Ezt olvasta már?

0

Egy részeg rongált Kaposváron

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség garázdaság és rongálás miatt vádat emelt egy 42 éves dombóvári férfival szemben, aki részegen komoly anyagi kárt okozott egy autóban Kaposváron - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

A férfi egy májusi estén Kaposváron tartózkodott, ittas volt, és úgy gondolta, jó ötlet lesz faléccel minden különösebb ok nélkül betörni az egyik ott álló autó szélvédőjét.

Az ablak pókhálósra repedt, 112 forintos kár keletkezett.

A dombóvári férfi nem állt meg, ment tovább, a megrongált autó mögött parkoló másik gépkocsira is ráütött a faléccel, aztán püfölni kezdett egy ott lévő szemetes konténert is.

Ezekben azonban már kár nem keletkezett. A vádlott végül azért hagyott fel a vandalizmussal, mert a társasház lakói rászóltak, és ráhívták a rendőröket is.

A faléces férfi nagyon szégyellhette, amit tett, az eljárás során ugyanis elrejtőzött a hatóságok elől, ezért végül elfogatóparancsot kellett kiadni ellene, és le kellett tartóztatni.

De az is lehet, hogy csak tartott a büntetéstől, a többszörösen büntetett előéletű férfit ugyanis legutóbb épp áprilisban ítélték el egy hasonló bűncselekmény miatt. Az ügyészség börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt. A vádlott a nyomozás során beismerő vallomást tett.

Forrás: 444.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Bemutatták a 2026-os foci-vb hivatalos labdáját

Gyorsabb játék közbeni bírói döntéseket és eddig soha nem látott betekintést tesz lehetővé a játékmenetbe.

A 4iG 100 millió dollárt fektet be a Kapu Tibort az űrbe juttató amerikai vállalatba

A 4iG Csoport 100 millió amerikai dollár tőkét fektethet az amerikai Axiom Space vállalatba, illetve a felek további 100 millió amerikai...

Hollandiában kaptak el 2 magyar szexuális bűnözőt: fejvadászok találtak rájuk

Ilyen az, amikor a rendőrség nemzetközi szinten fog össze a legveszélyesebb szökevények elfogásáért.

Az ülőmunka hatása sokkoló – ennyi mozgás már életet menthet

Az ülő életmód a szív- és érrendszeri betegségek, az elhízás, sőt a demencia kialakulásának esélyét is növeli. A megoldás...

Megtalálták Tóth Andi otthonát a zaklatói, be akartak jutni az énekesnő házába: „Van egy rottweilerem, meg egy baseballütőm is” – videó

Idén tavasszal beszélt először a költözésről Tóth Andi, amikor elárulta a rajongóinak egy videóban, hogy építkezésbe kezdett. Az...

Kórházban élő kisfiú: miniszteri biztos járt annál a családnál, amely örökbe fogadná a gyereket

A Házon kívül mutatta be múlt vasárnap azt a családot, amely jogi segítséget kért, hogy örökbefogadhassa a pécsi kórházban rácsos...

Itt a nap legédesebb fotója: Megszületett Hosszú Katinka második kislánya, hatalmas a boldogság

Megszületett Hosszú Katinka és a férje, Layber-Gelencsér Máté második gyermeke.

Fontos bejelentés jött a nemzeti konzultációról: ez mindenkit érint

A Magyar Posta a fővárosban kezdte el a nemzeti konzultációs levelek kézbesítését, november 6-ig pedig országszerte megvalósul a...

Autószerelő-műhely égett Budapesten, a TEK mesterlövészét is riasztották

Egy autószerelő-műhelyben csaptak fel lángok október 1-jén éjfél előtt Budapest tizenötödik kerületében, a Szerencs utcában.

Ezekkel a villanyautókkal a legolcsóbb autózni

A villanyautók esetén is fontos a fogyasztás, a fenntartási költségek és a megtehető hatótáv miatt is érdekes melyik a legtakarékosabb

0

Sport

Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának

A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival

Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.

Bulvár

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről

Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra

A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.

„Mindent a feleségem csinált és természetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak

Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Csak energiát akartak termelni, erre kimozdították a Föld tengelyét – most már hivatalos

A tudósok szerint olyasmi történt, amit korábban lehetetlennek tartottak.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

blogmorzsák

Milyen fajtájú kölyökutyát látsz a képen?

Kölyökkutyák képeit bármilyen körülmények között élvezetes nézegetni. De vajon a fajtájukat is meg tudod állapítani?

Lesújtó képet fest a magyar autóállomány

És a helyzet drasztikusan romlik tovább.

0