Ezt olvasta már?

0

Elérheti az 1 százalékot az idei GDP-növekedés

Pozitív, akár egy százalékos idei GDP-növekedést várnak a Makronóm Intézet szakértői, akik szerint a kormányzati előrejelzésben szereplő 1,5 százalékos emelkedés sem lehetetlen - közölték évindító háttérbeszélgetésen pénteken Budapesten.

Regős Gábor, a Makronóm Intézet makroelemzési vezetője a 2023-ra várható gazdasági kilátásokról elmondta: nem számítanak recesszióra, a növekedés pozitív lesz. Becsléseik szerint 2022-ben 4,7 százalékos lehetett a GDP növekedése. Az ipar húzhatja a növekedést, az építőipar teljesítménye magas szinten stagnálhat, a rendelésállománya stabil. A fogyasztás év végére kezdhet emelkedni, a munkaerőpiacon az energiaválság ellenére sem várható jelentős változás.

A monetáris politikáról Regős Gábor azt mondta: a monetáris kondíciók lazítása az első negyedévben nem várható, az majd az infláció érdemi lassulása esetén a második negyedéves Inflációs jelentés júniusi megjelenésével párhuzamosan történhet meg legkorábban. Akkor is először az egynapos betéti kamat mérséklése kezdődik meg, és csak utána lehet számítani az alapkamat csökkentésére. Év végére az infláció jelentősen csökkenhet.

György László, a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos elmondta: a Makronóm Intézet patrióta, és pragmatikus megközelítésből gazdasági kutatásokat végző intézet, a tevékenységét a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal együttműködésben folytatja. Negyedévente terveznek kiadni makrogazdasági elemzéseket, emellett havi gazdaságpolitikai monitort is készítenek majd az adott hónapban várható események alakulásáról.

A kormánybiztos fontosnak nevezte, hogy a hitelezési aktivitás ne mérséklődjék, ezt támogatják idén is a Széchenyi-Kártya kedvezményes kkv-hiteleivel, vagy a 700 milliárd forintos keretösszeggel februárban induló Baross Gábor újraiparosítási programmal. A hiteltermékeket beruházási célokra, energiahatékonysági fejlesztésekre, valamint forgóeszköz-finanszírozásra, forintban maximum 6, euróban 3,5 százalékos fix kamatozással igényelhetik a cégek 2023 végéig. A program célja, hogy a magas kamatkörnyezet és szigorodó banki hitelkondíciók mellett is biztosított legyen a hazai vállalkozások finanszírozása.

Kitért arra, hogy az infláció rekord szintre emelkedéséért elsődlegesen, nagyjából egyharmadrészben a járvány utáni újraindulás árnövelő hatásai, emellett az energiaárak drasztikus emelkedése felelősek. Kisebb részben a háború közelsége, a Magyarországot különösen sújtó aszály, a forint árfolyamának gyengülése és a piaci szereplők agresszív árazásai váltották ki. Ez utóbbi miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is vizsgálódik számos élelmiszeripari terméket érintően, várják a vizsgálat eredményét - közölte. A családokat védő kormányzati intézkedések is hozzájárultak kisebb részben az inflációhoz, a rezsicsökkentéssel együtt a kormányzati intézkedések értéke eléri a költségvetési kiadások egyötödének összegét.

György László közölte: az idei éves infláció 17,5 százalék körül alakulhat, év végére egyszámjegyű lehet. A globális ellátási láncokat érintő nyomás enyhül, a földgáz tőzsdei ára év elején a 2021-es átlagár alatt ingadozik, ezek bizakodásra adnak okot - ismertette. A forint árfolyama az uniós forrásokról való első körös megállapodás óta stabilizálódni látszik. Az előrejelzésük szerint a 2022-es és 2023-as éveket együtt vizsgálva a reálbérek összességében megőrzik a vásárlóértéküket. Becsléseik szerint február-április között következhet be az élelemiszerárakban fordulat.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fiának dicsekedett 18. mellműtétje eredményével a brit modell: a srác megrémült a látványtól

Katie Price fia, Junior Andre egyáltalán nem volt elragadtatva, amikor édesanyja megmutatta új melleit, miután – a feltételezések szerint...

Személyiségteszt: melyik állat lennél? A választásod többet elárul rólad, mint gondolnád

Ez a személyiségteszt megmutatja, milyen tulajdonságok állhatnak hozzád közel. Válassz egy állatot, és fedezd fel, mit árul el rólad!

Meglepő, mire képes a rost: nemcsak a gyomrodnak tesz jót, az agyad is hálás lesz érte

A rost nemcsak az emésztést támogatja: a kutatások szerint az agy egészségére, a memóriára, a hangulatra és a szellemi teljesítményre...

Hiába a kánikula: fürdőzési tilalmat rendeltek el a Velencei-tó három népszerű strandján

Újabb strandokat kellett lezárni a Velencei-tónál a vízminőség romlása miatt. Az Enterococcus baktérium megemelkedett jelenléte arra...

Véget ér a titkolózás: Nyilvánosságra hozzák a kórházi fertőzési adatokat

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte...

Mint a horrorfilmekben: Látatlanban vett egy olcsó házat, három holttestet talált benne

Egy connecticuti férfi kiváló üzletnek gondolta az árverésen, látatlanban megvásárolt családi házat, ám amikor először belépett az...

A haragház: őrült bosszút ált testvérén egy építkezéssel az átvert telektulajdonos fivér

Bejrút egyik tengerparti negyedében, a világítótorony közelében áll egy épület, amely első pillantásra inkább tűnik optikai...

Hamarabb érkezik a pénz a családokhoz – itt vannak a pontos dátumok a támogatásokról

Változik a családtámogatások utalási rendje a nyári hónapokban. A Magyar Államkincstár az augusztusi ellátásokat a tanévkezdés miatt a...

Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene

Sokunk életében eljön az a pont, amikor már nemcsak automatikusan levesszük a nekünk tetsző terméket a polcról, hanem megfordítjuk a...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Bulvár

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

0