Elhunyt Belénessy Csaba
Hetvennégy éves korában elhunyt Belénessy Csaba újságíró és médiaszakember, a Magyar Távirati Iroda volt vezérigazgatója - közölte családja.
Belénessy Csaba 1949. november 11-én született Zákányban. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző karán, magyar-népművelés szakán kapott diplomát 1987-ben.
A Zsolnay Porcelángyár művezetőjeként dolgozott 1968-1981 között, közben 1972-től a Dunántúli Napló és a Pécsi Rádió külső munkatársa volt.
Immár főállásban 1981-ben került a Pécsi Rádióhoz, 1984-1985-ben a Dunántúli Napló munkatársa, majd 1986-tól a Kossuth Rádió pécsi tudósítója volt. 1982 és 1989 között a Magyar Rádió Ötödik Sebesség című ifjúsági műsorát szerkesztette.
A rendszerváltást követően 1989-ben alapítója volt a Helyzet című dél-dunántúli hetilapnak, amelynél társszerkesztő lett. A Pécsi Extra és az Esti Extra főszerkesztői posztját 1990-92-ben látta el, miközben 1990-ben a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának műsorvezetőjeként folytatta rádiós munkásságát is. Itt 1997-ben és 2006-ban felelős szerkesztő, közben 1992-1996 között a Határok nélkül és a Helykereső szerkesztője is volt.
Televíziós karrierje 1997-ben kezdődött, 2004-ig vezette a Magyar Televízió (MTV) Rt. Regionális, Kisebbségi és Határon túli Főszerkesztőségét, közben 2000-ben A Hét főszerkesztője, 2000-2003 között az MTV Rt. hírigazgató-helyettese is volt.
Az MTV-től, a Duna TV-hez ment, ahol 2004-2005-ben alelnök volt.
MTI/Kálmándy Ferenc
Utóbb alapító főszerkesztője volt a Lánchíd Rádiónak 2007-től.
A Magyar Távirati Iroda stratégiai alelnöke lett 2008-ban, majd 2010. november 18-án megválasztották a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójának, a posztot 2012. december 31-ig töltötte be.
2013-tól a Crossborder Film cégvezetője, 2020-tól a Mediaworks Hungary Zrt. tartalomfejlesztési tanácsadójaként tevékenykedett, emellett a Pécsi Labdarúgás Nagyjaiért Alapítvány kuratóriumának elnöke volt.
Számos díjat kapott újságírói és médiaszakemberi teljesítményéért, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést 2021-ben ítélték oda Belénessy Csabának. 1990-ben elnyerte a Telefaktum országos tv-fesztivál fődíját, 1999-ben megkapta Pécs város sajtódíját.
hírek innen, onnan
Lannert Judit: Visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre
Az idei tanévtől újra rendelkezik érvényes Erasmus mobilitási pályázattal az a 21 magyar egyetem, amely 2023 óta az alapítványosodás...
Nem kaphatunk többé készpénzt a műanyag palackokért? A miniszter keményen válasza
Megoldást is mond.
Váratlan bejelentés érkezett: Egyesíti erőit a két népszerű magyar tévécsatorna
Óriási megállapodás a magyar médiapiacon.
Drámai helyzet: Magyar Péterhez fordulnak a benzinkutasok, azonnali kormányzati beavatkozásra várnak
Nyílt levelet írt a Független Benzinkutasok Szövetsége Magyar Péter miniszterelnöknek, miután megítélésük szerint súlyos helyzet...
Elő lehet venni a pulcsikat: napokon belül véget ér a szeptemberi nyár
Szeptember 9-én egy többközéppontú, hullámzó hidegfront éri el Magyarországot, amely véget vet a nyárias időnek. A változás...
Falusi Mariann sírva beszélt Lang Györgyi életének utolsó idejéről: „Mari, akkor én most haldoklok?”
„Bőgök. Ez az egyetlen.” Ezzel a két szóval Falusi Mariann nagyjából el is intézte a kérdést, hogyan dolgozza fel Lang Györgyi...
Leállítják a túlárazásokat, teljes átalakítás és új vezető jön a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság élére
Már kiírták a pályázatot, október 2-ig lehet benyújtani.
Még a turmixgép is szigorúbb ellenőrzésen esik át: ezért tiltják az AI-t egyre több iskolában
Már több helyen is korlátozzák vagy tiltják a mesterséges intelligencia iskolai használatát, különösen a fiatalabb diákok körében....
