Előre nem látott génmutációkat idézhetett elő a génszerkesztés a kínai babáknál
Előre nem látott génmutációkat okozhatott a génszerkesztés annál a tavaly született két kínai babánál, akinek a génjeit még embrió állapotukban módosították, hogy ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben - közölték kutatók.
A tanulmány egyes részeit az MIT Technology Review tudományos folyóirat tette közzé azzal a céllal, hogy bemutassa, Ho Csian-kuj biofizikus nem tartotta be az etikai és tudományos normákat, amikor létrehozta az ikreket, Lulát és Nanát, akiknek születése 2018 végén megrázta a tudományos világot - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A kínai kutató azt állította akkor, hogy ezzel az orvosi áttöréssel uralni lehet a HIV-járványt, az azonban nem volt nyilvánvaló, hogy sikeres volt-e a beavatkozás eredeti szándéka, hogy a babák ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben.
Az emberek egy kicsiny része ezzel az immunitással születik, mivel a CCR5 génjükben van egy mutáció. A kínai kutató azt állította, hogy ez volt az a gén, amelyet megcélzott a CRISPR/CAS9 elnevezésű genetikai olló használatával.
"Az aktuális adatok nyilvánvaló félremagyarázása az az állítás, hogy reprodukálták az uralkodó CCR5 variánst, és ezt csak egyetlen kifejezéssel lehet leírni: szándékos hazugság" - közöltet Fyodor Urnov, a berkeleyi székhelyű Kaliforniai Egyetem génszerkesztési tudósa a tudományos folyóirattal.
"A tanulmány megmutatja, hogy a kutatócsoportnak nem sikerült reprodukálnia a CCR5 mutációt" - hangoztatta.
A kutatócsoport ugyan a megfelelő gént célozta meg, de nem tudta replikálni a CCR5 variánst, helyette újakat szerkesztettek, amelyeknek hatásai nem világosak.
A kutatók szerint a CRISPR még nem tökéletes eszköz, mivel nem kívánatos vagy a célnak nem megfelelő géneket hozhat létre, ezért igen ellentmondásos a használata embernél.
Az etikai aggodalmak közé sorolták a szakemberek, hogy a gyermekek szülei rossz okok alapján vettek részt a tudományos kutatásban. A férfi HIV-pozitív volt, ami Kínában jelentős társadalmi megbélyegzéssel jár, és emiatt szinte soha nem lehet mesterséges megtermékenyítés részese, holott van egy jól ismert technika, a "spermamosás", amellyel megelőzhető, hogy a fertőzés átkerüljön a még meg nem született gyermekre.
Ez motiválta őket abban, hogy részt vegyenek a kísérletben, annak ellenére, hogy gyermekeiket nagy kockázatnak tették ki - mondta Jeanne O'Brien reprodukciós endokrinológus tudományos folyóiratnak.
Ho megpróbálta tanulmányát megjelentetni neves tudományos folyóiratokban, mint a NATure vagy a JAMA, de egyik sem adta ki.
hírek innen, onnan
Felgyújtott busz, petárdafüst és szélsőjobbos zavargások Belfastban
Hiába könyörgött a rendőrség, a bevándorlóellenes csoportok háborús tereppé változtatták a várost, miután egy szudáni brutálisan...
Ijesztő dolgot találtak a kutatók: veszélyes lehet a túl gyakori szunyókálás?
Sokan csak egy kis ártatlan pihenésnek tartják, pedig a gyakori vagy hosszú szunyókálás komoly figyelmeztető jel is lehet. Egy friss...
Benyújtotta a kormány az uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló...
Nyögvenyelősen indult a magyar-kazah futballmeccs, de Schäfer bombagóljával fordítottunk és nyertünk
A Debrecenben játszott felkészülési mérkőzésen végül 3-1-re győzte le Magyarország Kazahsztánt.
A technológiai cégek lehúzták a tőzsdéket, vegyes zárás volt New Yorkban
Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...
Börtön a vagyon eltitkolásáért, megerősített Integritás Hatóság, vagyonnyilatkozat a Fidesz elnökének is – benyújtotta törvénycsomagját a kormány az uniós források felszabadítás...
Gyökeresen átalakítja a vagyonnyilatkozati rendszert, megszünteti a közérdekű vagyonkezelői alapítványokat, jelentős jogköröket ad az...
„Mögöttünk volt az ösvényen.” – Sokkoló dolog történt a szurdokban Vogyerák Anikóval és kisfiával, azonnal menekülniük kellett
Valóságos túlélőtúrává változott az ATV műsorvezetőjének családi programja. Vogyerák Anikó a kisfiával indult el a természetbe,...
Búcsúzik Győrfi Pál – Kevesen számítottak rá, hogy eljön ez a pillanat a mentősöknél
Győrfi Pál neve már gyakorlatilag egybeforrt az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ), de eljött a búcsú ideje.
Kézzelfogható közelségbe került a háború, pánikvásárlásba kezdtek a lakosok egy oroszországi régióban
Az ukrán dróncsapások miatt komoly üzemanyaghiány alakult ki Oroszország déli régióiban. A Krasznodari határterületen pánikszerű...
„Történelmi jelentőségű” törvénycsomagot jelentett be Magyar Péter: ez áll a 110 oldalas tervezetben, amellyel hazahoznák az uniós ezermilliárdokat
Történelmi jelentőségűnek nevezett törvénycsomagot nyújtott be a kormány az országgyűlésnek, amellyel végleg lezárnák az Európai...
Apró vendégek a Madách Színházban: az igazgató személyesen fogadta az ovisokat
A Madách Színházban nemcsak a reflektorok fénye ragyog, hanem az emberi jóságé is. A közösségi médiában Lusta lányként ismert...
Magyar Péter: "történelmi jelentőségű törvénycsomag"
Büntetendővé válik a vagyonnyilatkozat szándékos meghamisítása, az Integritás Hatóság állami vezetők elmozdítását kezdeményezheti,...
Sport
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


