Ezért fontos a szabadban is gondoskodni a megfelelő folyadékpótlásról
A kellemes tavaszi idő nemcsak a kerti munkákhoz, hanem a nagyobb természetjáró túrákhoz is kedvet csinálhat. Bármit is teszünk fontos, hogy odafigyeljünk a megfelelő folyadékpótlásra.
„Az elmúlt években egyre rövidebb ideig tartott a tavasz, a hideg időjárást gyorsan nyári meleg követte. Éppen emiatt még nagyobb figyelmet kell fordítani az optimális folyadékpótlásra” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.
A megfelelő folyadékfogyasztás érdekében tulajdonképpen semmi másra nincs szükség, mint egy 1 literes szénsavasító palackban igényeinknek megfelelően szénsavasítani a csapvizet, majd azt a napi tevékenységünk mellett magunk mellett tartani, illetve szükség esetén utántölteni. „Túrázás, vagy a kerti munkák során célszerű bizonyos időközönként megállni és belekortyolni a frissítőbe, nem szabad megvárni, hogy szomjasak legyünk, mert a dehidratáció tévesen akár éhségérzetnek is tűnhet” – hangsúlyozta a SodaStream termékmenedzsere.
A víz létfontosságú szerepet tölt be szervezetünk hűtési- (izzadási) és melegítési rendszereinek fenntartásában. Az izzadtság feladata a test hűtése, egy meleg napon a szabadban sétálva akár 1 liter vizet is veszíthetünk, éppen ezért fontos a folyamatos folyadékpótlás. Magyarországon a csapvíz legellenőrzöttebb élelmiszer, hiszen rendszeresen a legtöbb szempont szerint vizsgálják a minőségét.
„Sokan a melegben a cukros üdítőket részesítik előnyben, amelyek még akkor is növelhetik az elhízás kockázatát, ha mesterséges édesítőt tartalmaznak” – jegyezte meg Széll-Szőke Krisztina, a szódagépeket forgalmazó márka termékmenedzsere. Hozzátette: a szénsavas víznek megvannak a kedvező tulajdonságai. Fogyasztása elősegíti az emésztést, emellett növeli a vesék kiválasztó tevékenységét és meggátolja a vesekőképződést, nem utolsó sorban pedig hozzájárul a szükséges ásványi anyagok beviteléhez.
„A szénsavas víz további nagy előnye, hogy hosszabb ideig eltartható meleg időben is, mert a mikroorganizmusok lassabban szaporodnak savas környezetben. Éppen ezért már évtizedekkel ezelőtt is szódavizet biztosítottak a munkásoknak nagy melegben védőitalként” – figyelmeztetett a szakember. Melegben különösen előnyös a fogyasztása, ugyanis kitágulnak ereink, jobb lesz a keringés, a szervezet pedig jobban tudja hűteni magát. Aki a szénsavas vizeket részesíti előnyben, otthon, költséghatékonyan, helytakarékosan, környezetkímélő módon állíthat elő szénsavas vizet csapvíz segítségével a SodaStream gépeivel.
hírek innen, onnan
Már lehet korcsolyázni a Balatonon, a déli parton akár 50-70 méter távolságig is elbírja az embereket a jég
Bár vastag a jég, a nyílt víz felé közeledni továbbra is életveszélyes. A szakember szerint csak nappal, jó látási viszonyok között...
Buddhának hitte, négy évig imádkozott hozzá – de a valóság egészen más volt
Egy Fülöp-szigeteki nő négy éven át imádott egy zöld „Buddha" szobrot, csak később derült ki számára, hogy valójában a Shrek...
Szokatlanul súlyos baleset történt Budapesten – egyre többet tudni a megdöbbentő incidensről
Ritka, amikor villamosgázolás történik Budapesten, de ez most sajnálatos módon megtörtént.
Mi történt Kozsoval? Hóevés közben vették videóra az énekest: "Az igazi szamurájok lángolnak."
Egészen furcsa videót osztott meg a közösségi oldalán Kozso. Az Ámokfutók frontembere egy hatalmas hótömböt tartva a kezében igyekszik...
Ezért hagyta ott Magyar Péter a Fideszt, Orbán Viktorék hibát követtek el?
Magyar Péter távozásáról beszélt Schmidt Mária.
