Ezt olvasta már?


Ennyi nyugdíjat kap a Piramis és a Hobo Blues Band legendás gitárosa

Jelenleg Magyarországon a nyugdíjminimum összege 28 500 forint, ennél pedig csak alig valamivel kap többet Závodi János, a Hobo Blues Band és a Piramis együttesnek az egykori tagja.

A legendás zenész korábban külföldön ugyan jól keresett, ám azt a pénzt egyből el is költötte. Závodi Jánosnak pedig most olyan alacsony a nyugdíja, hogy elmondása szerint élete végéig gitározni fog.

Harminckétezer forint a nyugdíjam - nem tehetem le a gitárt, amíg élek

- mondta el a legendás zenész a hot! magazinnak.

 

Nem csak Závodi János kap keveset

Hazánkban jelenleg az öregségi nyugdíj átlagos összege 110 468 forintira tehető. A statisztikákból azonban jól látszik, hogy a közel 2 millió nyugdíjasnak több mint a fele még mindig 100 ezer forint alatti összegből él.

 

Ráadásul 74 ezernél is többen vannak, akiknek havonta 50 ezer forintnál is kevesebből kell megélnie egy hónapban - tudta meg korábban a Pénzcentrum az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF).

 

Bár az öregségi nyugdíjak átlagos összege évek óta folyamatosan növekszik, (a törvényben előírtak szerint mindig legalább az infláció mértékével kell emelni az ellátásokat) a nyugdíjminimum összege azonban 2008. január óta 28 500 forint.

 

Kinek jár a legkisebb nyugdíj?

Az öregségi nyugdíj legkisebb összegére azok jogosultak, akik legalább 20 év szolgálati időt szereztek, de az általános szabályok szerint a kiszámított nyugdíjuk nem éri el az összeghatárt.

 

Ezért akár az is előfordulhat, hogy egy-egy nyugdíjas még a 28 500 forintnál is kevesebbet kap. Például, aki 20 évnél kevesebb, de legalább 15 és szolgálati idővel rendelkezik, akkor nála a megállapított résznyugdíj estében nem kell alkalmazni a nyugdíj-minimum szabályt.

Vagyis, ha valaki 15 év szolgálati idővel 27 ezer forintos nyugdíjra jogosult, akkor ő ennyit fog kapni, nem emelkedik a nyugdíja a nyugdíjminimum összegére.

 

Továbbá az is feltétel, hogy a korábbi jövedelmek alapján meghatározott átlagkereset elérje a nyugdíjminimum összegét. Amennyiben ezt nem éri el, akkor az érintettek az átlagkereset összegével megegyező nyugdíjat kapnak.

 

Ez a minimális összeg pedig akár magasabb is lehet. Ugyanis, ha valakinek péládul 2014-ben állapították a 28 500 forintos öregségi nyugdíjat, akkor ő az időközben végrehajtott nyugdíjemeléseknek köszönhetően ma már valamivel többet kap.







0
0
0

hírek innen, onnan

Schiffer Andrást jelöli alkotmánybírónak a Mi Hazánk – Magyar Péter máris reagált  

Schiffer András ügyvéd, politikus jelölését alkotmánybírónak vasárnap késő délután jelentette be az X-en Toroczkai László.

Nyakunkon az újabb hőkupola Így készül a Balaton, a strandok és a klímapiac

Még szinte ki sem hevertük az előző hőhullámot, már a nyakunkon a nyár második hőkupolája, amely a meteorológiai előrejelzések...

A Mi Hazánk most jelentette be, hogy Schiffer Andrást jelöli alkotmánybírónak – Magyar Péter már reagált is

A Mi Hazánk Mozgalom Schiffer Andrást jelöli alkotmánybírónak. A jelölést a párt nem sokkal azután jelentette be, hogy a Tisza Párt dr....

Amíg ez nem indul be, csak álom marad, hogy nagyot gurítson a magyar gazdaság

A 16 éves Orbán-korszak után mindenhol, így a hazai innovációk, a K+F, a szabadalmak világában is trendforduló következhet. Az...

NB II: Nagy fordítással tért vissza a Gyirmót, vereséggel kezdett a Kövesd - eredmények

Az NB III-ból visszajutott Gyirmót 1-0-s hátrányból verte az NB II egyik tavalyi felsőházi csapatát, a Csákvárt vasárnap, míg a...

Ukrajna a nyugati területeit is el fogja veszíteni és helyreáll a rend

Szentpéterváron ünnepelték az orosz hadiflotta napját, ahol Putyin Nyugat-Ukrajna felosztásáról delirált, de a víziójában egy autonóm...

Európai Maldív? Na persze. A turisták szerint inkább a kontinens szeméttelepe

A turisztikai marketing imádja az „Európa Maldív-szigetei” címkét rányomni mindenre, ahol a víz kicsit is kékebb a Dunánál....

A spanyol kormányfő szerint "még nehéz órák" várhatók

"Még nehéz órák" és kemény munka várható, de az éjszaka pozitívan telt az ország középső részén tomboló erdőtüzek...

Schiffer Andrást jelöli alkotmánybírónak a Mi Hazánk Mozgalom

A szélsőjobboldali párt lépése sokaknak meglepő lehet, de az egykori LMP-alapító radikális baloldali gondolatai ellenére kifejezetten jó...

Rubint Rella az álomotthona ebédlőjéből jelentkezett be: „Ezt a vasárnapot sosem fogom elfelejteni” – fotók

Rubint Rella a válása után vásárolt vidéki házában látványos és ízléses otthont teremt, amellyel egy teljesen új fejezetet nyitott az...

Mi számít munkaidőnek home office-ban?

Az otthoni munkavégzés egyik legegyszerűbbnek tűnő kérdése egyre több jogvitát okoz – főként a tengerentúlon. Mikor kezdődik...

Teljes felfordulást okozott az akadozó vízellátás a London–Gatwick reptéren

Sem mosdóba menni, sem kezet mosni nem tudtak az utasok.

0

Sport

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt

A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről

Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.

Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott

A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.

Eldőlt Tóth Balázs sorsa a Blackburn Roversnél

Az angol másodosztályú klub az elmúlt napokban újabb szerződéstervezetet tett a válogatott kapus elé...

Bulvár

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura

2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik

Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.

Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó

Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek

Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.

40 rövid vicc, amin hangosan felnevetsz – a legjobbak egy csokorban

Vannak azok a bizonyos rövid viccek, amik ellen nincs védekezés: hiába tudod előre, hogy szenvedni fogsz, mégis hangosan felröhögsz rajtuk.

Kiderült a keserű igazság a köztársasági elnökről: már rég nem az történik a háttérben, amit a választók hisznek

Bár a köztársasági elnök alkotmányos feladata a nemzet egységének megtestesítése, megválasztása mára a mindenkori parlamenti többség egyszerű személyzeti döntésévé silányult

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás (tinnitus) búgó, csengő, csiripelő, esetleg zakatoló hang hallása külső hang hiányában. Lehet egy- vagy kétoldali, de sokszor a fejében érzi a beteg - mintha belülről szólna.

A feleségem elmondta, miért nem kíván, azóta egy szót se beszéltem vele, és lehet válni fogunk

István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.

„A második percben már arra gondoltam, remélem, nem vesznek fel” – Horrorsztorik az állásinterjúkról

Az állásinterjú sokaknak stresszes helyzet, de vannak, akik számára egy-egy beszélgetés inkább emlékezetes, mintsem motiváló élmény.

0