Ezt olvasta már?

Hogyan érheted el, hogy a műszempilláid tartósak legyenek?

Eszedbe jutott már valaha, hogy miért nem mindig olyan tartósak a műszempillák, mint szeretnéd? Vagy hogy mi okozhat esetleg irritációt az applikációt követően?

0

Egyesült Államok Nagydíja - Hamilton a pole pozícióban

Az ötödik világbajnoki címére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 33 éves versenyzőnek ez az idei kilencedik, pályafutása 81. rajtelsősége.

Az időmérőn Hamilton mögött az összetettben második Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres vb-győztes német pilótája zárt a második, csapattársa, a finn Kimi Räikkönen pedig a harmadik helyen.

Vettel ugyanakkor a rajtrácsra csak ötödiknek állhat majd fel, mert a pénteki első szabadedzésen a versenybíróság szabálytalannak ítélte meg, és háromhelyes rajtbüntetéssel sújtotta.

Hamiltonnak nyolc ponttal kell többet szereznie Vettelnél ahhoz, hogy már Austinban megnyerje ötödik világbajnoki címét.

Az 56 körös Egyesült Államok Nagydíja vasárnap - magyar idő szerint - 20.10 órakor kezdődik.

 

A teljes rajtsorrend:

--------------------------

1. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

2. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Daniel Riccardo (ausztrál, Red Bull)

3. sor:

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

Esteban Ocon (francia, Force India)

4. sor:

Nico Hülkenberg (német, Renault)

Romain Grosjean (francia, Haas)

5. sor:

Charles Leclerc (monacói, Sauber)

Sergio Perez (mexikói, Force India)

6. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)

Kevin Magnussen (dán, Haas)

7. sor:

Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)

Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)

8. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

9. sor:

Szergej Szirotkin (orosz, Williams)

Lance Stroll (kanadai, Williams)

10. sor:

Marcus Ericsson (svéd, Sauber)

Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Fordulat a horvát szálláshelyeknél - Megszólalt a miniszter

Horvátországban csaknem tízezerrel csökkent a turisztikai férőhelyek száma, amit Tonči Glavina turisztikai és sportminiszter az átfogó...

Újabb rendőrségi tenderen nyert az Opus érdekeltsége

Rendkívüli tájékoztatást tett közzé az Opus Global, miután a cégcsoporthoz tartozó Hunguest Szálláshelyszolgáltató Zrt. nyertes lett...

Agrometeorológia: A tél eddig a gazdák oldalán állt – mi lesz a folytatás?

Az elmúlt tíz nap téli időjárása kedvező feltételeket teremtett a mezőgazdaság számára, a hótakaró és a fagy együtt megóvta az...

Ez az olcsó étel megelőzheti a vastagbélrák kialakulását: egyél belőle egy tányérral hetente, és a tested hálás lesz érte

A vastagbélrák sokáig tünetmentesen fejlődik, mégis ez az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Egyre több kutatás mutat rá azonban...

Légiósok: Csoboth szerződést bont és feljelenti a klubját - de két szék között a pad alá eshet

Egyoldalúan (kölcsön)szerződést bont a török Genclerbirligi csapatával a magyar válogatott Csoboth Kevin.

Hódi Pamela új frizurát vágatott: ilyen haja még nem volt

Hódi Pamela is meglepődött magán, hogy bevállalta ezt a fazont, de győzött a kíváncsiság.

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Durva fotók készültek a helyszínen.

Duna House: erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

A budapesti új építésű lakáspiac 2025-ben rendkívül aktív évet zárt: a fejlesztők több mint tízezer új lakást értékesítettek A...

A NOX énekese köldökig kivágott, merész felsőben villantott

A rajongók csak kapkodják a fejüket a látványtól.

Szijjártó világossá tette az uniós nagyköveteknek, kinek „mi a dolga, meg mi a nem dolga”

A miniszter arra kérte a diplomatákat, hogy ne avatkozzanak bele a magyar választásba.

0

Sport

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó

A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.

Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát

Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr

A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.

Nagyon letolták Szoboszlait Liverpoolban: "A mozdulata elfogadhatatlan volt, elbízta magát"

A liverpooli csapattárs szerint Szoboszlai Dominik hibája elfogadhatatlan volt a Barnsley elleni FA-kupa-meccsen, de hangsúlyozta: a magyar válogatottkapitány pontosan tudja ezt, és továbbra is a csapat egyik legjobbja ebbe

Bulvár

Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra

A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Dulakodás a parlamentben, elkobzott földterületek – Mik is azok a Beneš-dekrétumok?

Több mint ezer hektárnyi földterület került állami kézbe 2019 óta Szlovákiában, miközben már csak a dekrétumok megkérdőjelezése is büntethető.

Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ

Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.

Újabb pénzosztásra készülnek Nagy Mártonék, íme, a kedvezményezettek

A kabinetnél valamiért úgy találták, hogy meg kell segíteni a vendéglátósok egy részét.

Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja

Most már kölcsönösen vádolják egymást külföldi ingatlan birtoklásával.

Szlovákiát csodálja az egész világ, megtették, amit a magyarok sosem tudtak

A Tátrában egy szokatlan téli látvány keltette fel a figyelmet, amelynek elkészítéséhez a magyarok még a közelébe se jutottak.

Kincsvadászok: ezt találták egy pasaréti lakás garázsában, mindenki ledöbbent, amikor előkerült

A Kincsvadászokból már megtanultuk, hogy érdemes átnézni a pincéket, garázsokat.

Nem a cukor a fő bűnös: ez terheli meg legjobban a hasnyálmirigyet

Sokan a cukrot tartják a hasnyálmirigy legnagyobb ellenségének, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Van egy sokkal kevésbé ismert táplálkozási tényező, amely a legnagyobb terhelést rója erre a létfontossá

blogmorzsák

Előfizetéses csapdák: vajon neked is vannak felesleges kiadásaid?

Az előfizetéses rendszerek kényelmesek, mégis könnyen válhatnak láthatatlan pénznyelőkké.

Kivételesre sikerült a Cupra Formentor VZ5, a 280 kilométeres végsebesség csak a ráadás

Olyan bámulatos hangvilágot hoz létre a különleges kipufogórendszer, hogy mindenki megfordul utána.

0