Elhunyt Tóth II. József, az Aranycsapat csatára
Nyolcvannyolc esztendős korában elhunyt Tóth II. József világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, aki a magyar futball aranykorában 12-szer lépett pályára a válogatottban.
Az egykori csatár haláláról a család tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetséget, amely saját halottjának tekinti a játékost.
Tóth II. József egész pályafutása alatt a Csepel labdarúgója volt, 1940 és 1961 között 296 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 78 gólt szerzett. Az 1958/59-es idényben bajnokcsapat tagja volt. 1961-ben fejezte be pályafutását.
A magyar válogatottban 12 alkalommal szerepelt 1953 és 1957 között, és 5 gólt szerzett. Az 1954. május 23-án megrendezett, angolok elleni, népstadionbeli 7-1-es mérkőzésen is pályára lépett, sőt gólt is lőtt. Tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes Aranycsapatnak: az NSZK elleni 8-3-as és a brazilokkal szembeni 4-2-es győzelemből aktív részt vállalt, előbbi találkozón gólt is szerzett. A vb-ezüstérmes csapatnak ő volt az utolsó élő tagja.
Tóth II. József a Csepel örökös bajnoka, Budapest díszpolgára, szülőfalujában, Merseváton 2015 óta sportpálya viseli a nevét.
A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának beszámolja szerint a szövetség osztozik családja gyászában, és tisztelettel adózik a nagyszerű sportember emléke előtt, ezért a hétvégi bajnoki fordulók, így OTP Bank Liga hétvégi mérkőzései egyperces gyászszünettel kezdődnek.
Az MLSZ mellett a Fővárosi Önkormányzat is saját halottjának tekinti Tóth II. Józsefet.
Tarlós István főpolgármester az MTI-hez eljuttatott közleményben úgy fogalmazott, fájdalommal értesült Tóth József halálhíréről, majd emlékeztetett rá, hogy "a Csepel játékosát, az Aranycsapat tagját, a kiváló edzőt kiemelkedő sportpályafutásáért, kivételes klubhűsége és példamutató emberi magatartása elismeréséül 2014-ben Budapest díszpolgárává avatták".
hírek innen, onnan
„Én már csak egy kávét kérek” – Megszólalt a Házasság első látásra sztárja azután, hogy exfelesége feljelentette őt
Nem hagyta szó nélkül volt felesége feljelentésének hírét Horváth Zsolt. A Házasság első látásra szereplője közösségi oldalán...
Orvosmeteorológia: kemény dolog érlelődik a szibériai anticiklonban
Brutális következményeket hoz az anticiklon.
Orbán Viktor kivételt tett, Facebook-kommentekre reagált
A hóhelyzet, Magyar Péter és miskolci háborúellenes gyűlés is szóba került.
760 ezer dollár óvadék fejében szabadlábon védekezhet a korrupcióval vádolt Julia Timosenko
A volt ukrán miniszterelnök fellebbez, a kijevi hatóságok szerint azonban szavazatokat akart venni, azaz parlamenti képviselőket akart...
Szabotázsakciókkal vádoltak meg négy ukrán és egy orosz állampolgárt Lengyelországban
A vád szerint az elkövetők az orosz hírszerzés megbízásából dolgoztak és öngyulladó szerkezeteket küldtek futárszolgálattal...
Elhunyt Koltai János – Megszólalt a Szomszédok legendás színészének közeli barátja is
Sajnos kilencven esztendősen elhunyt Koltai János Jászai Mari-díjas magyar színész, díszlettervező, filmrendező, képzőművész.
Politikai öngól lehet Trump akciója? Nem várt helyről kapott kritikát az amerikai elnök
Janet Yellen, a Fed korábbi elnöke és volt pénzügyminiszter élesen bírálta Donald Trump Jerome Powell jegybankelnök elleni fellépését.
Jönnek a reklámok a ChatGPT-be, a beszélgetéseink is hatással lesznek rájuk
Ha valaki nem akar reklámokat, annak minimum a havonta 8990 forintos Plusra kell majd előfizetnie.
Miért lett a szőnyeg a 2026-os otthonok titkos főszereplője?7 trend, ami újrarajzolja az enteriőröket
A szőnyeg szinte mindig ott van a lábunk alatt, mégis ritkán gondolunk rá valódi döntésként. Sokáig kiegészítőként kezeltük: egy jó...
