Ezt olvasta már?


Éjszakai bál és koncert is lesz az országos táncháztalálkozón

Éjszakai bállal, a Boban Markovic Orkestar koncertjével és gálaműsorral is várják a közönséget a 36. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár szervezői április 21. és 23. között Budapesten. - Pécsi Napilap -

A nyitó táncházat április 21-én a Fonó Budai Zeneházban rendezik, az éjszakai bálnak másnap a Fáklya Klub ad otthont, a Boban Markovic Orkestar 23-i koncertjének, valamint 22-én és 23-án a táncháztalálkozónak a helyszíne a Papp László Budapest Sportaréna lesz - közölték a szervezők az MTI-vel.

A találkozó első napja a Tánchagyományaink programrésszel, táncházak és bemutatók sorozatával indul a folklórban leggazdagabb Kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek felsorakoztatásával. A Minden magyarok tánca című programban alkalmanként mintegy száz fő áll színpadra a világ legkülönbözőbb részeit képviselve.

Az esti gálaműsorban Magyarország kiemelkedő néptáncegyüttesei, hagyományőrző együttesei és a határon túlról érkező népművészek lépnek fel.

A vasárnapi programok a gyermekekre és a családokra összpontosítanak. Az észak-alföldi régiót bemutató Aprók Báljának különlegessége, hogy a küzdőtéren a gyermektáncosokkal együtt a közönség is részt vesz a táncokban, mindenki kipróbálhatja magát a népi játékokban és ügyességi versenyekben. A programot interaktív foglalkozások, mese- és bábelőadások, népzenei és néptáncbemutatók, a felnőtteknek pedig Ínyenc táncház színesíti. A rendezvényen fellépnek a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyben megismert gyermektáncosok, zenészek és énekesek is.

A délutáni kamaratermi népzenei koncertek között szerepel a Kerek évforduló című produkció, amelynek apropóját Sebő Ferenc 70. születésnapja adja, valamint Borbély Mihály és barátai Ókútból friss víz című koncertje.

Folytatódik Novák Ferenc tánctörténeti előadássorozata, az Aranygyöngyös és Aranysarkantyús táncosok, valamint a művészcsaládok Családban marad című bemutatója. Táncmozaik címmel zenés-táncos beszélgetést tartanak Zsuráfszky Zoltán táncművész-koreográfussal, s az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a táncház módszer szlovákiai megvalósulásába is.

Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából kamarakiállítást rendeznek Kodály, a népzenekutató címmel, emellett kevéssé ismert hangszeres népzenei gyűjtéseiből előadást állítanak össze.

A népművészeti kirakodóvásár mellett mindkét nap hangszer- és fotókiállítások, könyvbemutatók és filmvetítések várják a látogatókat.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A dán miniszterelnök nem engedi, hogy Orbán döntsön Európa jövőjéről

Oroszország sok hibát is vét – erről az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij beszélt az Európai Politikai Közösség hetedik...

Az F1 történetében először rendeltek el hőségriadót, a pilótáknak pedig két választásuk van

A várható 31 Celsius-fokos hőség és a magas páratartalom komoly kihívást jelent a versenyzőknek.

“De ki az a Zsolt bácsi?” Kocsis Máté nyilvánosságra hozott egy meglepő nevet 

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Zsolt bácsi kitalált karakter, akinek egyik megalkotója egy YouTube-os prédikátor, Látó János.

Leállt a hármas metró kora reggel

Hatósági zárás miatt nem közlekedtek a szerelvények.

„Világklasszis” – mindenki temette, most Gulácsi Péter a Lipcse reménye

Gulácsi világklasszis teljesítménnyel melegített Dortmundra.

Oláh Gergő és felesége meghozta a súlyos döntést: végül megtörtént, amitől féltek

Fájdalmas, de elkerülhetetlen döntést kellett meghoznia Oláh Gergőnek.

Nevek, gyermekvédelmi intézmények és eljárások – sok szálon fut egyszerre a Szőlő utcai ügy

Az elmúlt két hétben a Szőlő utcai ügy került középpontba, de egyre több különböző eljárás, nyomozás és pletyka keveredik össze...

Szép-kártyás csalókra csapott le a NAV – Jutalékért adtak kamuszámlát, 44 milliót kerestek

Szép-kártyás elfogadóhelyek mögé bújt, és így végzett illegális pénzváltást az a csoport, amelynek tagjait a NAV ellenőrei buktattak...

Mészáros Lőrinc az első magyar billiomos, Csányi Sándor visszacsúszott a leggazdagabb magyarok listáján

A Forbes magazin közzétette az 50 leggazdagabb magyar listáját: az első helyet immár harmadik éve stabilan tartja Mészáros Lőrinc, akinek...

Drón miatt bénult meg a müncheni repülőtér – 17 járatot töröltek

Csütörtök este drónészlelések miatt 17 járatot töröltek a müncheni repülőtéren. Ezzel mintegy háromezer utast hagytak a városban...

Már nem elég nyáron vigyázni, egész évben veszélyben van ez a szerved

Ez a veszély már nem csak a nyár „kiváltsága”: télen ugyanúgy árthat fontos szervünknek.

0

Sport

Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának

A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.

Robbie Keane kérését megtagadták a sportszerűtlen belgák, a Genk fenyegeti a Fradit

A Ferencváros ma este a Genk ellen folytatja szereplését az Európa-ligában, az UEFA is készenlétben.

Modric csapattársa sokkot kapott: Nem tudom, hogyan csinálja, 40 éves…

Adrien Rabiot, a francia középpályás dicsérő szavakkal illette Luka Modricot, miután a Milan 2–1-re legyőzte a Napolit a San Siróban rendezett rangadón.

Így áll a Bajnokok Ligája tabellája jelenleg, óriási meglepetés van készülőben

A Fradit kiejtő Qarabag megdöbbenti a Bajnokok Ligája mezőnyét.

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

A Barcelona 81 éves rekordot döntött meg a Paris Saint-Germain elleni vereség ellenére

Annak ellenére, hogy kikapott a Paris Saint-Germaintől, a Barcelona megdöntött egy hihetetlen, 81 éve fennálló rekordot.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Bulvár

Vajúdó nők legviccesebb mondatai – Szülésznők mesélnek

A szülés csodálatos, de fájdalmas élmény, amely sokszor egészen váratlan dolgokat hoz ki a kismamákból. Szülésznők mesélnek arról, miket hallanak a vajúdó nők szájából.

Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés

A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.

Rendkívüli, amit elloptak a románok Magyarországról, tömegével vitték ki az országból

Szinte hihetetlen, de több ezer értékes tárgyat vittek ki Magyarországról, ráadásul nem is titokban: tömegével szerelték le és pakolták össze.

Rendkívüli bejelentést tett a magyar kormány csütörtök reggel: „A helyzet súlyos”

Miniszterelnöki bejelentéssel indult a nap csütörtökön, mely egyúttal aggasztó képet is fest Európáról.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra

A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.

0