Eurovíziós Dalfesztivál - Kialakult a magyar döntő mezőnye
Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király testvéreket, a nézők szavazatai Fábián Julit és Zoohackert juttatták tovább.
Az első helyen a Gyurcsik Tibor által előadott Back In Place című dal (szerzők: Szabó Zé és Johnny K. Palmer) végzett, mögötte a Veres Mónikától hallott This Love (Molnár Imre, Chris Landon, Taryn Murphy), valamint a Király testvérek, Linda, Ben és Viktor által énekelt Untried című szám (Pras Michael, Roy Hamilton és Király Linda szerzeménye) lett döntős.
Az m1 és a Duna World csatornán az A Dal című műsor keretében élőben közvetített második elődöntőben a tíz dal elhangzása után a nézők sms-ben szavazhattak a negyedik továbbjutóra, aki Fábián Juli és Zoohacker lett a Like A Child című dallal (szerző: Palásti Kovács Zoltán és Fábián Juli). A zsűriben Wolf Kati, az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi magyar indulója, Csiszár Jenő rádiós műsorvezető, Rakonczai Viktor zeneszerző és Rákay Philip, az m1/m2 intendánsa kapott helyet.
A jövő szombati nyolcas döntőbe már korábban bejutott a Compact Disco a Sound of Our Heart című dallal, Heincz Gábor "Biga" a Learning To Let Góval, Molnár Ferenc Caramel a Visionnel, illetve a tévénézők voksaival Tóth Gabi a Nem kell végszó című számmal. A február 11-i fináléban fog eldőlni, melyik szám képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Bakuban május 22. és 26. között.
Idén 43 ország vesz részt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyen. A dalfesztivált ezúttal azért rendezik Bakuban, mert tavaly Düsseldorfban egy azeri duó, Ell és Niki nyert Running Scared című dalával. Az már eldőlt, hogy a Magyarországot képviselő dal a május 22-i első elődöntőben fog elhangzani. Az idei versenyen olyan dalok indulhatnak, amelyeket 2011. szeptember 1. előtt nem publikáltak, és koncerten sem hangzottak el. Nem szerepelhet a versenyben feldolgozás, és a dalok legfeljebb három perc hosszúak lehetnek.
Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.
MTI/Fotó: Zih Zsolt

- Keresik a legszebb verslábat
- Picasso kiállítás Velencében: a zseni és a mecénás találkozása
- A költészet napja - Közös versmondásra hív a kaposvári színház
- Csiky Gergely Színház 2012. május-június havi műsora
- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- A Búvópatak áprilisi számának tartalmából
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

