, még csak sejteni lehetett, hogy a vírus elérkezik Magyarországra, a jelentkezések után pedig az is kérdésessé vált, hogy lehet-e egyáltalán érettségit szervezni. Örömének adott hangot, hogy az érettségizők, felvételizők lendülete nem tört meg, és folytatódhatott a felvételi eljárás.

Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese elmondta: az eljárás kizárólag elektronikusan folyt, a jelentkezők 90 százaléka már az ügyfélkapu segítségével hitelesítette felvételi kérelmét. A jelentkezési határidő február 15-e volt. Hozzátette: a felvételi eljárás során mintegy 490 ezer dokumentumot dolgoztak fel, emellett mintegy 514 ezer érettségi eredmény, 121 ezer nyelvvizsgaadat és 956 ezer pontszám szerepel az adatbázisban.

Jelezte: az OH legkésőbb augusztus 5-ig megküldi a besorolási döntést a felvi.hu oldalra. Ezután a felsőoktatási intézmények is megküldik a felvételi döntésüket, és tájékoztatják a beiratkozással, évkezdéssel összefüggő teendőkről a leendő elsőéveseket.

Pótfelvételi idén is lesz, akit nem vettek fel, vagy nem adott be jelentkezést az általános eljárásban, még adhat be kérelmet.

Idén - az elmúlt évektől eltérően - állami ösztöndíjas formában több képzési területre is lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban. Ezek között említette az agrár, a gazdaságtudományi, az informatikai, a műszaki és orvosi és egészségtudományi szakokat, a pedagógusképzést, a társadalomtudományokat, valamint a magyar intézmények határon túli képzéseit.

Jelezte: a pótfelvételi is elektronikusan folyik majd, az általános eljáráshoz hasonlóan.

Az elnökhelyettes kitért azokra a kormányzati intézkedésekre is, amelyeket a koronavírus-járvány miatt hoztak. Ismertette: a kabinet áprilisi döntése alapján, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, de az oklevél megszerzésének feltételéül előírt nyelvvizsgát nem tette le, mentesül attól, hogy megszerezze a nyelvvizsga-bizonyítványt, és megkapja oklevelét.

Elmondta: a felsőoktatási intézmények által kiállított oklevelek száma: 95 701, míg az átadott oklevelek száma 71 878.







0
0
0

hírek innen, onnan

Rosszul szedi a magnéziumot? Hasznos tanácsok, melyekkel még többet hozhat ki belőle

Ha ezeket betartja, jobban hasznosulhat a magnézium kiegészítője.

A „Gálvölgyi-ügy”: négy mentődolgozó ellen emeltek vádat 3 évvel a felkavaró eset után

Három évvel a nagy felháborodást keltő eset után eljutott a vádemelésig a Gálvölgyi János rosszullétéhez kapcsolódó mentőriasztási...

Elindították a tömeggyártást a debreceni katódgyárban, ami a Samsung gödi üzemének szállít

Az EcoPro debreceni gyárában évente 600 ezer elektromos járműnek elegendő katódanyagot gyártanak majd.

SpaceX IPO: Hatalmas méret, extrém árazás és egy történelmi ígéret

A SpaceX tőzsdei bevezetése minden szempontból kilóg a megszokott IPO-k közül. Nem pusztán a mérete miatt – a tervezett, mintegy 75...

Keményen beolvasott a lengyel kormányfő Európa nagyjainak: nélkülünk nem tárgyalhattok

Elkerülhetetlen Lengyelország részvétele az Ukrajna és a térségünk jövőjéről folytatandó tárgyalásokon – jelentette ki Donald Tusk...

Majka beszámolt élete legdurvább orvosi vizsgálatáról, egy disznóvágáshoz hasonlította

Majka őszintén vallott arról a horrorba illő orvosi vizsgálatról, ami végül vérfürdővel zárult.

Megérkezett az új Audi Q7: olyan luxust kapott, amitől leesik az álla

Az Audi lerántotta a leplet egyik legfontosabb modelljének teljesen új generációjáról. A 2005-ben bemutatott Q7 immár a harmadik...

Ezért tegyük a banánt egy éjszakára a fagyasztóba

A banánra általában egy egyszerű, mindennapi gyümölcsként tekintünk, amely turmixokba vagy reggeli zabkásába kerül. Létezik azonban egy...

Szabadesésben a gáz- és olajárak, kedvezett a geopolitika

Gyengüléssel zártak az európai tőzsdék, estek az energiaárak, miután a globális geopolitikai feszültségek enyhülni látszanak.

Rendkívüli fejlemények a magyarországi üzemben történt robbanás után: a Mol szerint ez történt velük

Minden sérült elhagyhatta a kórházat a tiszaújvárosi MOL-üzemben történt baleset után, sőt ketten már újra munkába is álltak.

Veszélyes fegyverré vált az, amiből súlyos hiány van – Egy eddig kiaknázatlan aranybányával vághat vissza az unió

Az Európai Unió környezetvédelmi politikáját mostantól Európa védelmi stratégiájának kulcselemének kell tekinteni, jelentette ki...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

0