Hatalmas áttörés és haszon: a gyémánt képes elektromos áramot termelni
Több mint egy évszázados tudományos alapvetést döntöttek meg a Hongkongi Egyetem kutatói, amikor bebizonyították, hogy a gyémánt...
Hadházy Ákos keményen nekiment Gajdos László minisztériumának: „Az új kormány kommunikációjában is megjelenik a hazudozás és a mellébeszélés”
Élesen bírálta az Élő Környezetért Felelős Minisztériumot Hadházy Ákos, miután közérdekű adatigényléssel próbálta megtudni,...
Európa legjobb bárja egy magyar hely lett – Ez a kocsma vitte el a trófeát
Európa legjobb bárjainak listáját tette közzé az European Bar Guide, amely számos különleges helyet emel ki a régió különböző...
A kormány határozottan ellenzi a Mohu készpénzmentesítő ötletét
Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium nem támogatja a Mohu azon javaslatát, amely készpénzmentesítené a palackvisszaváltó...
Sport
Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit
Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.
Visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a Liverpool kulcsembere, Szaúd-Arábiába megy
Még egy évig élt a szerződése.
„Magánzárkában vagyok, őrültek és terroristák vesznek körül” – Mbappé elrablását tervezte egy banda, amelyet egy börtönben ülő 18 éves irányított
A listáján 26 dúsgazdag ember megtámadása és elrablása szerepelt.
Luis Enrique úgy beszólt a Liverpoolba igazoló Barcolának, hogy az még nekünk is fáj
Az edző szerint a játékos olyan dolgot kért tőle, amit egyetlen játékosnak sem tud megígérni.
Börtönből szervezett emberrablási kísérleteket a 18 éves bandavezér: Kylian Mbappé is a célkeresztjében volt
Döbbenetes bűnügy rázta meg Franciaországot.
Vihar a vb-győzte spanyoloknál? Azonnal visszavonul az egyik világbajnok a válogatottól
Marcos Llorente mindössze 31 évesen döntött úgy, hogy otthagyja a válogatottat, és a jövőben csak a klubjára szeretne koncentrálni.
Szoboszlai reagált arra, hogy a PL legjobb játékosa elárulta, a magyar játékos a fia kedvence
Magas labda volt, le is csapta Szoboszlai Dominik.
Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferencváros Győrben szórta meg a címvédő ETO-t
A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.
Michael Schumacherre emlékezik a Ferrari, könnyfakasztó relikviát találtak ki az egyik szponzorral
A Forma-1 legendás világbajnoka már évtizedek óta visszavonultan él a súlyos síbalesetét követően.
A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja
Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.
Egy bűnbanda azt tervezte, hogy elrabolja a világ egyik legismertebb futballistáját
Félelmetes történetről számolt be a francia sajtó.
Nagy visszatérő: 13-szoros válogatott játékossal erősödik a Ferencváros
Hajnal Tamás szerint nagy szükség van rá.
Bulvár
Kegyetlenül megalázták Schmidt Máriák, Molnár Áronék felsorolták a történészlegenda legnagyobb tévedéseit
Rainer-Micsinyei Nóra kendőzetlen őszinteséggel sorolta fel Schmidt Mária vélt hibáit.
Új áramtarifát jelentett be az MVM: rengeteg háztartás kerülhet döntési helyzetbe
Jövőre lép életbe az új rendszer, de már szeptembertől igényelhető.
Magyar Péter ettől őrjöngeni fog: brutálisan zuhanni kezdett a támogatottsága, régóta nem volt erre példa
A pártjának a támogatottsága is beesett.
Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit
Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.
Bugyogni kezdett a medence a XI. kerületi uszodában, egy férfit azonnal kórházba szállítottak
Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak toxi
Hagyd a céklát: meghálálja a májad, ha minden nap eszel ebből a fura zöldségből - Tele van antioxidánsokkal
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.
Halálos baleset a jakuzziban, a pezsgőfürdő ölte meg a szerelmeseket
Elképesztő részletek derültek ki a balesetről, ilyen még sosem történt jakuzziban.
Áthívta tévézni a volt kolléganőjét egy józsefvárosi nő, majd fejbe szúrta
A nő menekülés közben kiugrott egy taxis elé, és beugrott a kocsiba.
25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt
25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emel
Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt
A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


