Ez a három nap a gyerekeké - Jön a Szamárfül Fesztivál!
Az önfeledt játék és a közös élmények varázsbirodalmává változik a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed a Szamárfül Családi Fesztiválon, augusztus 18-20. között.
A hatodik alkalommal megrendezett eseményen több mint 100 program várja a gyerekeket, köztük Palya Bea és a Kolompos együttes koncertje. A fesztiválon megnyílik az országban a legnagyobb játékparkot felvonultató informatikai, játéktörténeti kiállítás, a JáTECHtér.
A Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK) által szervezett Szamárfül Fesztivál az ország egyik legnagyobb gyermekfesztiváljává nőtte ki magát. Célja, hogy az iskolakezdés előtt felszabadultan búcsúztassák a nyarat a családok, miközben szórakoznak, játszanak, élményeket gyűjtenek. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a játékos ismeretterjesztésre és a kreativitás fejlesztésére.
Az idei fesztiválon fellép többek között Palya Bea, a Kolompos együttes, a Simply English, Bíró Eszter, valamint Bognár Szilvi és Zenekara. Esténként a Diafilmsarokban a hagyományokhoz hűen Bogárdi Aliz mond esti mesét.
Napközben a gyerekek készíthetnek pecsétet, famedálokat, öko-gőzhajót, egyedi táskát, sőt, még 3D-hologramot is! Lesz buborékbűvölés és a bátrak a sportvívást imitáló játékfegyverekkel vívhatnak egymással a PTE-PEAC Vívószakosztály közreműködésével. Izgalmasnak ígérkezik a Ládavasút, ahol a gyerekek egy faládában ülve suhanhatnak le a 16 méter hosszú lejtős pályán.
A fesztiválon számos színházi és bábszínházi darab látható, több előadást tart a Bóbita Bábszínház, de itt lesz például a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, a budapesti Gólem Színház és a debreceni Ort-Iki Bábszínház is. A Tintaló Társulás Circus Mechanicus című rendhagyó cirkuszában fabódé várja a nagyérdeműt, aki a kulisszák mögé is bekukkanthat. Az érdeklődők néhány karmozdulattal életre kelthetik a szereplőket és feltárul előttük a cirkusz világának előadáson túli, titkos élete. Ugyancsak kalandos a Karzat Színház Mester Tér programja. A mestertér nyolc házában egy‐egy mesterember lakik, akiknek mesterségét cégtábla jelzi. A játékosok feladata párosítani a házakon látható cégtáblákat a tér közepén álló cégérfa cégéreivel.
Idén a Retextil Alapítvány különleges, vetélkedővel egybekötött workshoppal készül. A résztvevők a fonalkészítés során egy játékos agytorna segítségével kóstolhatnak bele a Retextil-technológiába, és ismereteket szerezhetnek a slow design, az újrahasznosítás és a kreativitás értékeiről.
A Kispék Műhely keretében az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a kenyérkészítés rejtelmeibe. Az Ökováros-Ökorégió Alapítvánnyal játékosan tanulhatnak a környezetvédelemről, az ÉlményMűhely foglalkozásán pedig a művészet, a tudomány és a technológia összefüggéseit fedezhetik fel a gyerekek.
A Szamárfül Fesztiválon nyílik meg az országban a legnagyobb játékparkot felvonultató informatikai, játéktörténeti kiállítás, ahol több mint 200 játékot próbálhatnak ki a látogatók. A JáTECHtér több mint 30 év informatikai és elektroakusztikai eszközeiből álló, egyedülálló látványosság, amely a játékokhoz kapcsolódóan a konzolok, a hangeszközök és a vizuális fejlődés területére is bepillantást ad. A JáTECHtér a Zsolnay Negyed Látogatóközpontjában várja a látogatókat augusztus 18-20. között, majd az ezt követő öt hétvégén.
