Elűzték a telet Kaposváron
Medve heréléssel, dedabáb égetéssel, tánccal és mulatsággal űzték a telet a megyeszékhelyen a hétvégén.
A Kaposvári Dorottya és Farsangi Napokra idén is több ezren voltak kiváncsiak, a legtöbben közülük maskarába öltözve vonultak végig a belvároson. De volt akadályfutás és rönkhúzó verseny is a Kossuth téren, a zenekedvelőket pedig a Holló Együttes, Csokonai versek feldolgozásával várta a Szivárvány Kultúrpalotában. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg, hiszen az Együd Árpád Kulturális Központban a népi kézműves foglalkozásokkal ismerkedhettek meg közelebbről.
Kakas József, kosárfonó:
Terményes kosár lesz, amint látható amerikai piros fűzet használtunk alul, ez a sárga pedig a holland fűz, vagy arany fűznek is mondjuk.
A kosárkészítés fortélyaival is megismerkedhettek az érdeklődők az Együd Árpád Kulturális Központban. A farsangi programra számtalan család látogatott el, hogy aztán a kézműves foglalkozásokkal felelevenítsék a hagyományokat.
Husi Gyula, hangszerkészítő:
Nagyon szeretik, mert lehet vele autóversenyt is játszani vele. Úgyhogy ez Forma-1 is most már.
Husi Gyula hangszerkészítő segítségével nádsípot vagy akár ilyen bürök dudát is készíthettek a gyerekek. Aki viszont inkább a belváros impozáns épületeivel ismerkedett volna, annak Bocska Ágnes a kaposvári Tourinform Iroda vezetője tartott városnéző sétát. Amely során az is kiderült: Csokonai Vitéz Mihály, a Dorottya című vígeposz szerzője miért is látogatot el másodszorra is Kaposvárra.
Bocska Ágnes, vezető, Tourinform Iroda:
Amikor egy olyan erős fogfájás gyötörte, hogy nem talált sehol enyhülést Csurgó környékén. Így kénytelen volt bejönni a megyeszékhelyre és Pirker József patikájában enyhülést talált.
Volt olyan érdeklődő, aki Tapolcáról érkezett a Kaposvári Dorottya Farsangi Napokra.
Szalay Vilma:
Még nem jártunk itt és nagyon kíváncsiak voltunk, hogy hogyan mennek itt a dolgok és igazán nagyon pozitív, amit eddig láttunk a barátnőmmel együtt.
Akadt azonban bőven nézni való a sétáló utcán is, ahol kézművesek árulták a portékáikat. A mangalica tepertőtől, a kolbászon át egészen a farsangi álarcig minden kapható volt a kirakodó vásárban. De lehetőség nyílt az ebéd lemozgására is.
A belvárosi akadályfutáson a résztvevők olyan helyeken haladtak át, ahol addig talán még sohasem jártak. Így lépcsőházakat, belső udvarokat vagy akár a Vigasságok terét is megszemlélhették a versenyzők. Volt, aki Békéscsabáról érkezett a megmérettetésre.
Szél Andrea:
Amatőr szinten otthon ugye, amikor időm van munka után, hétvégén és akkor, amilyen verseny van az országban oda igyekszünk elmenni.
Az erejüket is megmutathatták a legbátrabbak a hagyományos rönkhúzó versenyen, ahol egy-egy 70 kilogrammos fatörzset kellett 30 méteren át elhúzni.
A zenekedvelőket a Szivárvány Kultúrpalotában a szekszárdi Holló Együttes szórakoztatta. A formáció többek között megzenésített Csokonai verseket adott elő, így megemlékezve a farsangra.
Természetesen a farsangi felvonulás sem maradhatott el Kaposváron. Marcaliból, Zákányból, Orciból és Balatonszárszóról is érkeztek hagyományőrző együttesek, hogy bemutatkozzanak. Kereplővel, dobbal, énekelve és táncolva vonultak végig a Fő utcán, hogy aztán az érdeklődőkkel együtt megtekintsék Dorottya Kisasszonyt és a Karnevál hercegét a Kossuth téren.
Nem csupán a szereplők, hanem az érdeklődők is maskarába bújtak, így követve a farsangi népszokásokat. A jelmeze viselését a legjobban természetesen a gyerekek élvezték.
Borsos Anna:
Anyukám ezt ajánlotta, és én megfogadtam, mert azért cukik az egerek.
A telet is eltemették a Kaposvári Dorottya és Farsangi Napok résztvevői, így kiherélték a medvét - persze csak jelképesen - és elégették a telet jelképező dedabábokat. Az egésznapos rendezvény közös tánccal és énekléssel zárult a Kossuth téren.
