Ezt olvasta már?


FIFA-gála: december 17-én lesz a díjkiosztó ünnepség

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) december 17-én hirdeti ki az év legjobbjait, ám a díjkiosztó ünnepség a koronavírus-járvány miatt csupán virtuális esemény lesz.

0
hirdetés

A FIFA pénteken a honlapján jelentette be, hogy a szavazás szerdán kezdődik és december 9-én ér véget. Hozzátették, a sportág főszereplőinek nemcsak a játékukkal és a teljesítményükkel, hanem a jelenlegi, válságos közegészségügyi helyzetben a nyilatkozataikkal és a megnyilvánulásaikkal is példaképekké kell válniuk.

Idén a világjárvány miatt hónapokra leállt a labdarúgás szinte az egész világon, sőt sok helyen be sem fejezték a 2019/20-as szezont, így sokáig az is bizonytalan volt, hogy a FIFA idén hirdet-e egyáltalán győzteseket.

A tavalyihoz hasonlóan 2020-ban is kilenc egyéni a kategóriában osztanak ki díjakat, plusz a férfiaknál és a nőknél is kihirdetik év csapatát.

A férfi és a női év játékosa választás esetében változatlanul négyféle szavazatot összesítenek: a válogatottak szövetségi kapitányai és csapatkapitányai mellett több mint kétszáz újságíró véleményét, valamint a szurkolók online-szavazatát is figyelembe veszik.

Tavaly az év játékosa Lionel Messi lett, míg az év góljáért járó Puskás-díjat Zsóri Dániel kapta meg.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Olasz miniszterelnök: az idei karácsony nem lehet olyan, mint eddig volt

A tartományok és városok közötti mozgás tiltása, a külföldi síelésből hazatérő olaszok karanténba helyezése, de az üzletek nyitva...

Nagy-Britannia 2030-ig 68 százalékkal akarja csökkenteni károsanyag-kibocsátását az 1990-es szinthez képest

Nagy-Britannia a következő tíz évben 68 százalékkal akarja csökkenteni az 1990-ben mért szinthez képest az üvegházhatást okozó...

Hetvenhatmillió forintból fejlesztették a hajléktalanszállót Gyulán

Korszerűsítették a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet fenntartásában lévő gyulai hajléktalanszállót, a fejlesztésre csaknem 76 millió...

Európai vétó: Puhulunk a lengyelekkel? Vagy csak Gowin úr kavar?

Óvatosan optimisták csak Brüsszelben, miután a lengyel miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy hazája kész feladni a költségvetési...

Utcán didergő kiscicát mentett meg egy rendőr Budapesten, már gazdája is lett

Budapest ? Az utcán didergő kiscicát mentett meg a Xviii. Kerületi Rendőrkapitányság egyik munkatársa, aki munkába menet talált rá a...

Nem túl nagy büszkeség, hogy éppen ebben vagyunk Európa-elsők

A szájüregi daganat lakosságarányos kárairól van szó. A Semmelweis Egyetem pedig most részletesen elárulja, hogy lehet ez.

Tényleg ő az Álarcos énekes Banánja? Szavazz, és tudd meg, mások kire gondolnak.

Az Álarcos énekes fináléjában végre kiderül, ki a Banán. Olvasd el az eddigi nyomokat, és szavazz, hogy szerinted kit rejt az álarc!

Bejutottunk egy járványkórházba

Romániáig kellett utaznunk hozzá. Videón mutatjuk meg, milyen egy Covid-kórház belülről! Két munkatársunk egy teljes műszakot...

Sárfalvi: nincs veszélyben a tokiói olimpia és a magyar utánpótlássport sem

A sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szerint a koronavírus-járvány ellenére sem a tokiói...

Idén legyél még egyedibb. - A legjobb karácsonyi ajándékok egy helyen

Úgy érzed, a karácsony csupa rohanás, és még az ajándékokon se volt időd gondolkozni? Ne rágódj tovább, idén is szállítjuk neked a...

Sport

Meghalt a magyar bajnok labdarúgó

Kiss Zoltán az 1963-as győri aranyérmes csapat tagja volt.

Elképesztő körülmények Dániában: bezárták egy hotelbe a magyar női kézilabda-válogatottat

Soha nem látott feltételek mellett kezdődik az Eb, még ebédelni is kesztyűben, maszkban kell menni. A magyarok pénteken kezdenek Horvátország ellen.

Tovább leng a német kasza - újabb gyártó fújt visszavonulót

Az Audi után a BMW is kiszáll a Formula E-ből, hogy az utcai autókra költsön.

Rebrov: ?Mit kell tanulni ebből a meccsből? Azt, hogy hogyan kell futballozni?

Nem sikerült a bravúr, a Ferencváros az idei BL-menetelésének gyakorlatilag a leggyengébb produkcióját nyújtotta, a Barcelona 28 perc alatt lerendezte a meccset. Nem ez volt a legfontosabb találkozó, de ebből a veresé

A normálisnál kétszer nagyobb volt Maradona szíve

Egy héttel a világbajnok halála után sem csillapodnak az indulatok Argentínában.