Jó hír, hogy idén egy új rokonnal bővült a fesztivál kabalaállataként ismert, eddig négytagú szamárcsalád. Ő a "Bohém Nagybácsi", aki örömmel várja a gyerekeket, hogy a hátára pattanva fotózkodjanak, akár egyszerre hárman is. A teljes szamárcsalád a Ginkgo téren várja a gyerekeket a fesztivál ideje alatt.
A Szamárfül Fesztivál után sem fognak unatkozni a gyerekek, ugyanis újabb fejlesztéseket valósít meg a ZsÖK a Zsolnay Negyed játszóterein, amit a fesztiválon élvezhetnek először a fiatalok.
- Szemmel látható, hogy az óriáscsúszda tavalyi felavatása óta jóval több család tölti a Negyedben a szabadidejét, ezért egyértelmű volt, hogy további bővítésekkel szeretnénk kedvezni nekik – mondta el Vincze Balázs, a ZsÖK ügyvezetője. A Bóbita Bábszínház közelében, az óriáscsúszda mellet kap helyet két új hinta, amelyekből az egyik biztonságos üléssel a kisebbeknek való, a másik pedig egy klasszikus gyermekhinta. A játszóterek árnyékolását is fejlesztik; napvitorlákat helyeznek ki a Bóbita Bábszínház előtti és az m21 Galéria feletti játszóterekre, valamint négy párakaput is felállítottak a Zsolnay Negyed területén.
Részletek: www.szamarfulfesztival.hu
hírek innen, onnan
Autóba rejtett bomba végzett egy orosz tábornokkal Moszkva mellett
Damir Davidov a hadsereg nehézfegyver- és lőszerszállításaiért volt felelős.
Takács Péter szerint Győrfi Pál leváltása a politikai bosszúhadjárat része
A volt egészségügyi államtitkár a közösségi oldalán bírálta Győrfi Pál leváltását. A 22 éve hivatalban lévő szóvivő helyét...
Egyetlen kanál ebből a konyhai alapanyagból a cserépbe, és valóságos csodát látsz majd a leandereiden
Csodát tesz a kerti virágaiddal és gyakorlatilag semmibe nem kerül: ez az értéktelennek tartott konyhai maradék a legtöbb háztartásban a...
Donald Trump nem blöffölt, megindult az amerikai megtorlás Irán ellen
A tűzszünet ismét veszélybe került.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hallottál már a thalasszofóbiáról? Az irracionális félelem nyáron fokozódik, és sokan némán szenvednek tőle
Szakértők egy láthatatlan fóbiára hívják fel a figyelmet, amely szorongást, de akár pánikrohamot is okozhat. A érintettek kerülnek...
Riasztás: ha ebben a 3 vármegyében élsz mindent zárj be, mert rendkívüli ami bekövetkezik
Most érkezett a legújabb előrejelzés, az egész országban kemény időre kell készülni.
Húzd ki őket most azonnal. Ezreket vett ki a zsebedből ez az 5 háztartási gép, amíg aludtál
A készenléti üzemmód és az üresjárati veszteség észrevétlenül pörgeti a villanyórát a sötétben. Megmutatjuk, melyik az az öt...
Mindenki a falakat figyeli, pedig máshol tér vissza az állatminta: ez lesz a lakberendezés legváratlanabb trendje
Évekig úgy tűnt, hogy az állatminta lassan kikopik az otthonokból, vagy legalábbis a merészebb dekorőrültek kedvencének marad meg. Most...
Százmilliárdokat kaszáltak a magyarok a tőzsdén
Az áprilisi parlamenti választás a magyarok vagyonában is látványos változást eredményezett. Egy hónap alatt több mint 8 százalékkal...
Hatalmas viharok érkeznek, az egész országra figyelmeztetést adtak ki: térképen a részletek
Bár a hőségnek még nincs vége, enyhén lehűl a levegő szerdán, mivel többfelé heves zivatarokra kell számítani. A meteorológiai...
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere,...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek
Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k
Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben
Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