Kókusz, rizs, zab? Ez a növényi ital a legegészségesebb alternatíva
Tele van velük a hűtőpult, mégis kevesen tudják, melyik növényi ital tesz valóban jót a szervezetnek. Van, ami csak divatos, és van, ami...
Ez a fűszernövény csökkenti a menopauza tünenteit, és megelőzi az Alzheimert.
Millió jótékony hatása van!
Nincs megállás? Újabb egyedekben azonosították a sertéspestist
Baranya vármegyében újabb afrikai sertéspestis (ASP) eseteket erősített meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Komoly agykutatást tárta fel, miért súlyosbodik hirtelen a memóriavesztés az életkor előrehaladtával
A memória romlását sokan az öregedés természetes velejárójának tartják. Egy friss, nagyszabású kutatás azonban azt mutatja: nem mindig...
Megúszhatja a nőverő politikus: nem emelnek vádat a Fideszből kilépett Győrffy Balázs ellen
Fél évre felfüggesztették a büntetőeljárást Győrffy Balázs volt fideszes képviselő ellen, hogy a nőverő jóvátételről...
Schiffer András AI-videóval próbált küzdeni az „atlantista agymosás” ellen
A videón hatalmas tömeg élteti Venezuelában az amerikaiak által elrabolt Nicolás Madurót, ám ha alaposabban megnézzük a jelenetet, több...
Egy apró trükkel valóban sikeres lesz az éved: csak ennyit kell hozzá tenned
Az elmúlt években rendkívül népszerűvé vált az újévi vision board, magyarul az álomtabló készítése.
Sport
Alig érkezett meg új klubjához, súlyos büntetéssel nézhet szembe Varga Barnabás
Eldurrant az AEK Athén elnökének agya?
Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott
Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.
Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában
Az elnök begurult az AEK-nál.
Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát
Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.
A magyar labdarúgó-válogatott Eb-hőse szerződést bont, és feljelenti csapatát – sajtóhír
A klub a fizetési felszólítás határidejére sem rendezte adósságát.
Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó
A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.
69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak
Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.
Újabb testvérpár esett ki a Liu fivérek után, de így is folytatódhat a magyar sikersorozat
Az olimpia előtt nem minden rivális fekszik rá az Eb-re.
Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr
A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.
A Fradi az 5,8 milliárdra emelt ajánlatot is visszautasította Tóth Alexért
A Premier League-gárda pedig ezen felül még bónuszokat is fizethetett volna.
Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke
Elképzelhető, hogy Álvaro Arbeloa nem sokáig lesz a Real Madrid vezetőedzője.
Bulvár
Ez Orbán Viktor mesterterve, ezzel végleg mattot adhat a Fidesz a Tiszának
Orbán Viktor végig ezt tervezhette.
Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra
A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.
Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ
Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.
Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
Az ikerpár és bátyjuk ellen Kate Whiteman után számos nő tett feljelentést, hogy bedrogozták, megerőszakolták őket.
Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja
Most már kölcsönösen vádolják egymást külföldi ingatlan birtoklásával.
Kincsvadászok: ezt találták egy pasaréti lakás garázsában, mindenki ledöbbent, amikor előkerült
A Kincsvadászokból már megtanultuk, hogy érdemes átnézni a pincéket, garázsokat.
Ekcéma, pikkelysömör és egyéb bőr-betegségek: A bőrgyógyász szerint erre érdemes figyelni télen
Még jobban megnehezíti a krónikus bőrbetegséggel élők mindennapjait a cudar idő. A bőrgyógyász most elmondja, mire érdemes figyelni.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz
Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós uta
Nem találod ki: ezért ülnek a légiutas-kísérők a kezükön repülés közben
Ha utaztál már repülővel, bizonyára megfigyelted, hogy felszálláskor és leszálláskor a légiutas-kísérők mindig a kezükön ülnek – ennek pedig komoly oka van.
Ezért április 12-én lesz a választás, ez el is döntötte, hogy Tisza vagy a Fidesz nyer-e, váratlan dolgot mondott a szakértő
Bár a naptár több lehetőséget is kínált, a választott időpont mögött felsejlik egy tudatos politikai stratégia.
Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
Nagy Ervin feleségébe az utcán kötöttek bele.
Cseh Laci hosszú, őszülő hajjal és szakállal: felismerhetetlen a friss fotón
Cseh Lacira alig lehet ráismerni Instagramra feltöltött, friss fotóján.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


