Féltucat képzés kínál a Kaposvári Egyetem
A ponthatárokat várhatóan 2019. január 24-én hirdetik ki. Tavaly országosan közel öt és félezer jelentkezőből mintegy 4100-an jutottak be valamely szakra.
November 15-ig lehet jelentkezni a keresztféléves képzésekre. Végvári György, a Kaposvári Egyetem stratégiai- és oktatásfejlesztési rektorhelyettese elmondta: a somogyi campusra nappali és levelezős keresztféléves képzésekre lehet jelentkezni, finanszírozást tekintve állami és önköltséges szakot indítanak.
– Állattenyésztő mérnök, takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök, pénzügy, regionális és környezeti gazdaságtan, valamint vidékfejlesztési mérnök képzést indítunk, decemberben és januárban felvételi elbeszélgetéseket tartunk – tette hozzá Végvári György.
A keresztféléves eljárásban meghirdetett önköltséges alapszakokra és felsőoktatási szakképzésekre azok jelentkezhetnek, akiknek legalább érettségi bizonyítványuk van, állami ösztöndíjas és önköltséges mesterképzésekre pedig azok, akik már rendelkeznek a választott képzéshez szükséges felsőfokú végzettséggel, vagy legkésőbb 2019 januárjában megszerzik. Jelentkezni kizárólag a felsőoktatási jelentkezés online felületén, a felvi.hu honlapról elérhető e-felvételi-rendszerben lehet, használatához regisztrálni kell az oldalon.
A ponthatárokat várhatóan 2019. január 24-én hirdetik ki. Tavaly országosan közel öt és félezer jelentkezőből mintegy 4100-an jutottak be valamely szakra. A legnépszerűbbek a műszaki és a gazdaságtudományi képzési területek szakjai voltak, függetlenül a finanszírozási formától és a munkarendtől.
forrás: sonline.hu
hírek innen, onnan
Befejezetlen maradhat a mohácsi emlékpart és kiállítás az ötszázadik évfordulóra
A Duna-Dráva Nemzeti Park jogi okokra hivatkozva érvénytelenítette a 2023 óta tervezett emlékkiállítást, mivel egyik bent maradt...
Új fejezet nyílhat Magyarország és Ukrajna kapcsolatában: gőzerővel készítik elő a találkozót
Pozitív jelzéseket kapott Kijev arról, hogy a közeljövőben létrejöhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter magyar...
Olyan fordulat jöhet az ukrán háborúban, amire 4 év alatt nem volt példa: ennél fájóbb sebet nem is kaphatott volna Oroszország
Kijev stratégiája elsősorban az orosz logisztika megbénítására összpontosít, ami a Krím-félsziget esetében különösen hatásosnak...
Színházi belháború: a Centrál Színház igazgatója Alföldi Róbert védelmére kelt
Puskás Tamás a megalapozatlan vádak veszélyeire figyelmeztet.
Megérkezett az amerikai csúcsfegyver európai riválisa: ez már igazán a jövő háborúira készül
Az Airbus bemutatta a széles körben használt H145-ös helikopter U145 jelölésű, pilóta nélküli változatát. Az új platform logisztikai,...
Apósom soha nem dobja ki a parafadugót: olajba mártja és nem hiszed el, utána mit csinál vele.
Kreatív újrahasznosítás vegyszerek és hulladék nélkül.
Gyermekek és fiatal nők érték a legtöbbet a „boszniai emberszafarikon”, kitálalt egy újságíró
Könyv tárta fel a szarajevói ostrom egyik legsötétebb feltételezett bűncselekményét.
Újabb részletek derültek ki a Magyar-Zelenszkij találkozóról
Ukrajnának pozitív jelzései vannak arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben sor kerülhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter...
NER-es lopott vagyon vagy verejtékes munka? Ez az adó nem mindenre megoldás
A Tisza-kormány 2028-ra tervezett, az egymilliárd forint feletti vagyonokat sújtó egy százalékos vagyonadója akár 250 milliárd forintos...
Kész káosz: Nyolc piros lap, verekedések és botrányos végjáték a brazil-amerikai meccsen - videó
Botrányba fulladt a Brazília-Egyesült Államok női barátságos labdarúgó-mérkőzés Fortalezában.
5 trendi darab, amit érdemes inkább másodkézből beszerezned
Különlegesebb és minőségibb termékeket lelhetsz, ha nem a boltok polcain keresed ezeket a darabokat.
8 meglepő érdekesség Marilyn Monroe szépségrutinjáról
Marilyn Monroe szépségrutinja jóval különlegesebb volt, mint azt a legtöbben gondolnák. A Chanel No. 5-tól a vazelines ragyogásig rengeteg...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