Kisorsolták a Nemzetek Ligája elődöntőinek párosításait

A két mérkőzést Milánóban és Torinóban rendezik, a döntőre pedig előbbi városban kerül majd sor.

Meghalt az olimpiai bajnok, aki meggyújtotta az olimpiai lángot

Rafer Jihnson az 1984-es Los Angelesben rendezett játékok nyitóünnepségén volt főszereplő.

Aggasztó hírek érkeznek a Barcelonáról

Késleltetik a januári bérek kifizetését.

Fradi-Barca: döbbenetes ábra a katalánoktól

A második góljuk száma a 33!

Bulvár

Elhunyt Kis Grófo 49 éves édesapja - Kozák László Grófo koronavírus miatt lélegeztetőgépre is került

Kis Grófo édesapja, Kozák László Grófo az autentikus cigány zene Királya volt.

25 millió forintot adakoztatok össze, nézzétek meg Szilvi házát!

Kromek Henriett, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke átadta a kulcsokat Szilvinek, a család beköltözött új otthonába.

Alig ötvenen lakják a bájos kis magyar falut: a Káli-medence mélyén bújik meg a piciny Salföld

A csend és nyugalom szigete csupán három kilométerre fekszik a Balaton partjától.

Nagyot fog csökkenni az egyik legnépszerűbb hús ára

Néhány hónappal ezelőtt még a folyamatos drágulás miatt aggódtunk, most viszont - leginkább az import hatására - tovább csökkent az élő sertés ára.

Bezuhantak az árak: özönlik az olcsó német sertés Magyarországra

Elsősorban az import hatására tovább esett az élő sertés ára, ami a magas kukorica- és szójaárakkal tetézve sok termelőnek már önköltség alatti értékesítést jelent ? írta meg a Világgazdaság.

Meghalt a magyar bajnok labdarúgó

Kiss Zoltán az 1963-as győri aranyérmes csapat tagja volt.

Könnyít a kormány: mától levehetik a maszkot a boltosok munkaidőben

De csak egy kicsit: "maszkszünetet" tarthatnak egy olyan helyiségben, ahol nem találkozhatnak vásárlókkal

Mit hoz december időjárása: fagyokat vagy jótékony hótakarót, netán fehér karácsonyt?

Az idén is küzdelmes volt az ősz a mezőgazdaságban dolgozóknak, szinte mindent a csapadékmennyiség határozott meg ? volt, ahol csak nagyon későn tudták megkezdeni a kukorica aratását, de az őszi talajmunkák elvé

Marsi Anikó ezért tűnt el a Tényekből - A TV2 elárulta, miért nem látni hetek óta

Kiderült, Marsi Anikót miért nem látják egy ideje a nézők a Tényekben.

blogmorzsák

Drónháború napjainkban

A felfegyverzett pilóta nélküli repülőgépek már nem számítanak újdonságnak.

Válogatás egy magyar aktfotós képeiből

Eifert János a tánc, a női szépség, az akt és a mozgás megörökítésének mestere.

Az első jakuzzi

Az első jakuzzit Candido Jacuzzi, fia számára alkotta meg, aki ízületi betegségben szenvedett.

Az ország legújabb villamosüzeme

Lezaljottak az első próbamenetek a tram-train vonal hódmezővásárhelyi szakaszán!

A világ egyik legnagyobb tere, mégse tud róla szinte senki

Mivel nem a centrumban van, nagyon kevés turista megy el ide, ha Barcelonában jár.

MLM vs. piramisjáték

Mi az MLM, miért ilyen drágák a termékek és hogyan ismerhető fel egy piramisjáték? Ideje tisztázni pár különbséget.

Ez Ian McKellen véleménye a Meseország mindenkié-ről

Örült volna, ha gyerekként egy olyan könyvet adnak neki, mint a Meseország mindenkié.

A karácsonyi hazalátogatás dilemmája

Decemberben általában azok is hazalátogatnak, akik az évben máskor nem. Vajon mi lesz idén a határátkelő magyarokkal?

A "BOTLÁS"

Gundel Takács Gábor: "Nem, uraim, ez nem „BOTLÁS”, ezt nem lehet ennyivel elintézni. A szó, amit keresnek, politikai és emberi szempontból is: BUKÁS!"

Szájertől Szájerig

Szimbólum volt, mikor politikai pályája indult és szimbólum most is, amikor politikai karrierje véget ér.

Orbán megkapta az üzenetet

Orbán Viktor szeret elmenni a falig. Nos, megérkezett. Itt a fal!

TGM és a magánügy

TGM szerint magánügy Szájer bulizása, ő nem is hajlandó beszélni róla. Egy képviselő bűntette nem lehet magánügy!

0