(Somogy TV, Híradó)
hírek innen, onnan
Súlyos incidens miatt riasztották a NATO vadászgépeit – Ukrajna magyarázkodni kényszerült
A Kyiv Independent beszámolója szerint riasztották a NATO vadászgépeit Litvániában.
Ősszel minden reggel fáj a bal csuklód? Ez is állhat a háttérben
Reggelente sajog a bal csuklód, pedig nem terhelted meg? A hideg idő és az alvási pozíció is szerepet játszhat, de más okokat sem szabad...
Újra kap amerikai hírszerzési adatokat Ukrajna, közben folytatódnak az energialétesítmények elleni támadások
Zelenszkij szerint helyreállt az orosz rakétatámadások kivédéséhez fontos amerikai információmegosztás, vasárnap pedig Trump...
Gyorsan vagy megfontoltan: teher a lassú ügyfél?
Bár a vállalatok a gyors tranzakciók bűvöletében élnek, a fogyasztók jelentős része a komplex pénzügyi döntéseknél továbbra is...
Törőcsik Franciska nem titkolja tovább: Korábban a saját egészségemet is a háttérbe szorítottam a szerepeimért
Törőcsik Franciska az elmúlt években a magyar film- és színházi élet egyik meghatározó színésznőjévé vált. A Hogyan tudnék élni...
Egymás után két Ryanair-gépbe csapódott madár Budapesten, lezárták a kifutópályát
Az érkező járatok több mint 15 percig köröztek a levegőben.
Ledöbbentek a Barcelona szurkolói, a katalánok két sztárjáért tesz ajánlatot a Chelsea
Izgalmasan alakulhat a következő átigazolási időszak.
Milyen bevétel számít be a nyugdíj megállapításánál?
Nem az elnevezés számít, hanem az, hogy az adott összeg a kifizetés időpontjában hatályos szabályok szerint nyugdíjjárulék-alapot...
Kimentették a sérült túrázót a Mátyás-hegyi barlangól
Egy 30 éves nő szenvedett vállsérülést.
Csákányi Eszter megszólalt: Így hatott rá a filmes lehetőségek elvesztése
Csákányi Eszter a választások előtt több kormánykritikus megmozduláson és tüntetésen is részt vett, sőt, nem egyszer maga is...
Megtalálták a Golgotára vezető út egy részét
A római kori kivégzések nyilvános események voltak, megfelelő megközelítési útvonalakra volt szükség a nézőközönség számára.
Hetvenéves nő halt meg sztrádabalesetben vasárnap késő délután
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint vasárnap délután elhagyta az úttestet és fának rohant egy személykocsi az M3-as autópálya...
Sport
Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának
A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.
Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen
A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.
Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben
A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.
Újabb Fradi-legendák sorakoztak fel Kubatov Gábor mellett - itt a teljes névsor, nem hiszed el kik szerepelnek a listán
Szerintük a Fradi jövője a tét.
Aggodalom Újpesten: mentősök siettek a pályára, hordágyon vitték le a magyar játékost
A hazaiakon az emberelőny sem segített az éllovas ellen.
Nem is tudta Lamine Yamal, mekkora veszélyben volt, de rutinos edzője megmentette
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól
Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.
Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár
A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.
Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek
Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.
Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni
A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.
A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival
Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...
Erling Haaland duplázott és ismét megdöntött egy rekordot a Premier League-ben
A Man. City norvég csatára újabb gólcsúcsot döntött meg.
Bulvár
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.
Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h
A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak
Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.
Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát
Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.
Drasztikus fordulatot vesz az időjárás vasárnap: az eső miatt már nem kell aggódnunk, de ez sok gondot fog okozni
Kellemetlen meglepetést tartogat az időjárás.
Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja
Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon
Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér
Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...
Napra pontosan kiszámolták, mikor omlik össze az emberiség: 2026. november 13-án jöhet a világvége egy 66 éves tanulmány szerint, de a valóság felülírta a modellt
Már csak néhány hetünk lehet hátra egy 66 éves tanulmány jóslata szerint.
Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel
A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.
A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap
Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...
Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: akár életfogytiglan is járhat
Magyar Péter szerint Orbán Viktor nevetgélve beszélt a fegyveres lázadásról és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról. A Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: akár életfogytiglan is járhat bejegyzés el
Öt nap alatt bukott meg a kormányszóvivő – A televízió emelte fel, és a televízió okozta a vesztét
Mindössze öt napig maradt hivatalában Donald Trump új sajtótitkára, Katie Zacharia szóvivő, akinek távozása komoly kérdéseket vetett fel a Fehér Ház személyzeti döntéseivel kapcsolatban. A The Guardian elemzése s

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