Kritikus szintre romlott több városban is a levegő minősége
Több városban is veszélyes szintet ért el a légszennyezettség Magyarországon a szélcsendes, ködös téli időjárás miatt, és a helyzet...
Beneš-dekrétumok: Vizsgálódik az Európai Bizottság Szili Katalin nyílt levele után
A miniszterelnöki főtanácsadó minden jel szerint önállóan döntött úgy, hogy mégiscsak lépni kell. Szijjártó Péter ma inkább az...
Ez az ember már tudja a 2026-os választások eredményét, és el is fogja árulni
Vannak beavatottak.
Sport
Alig érkezett meg új klubjához, súlyos büntetéssel nézhet szembe Varga Barnabás
Eldurrant az AEK Athén elnökének agya?
Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában
Az elnök begurult az AEK-nál.
Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát
Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.
A magyar labdarúgó-válogatott Eb-hőse szerződést bont, és feljelenti csapatát – sajtóhír
A klub a fizetési felszólítás határidejére sem rendezte adósságát.
Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó
A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.
69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak
Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.
Újabb testvérpár esett ki a Liu fivérek után, de így is folytatódhat a magyar sikersorozat
Az olimpia előtt nem minden rivális fekszik rá az Eb-re.
Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr
A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.
A Fradi az 5,8 milliárdra emelt ajánlatot is visszautasította Tóth Alexért
A Premier League-gárda pedig ezen felül még bónuszokat is fizethetett volna.
Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke
Elképzelhető, hogy Álvaro Arbeloa nem sokáig lesz a Real Madrid vezetőedzője.
Nagyon letolták Szoboszlait Liverpoolban: "A mozdulata elfogadhatatlan volt, elbízta magát"
A liverpooli csapattárs szerint Szoboszlai Dominik hibája elfogadhatatlan volt a Barnsley elleni FA-kupa-meccsen, de hangsúlyozta: a magyar válogatottkapitány pontosan tudja ezt, és továbbra is a csapat egyik legjobbja ebbe
Bulvár
Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra
A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.
Ez Orbán Viktor mesterterve, ezzel végleg mattot adhat a Fidesz a Tiszának
Orbán Viktor végig ezt tervezhette.
Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ
Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.
Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
Az ikerpár és bátyjuk ellen Kate Whiteman után számos nő tett feljelentést, hogy bedrogozták, megerőszakolták őket.
Kincsvadászok: ezt találták egy pasaréti lakás garázsában, mindenki ledöbbent, amikor előkerült
A Kincsvadászokból már megtanultuk, hogy érdemes átnézni a pincéket, garázsokat.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz
Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós uta
Ekcéma, pikkelysömör és egyéb bőr-betegségek: A bőrgyógyász szerint erre érdemes figyelni télen
Még jobban megnehezíti a krónikus bőrbetegséggel élők mindennapjait a cudar idő. A bőrgyógyász most elmondja, mire érdemes figyelni.
Nem találod ki: ezért ülnek a légiutas-kísérők a kezükön repülés közben
Ha utaztál már repülővel, bizonyára megfigyelted, hogy felszálláskor és leszálláskor a légiutas-kísérők mindig a kezükön ülnek – ennek pedig komoly oka van.
Ezért április 12-én lesz a választás, ez el is döntötte, hogy Tisza vagy a Fidesz nyer-e, váratlan dolgot mondott a szakértő
Bár a naptár több lehetőséget is kínált, a választott időpont mögött felsejlik egy tudatos politikai stratégia.
Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
Nagy Ervin feleségébe az utcán kötöttek bele.
Ez az olcsó étel megelőzheti a vastagbélrák kialakulását: egyél belőle egy tányérral hetente, és a tested hálás lesz érte
A vastagbélrák sokáig tünetmentesen fejlődik, mégis ez az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Egyre több kutatás mutat rá azonban arra, hogy bizonyos, rendszeresen fogyasztott ételek érdemben befolyásolhatják
Cseh Laci hosszú, őszülő hajjal és szakállal: felismerhetetlen a friss fotón
Cseh Lacira alig lehet ráismerni Instagramra feltöltött, friss fotóján.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


