Ezt olvasta már?


Elhunyt Péteri Pál kaposvári plébános

Dr. Péteri Pál, aki 1932-ben született Békéscsabán, már gyerekkorában elhatározta, hogy egyházi pályára megy. 1955-ben szentelték pappá Veszprémben, a Budapesti R. K. Hittudományi Akadémián a következő évben kapott diplomát, a teológiai doktorátust 1957-ben szerezte meg.

Az ötvenes évek második felétől kezdve több településen szolgált káplánként, 1966-tól pedig Miklósiban, 1972-től Igalban volt plébános. 1984-ben nevezték ki a kaposvári (donneri) Szent Kereszt Plébánia plébánosává, ahol nyugdíjazásáig szolgált.

Dr. Péteri Pál neve összeforrt a Donner városrész katolikus hitéletével. Sokan figyeltek veretes prédikációira, mint ahogy lelkigyakorlatos és más könyveit is – köztük a Róma templomairól szóló, összesen négy kiadásban megjelent művét – becses kincsként őrizték (és őrzik) hívei. (Az atya először a nyolcvanas évek elején, ötvenéves korában jutott ki Rómába, amelybe valósággal beleszeretett.)

Dr. Péteri Pál igen sokrétű tevékenységet folytatott plébánosi munkája mellett. Nem-csak könyveket írt, hanem hosszú éveket töltött el az egyházmegyei bíróság helynökeként is (a Kaposvári Egyházmegyei Bíróság 1997-ben kezdte meg működését). Mindig szeretett volna kispapokat oktatni, ehhez azonban sokáig nem kapta meg az állami hozzájárulást. Csak a rendszerváltozás után adatott meg neki, hogy tanítson is: 1992-től volt teológiai tanár, s ő vezette a Veszprémi Hittudományi Főiskola Kaposvári Egyetemre kihelyezett tagozatát. Mindemellett a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kaposvári csoportjának lelki vezetését is elvállalta.

Fél évszázados papi szolgálatát 2005 júniusában ünnepelték meg; az idős papot Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára is köszöntötte a donneri templom-ban. Ez alatt az ötven esztendő alatt 18 ezer prédikációt mondott el és 24 ezer szentmisét mutatott be Péteri atya… 1991-ben tiszteletbeli kanonoknak nevezték ki. A kilencvenes évek végén a pápai prelátusi címet és a Kaposvár Városért kitüntetést is megkapta. Nyugdíjazása után egy Baranya megyei faluba, Görcsönybe költözött a húgához. A hatvan éve pappá szentelt dr. Péteri Pál pápai prelátus gyémántmiséjét Görcsöny és Róma után a kaposvári székesegyházban is be-mutatta 2015 nyarán. Ebben az időben így tekintett vissza papi pályájára: „…Mindig adni szerettem volna; részben a prédikációkban, részben a gyóntatószékben, a lelki beszélgetések során… Meggyőződéssel vallom: az életnek csak Isten tud értelmet adni, ezért az Istennel való kapcsolatot mindennél fontosabbnak kell tartanunk.” (Spiritus, 2015/2. szám, 3. o.) Papi jelmondata a Szent Páltól idézett gondolat volt: „Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok.”







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Miért olyan különleges a Wagyu marhahús, és mit rejt a genetikai kódja?

A Wagyu marhagenom új géntérképe segíti a prémium húsminőség elérését és a célzott tenyésztést.

Végzet asszonyaként, fehérneműben pózol Köllő Babett

A dögös és sejtelmes fényképen Köllő Babett éppen annyit bíz a fantáziára, amennyit illik.

Ezüstpiac: drámai áremelkedés és készlethiány Európában

A Spirit FM „Több-kevesebb” című gazdasági műsorában Rónai Egon és vendége, Juhász Gergely az ezüstpiacon zajló árváltozások és...

Elon Musk nem engedi, hogy az alkalmazásával valós személyeket meztelenítsenek le

Elon Musk X közösségi hálózata bejelentette, intézkedéseket hozott annak megakadályozására, hogy Grok elnevezésű...

Matt Damon megmutatta csodaszép lányait – a 17 éves Gia már kész nő

Matt Damon ritkán mutatja meg a családját, most viszont kivételt tett. A 17 éves Gia egy pillanat alatt ellopta a show-t, és megmutatta,...

Dögös bögyös: mindenki megcsodálhatja Lily bomba melleit

Lily Ermak mindent megmutatott csodás testéből.

Egy szűkszavú rendeletből úgy tűnhet, az állam kiszáll a vidéki repterekből. Valójában más tervei vannak

Az állam koncentrálja a légi közlekedéssel kapcsolatos érdekeltségeit, légügyi holding alá kerül a hévízi és a debreceni reptér. A...

Miért olyan egészséges a cékla?

Télen a természet lassít, mi pedig ösztönösen a táplálóbb, melengető ételek felé fordulunk. Ilyenkor kerül reflektorfénybe egy igazi...

Balázsék műsora miatt óriási bírságot kapott a Rádió 1: döbbenetes, mi történt az egyik adásban

Rengeteg pénzbe kerül az intim masszázsgél tesztje Balázséknak - kőkemény bírságokat szabott ki a Médiatanács.

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

3 csillagjegy, akinek végre véget ér élete legnehezebb időszaka

Nem mindig egyik napról a másikra lesz könnyebb, néha csak arra ébredünk, hogy már nem szorít annyira. Most három csillagjegy számára pontosan ez történik: a legnehezebb időszak végére érnek, és végre új leveg

0